Hajszálnyival nyertek a szocialisták a finn választásokon, de nem biztos, hogy kormányt tudnak alakítani
Vasárnap tartották Finnországban az országgyűlési választásokat, egy viharos március után.
Vasárnap tartották Finnországban az országgyűlési választásokat, egy viharos március után.
2018 a családok éve lesz – jelentette be Orbán Viktor 2017 májusban a Családok Budapesti Világtalálkozóján. De mennyire volt valójában a családok, és ezen belül is a gyerekek éve 2018?
170 ezer forint, 30 évnyi munkaviszony után.
„Tegnap reggel műtétre betolták az első beteget, majd műtét nélkül kitolták. A második beteget már nem is vitték be.” Így indult a keddi nap az intézetben.
A betegszállítók nagyon keveset keresnek, sokan kevesebb mint nettó 100 ezer forintért dolgoznak, emiatt többletmunkára kényszerülnek.
Az egészségügyi szakértők szerint az, hogy hirtelen három különböző program is megjelent, azt jelzi, hogy nincs kormányzati konszenzus arról, hogy mik legyenek prioritások.
A hiányos adatokból ugyan pontosan nem tudjuk, mennyien halnak meg évente kórházi fertőzésekben, de a TASZ által kikért adatok szerint évente több ezer ember lehet a rossz higiéniai körülmények áldozata a magyar egészségügyben.
Új elzárókat építenek be az ivóvízrendszerbe, ezért van szükség a majd’ két hétig tartó korlátozásra.
A kórház nem hajlandó használni az adományágyakat.
Az Eurobarométer friss adatai szerint a magyarok bíznak az EU-ban, és a jövőjét illetően is bizakodóak.