Nem adja olyan könnyen a kormány az egészségügyi dolgozóknak járó jutalmat
Nem elég a dolgozónak a „fronton” harcolnia, a bürokrácia útvesztőjén is át kell jutnia.
Nem elég a dolgozónak a „fronton” harcolnia, a bürokrácia útvesztőjén is át kell jutnia.
Ezt Kásler Miklós miniszter jelentette be a kormány Facebook oldalán.
Ráadásul ez még csak nem is kiugró adat, általánosan nagyot nőtt a várakozási idő, annak ellenére is, hogy a vizsgálatok elmaradása miatt a várólisták megfeleződtek.
Ez a kormány korábbi rendeletéből nem derült ki, így a fogyatékossággal elő emberek szüleinek, gondozóinak vagy nevelőinek fogalmuk sem volt, mikor térhetnek vissza a munkahelyeikre.
A koronavírus megfékezésében pedig rengeteget köszönhetünk nekik.
A Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke szerint nemcsak a pénzről van szó, hanem arról, hogy most hirtelen kereskedőknek állítja be a kormány az egészségügyi szakembereket.
A kormánypárti Demokrata szerint azért nem baj, hogy nem kapnak extra juttatást a gyógyszerészek, mert a jutalom értékét az adja, hogy szigorú határokat szabnak arra, ki érdemli meg. Nagy tévedés.
A mentőtiszt éjszakai műszakok mellett, napközben ápolta a súlyos betegeket.
Miközben a korlátozások fokozatosan feloldásra kerülnek, az egészségügyi dolgozók továbbra is csak miniszteri engedéllyel utazhatnak külföldre.
A Gyógyszerészeti Kamara tiltakozik az utólagos módosítás miatt.