Megdöbbentek a zsidó szervezetek Kósa Lajos tegnapi szavain
„Lehet, hogy jól is esett, a nyilasokra szavazni a zsidóknak” – fogalmazott a Fidelitas tegnapi tisztújító kongresszusán.
„Lehet, hogy jól is esett, a nyilasokra szavazni a zsidóknak” – fogalmazott a Fidelitas tegnapi tisztújító kongresszusán.
Miklósi a Puskás Aréna megnyitóján történtek óta célpont.
A heterogenitás élménye, a különböző „idegenek” jelenléte az értelmiség és a polgárok egy részében zavart és félelmet keltett, és összekapcsolódott a modernitás újdonságainak kritikájával, továbbá az antiszemitizmussal.
A német szövetségi parlament mai gyűlésén drasztikus lépést tett a szélsőjobb visszaszorításának érdekében. Az Alternatíva Németországnak (AfD) egyik képviselőjét, Stephan Brandnert visszahívták a jogi bizottság éléről, szélsőjobboldali és antiszemita megnyilvánulásai miatt.
Egy tavalyi Gázai-övezetről szóló konferencia miatt akarják büntetni az egyik egyetemet szerintük.
A Horthy-rendszer egyik vezető oktatáspolitikusának emeltek szobrot Vácon. Hogy antiszemita volt, az úgy tűnik, nem számít.
Az elmúlt hetekben több lap is írt róla, hogy a Szabadság téren található Eleven Emlékművet többször is megrongálták. Most kiderült, a rongálás nem véletlen, hanem szervezett antiszemita akció.
A zsidóság politikai jobbra terelésének a nem jelentéktelen kísérlete már folyik Magyarországon is.
A holokausztot éltető skandálásokon kívül a dorogiak szurkolói különböző tárgyakat is dobáltak az MTK szurkolói felé.