Homorú esszé Tolnai Ottó emlékére
Nem könnyű. Pedig Tolnai Ottó, azt hiszem, azt szerette volna mondani, hogy az.
Nem könnyű. Pedig Tolnai Ottó, azt hiszem, azt szerette volna mondani, hogy az.
Nem az a kérdés, hogy Orbán Viktor tud-e holnap „interjút” adni a Kossuth Rádiónak, hanem az, hogy tudják-e hús-vér tüntetők személyesen szembesíteni a legaktuálisabb határátlépéseivel.
Erdoğan kiegyezett a korábban terroristáknek bélyegzett kurd vezetőkkel, hogy Imamoğlut eltüntethesse.
Teljes a politikai káosz Izraelben, miután Netanjahu bejelentette, hogy nem érdekli különösebben a Legfelsőbb Bíróság határozata.
Eddig végig tagadták a nyugati sajtó és politikusok azt, amit a New York Times cikke múlt héten meggyőzően bizonyított: az ukrajnai háború bizony amerikai-orosz proxyháború.
A konteós gondolkodás egyik legalapvetőbb jellemzője: azt hinni, hogy csak mások konteóznak.
Szerhasználatban nincs különbség szegények és gazdagok között, de a gyógyuláshoz való hozzáférésben hatalmas.
Amikor a San Franciscó-i leszbikus bár dolgozói azt mondták, hogy hívják a rendőrséget, támadóik azt felelték: „Mi vagyunk a zsaruk, és azt csinálunk, ami jólesik.”
Tegnap Haiti és Libanon, ma Gáza és Szudán, holnap Rojava és a Kongói Demokratikus Köztársaság, holnapután pedig a Globális Észak… Ne legyen kétségünk: a déli államokban zajló neokolonialista erőszak, jóllehet más formában, de majd minket is elér.
Az 1944-es józsefvárosi felkelés emlékezetének megítélését nem lehet a magyar antifasizmus történelmi megítélése nélkül megérteni. Gazdag Péter esszéjének második részét közöljük.
A haláltáborokban rózsaszín háromszöggel jelölték a meleg férfiakat, a szimbólum később általános mozgalmi jelképpé vált.
„Aktuális, polemikus és precíz: éles meglátásai a bálványimádó politikai hagyomány revideálását sürgetik.”
Már megint az összeesküvés-elméletek híveinek lett igaza? Éveken keresztül úgy hirdették számunkra a megfigyelőállamot, mint ami „megóvja a biztonságunkat”, a Pride-tiltáskor viszont kiderült: az állam és tulajdonosai saját biztonságukat óvnák meg ezzel a többségünktől. De hogyan jutottunk el idáig?
Az „anarchia és a bolsevizmus meghatározásáról és büntetéséről” szóló törvény betiltotta egyebek mellett „a jelenlegi kormányforma megdöntését célzó minden zászló stb. bemutatását”.
Hogyan küzdjünk a mindennapi rasszizmus ellen? Örkényben jártunk, megnéztük.
„Egy munkáltató sem áll a törvények felett!” – akkor sem, ha a cég mégis így gondolta.
A drogellenes kormánybiztos szerint a szegények lehetőséget kaptak a kormánytól a kitörésre, ám ezt a folyamatot „derékba töri” a droghasználat és a drogkereskedelem.
Levélküldő kampányt kezdeményez a Szikra Mozgalom, hogy a Pride-ot korábban támogató cégek most is álljanak ki a gyülekezés mellett.
Ma nehéz elképzelni egy olyan világot, ahol nincsenek évértékelő beszédek, mindentudó miniszterelnökök és miniszterelnök-jelöltek.
Trump ezirányú kijelentései után úgy tűnik, az izraeli hadsereg tényleg a Gázai övezet durva letarolására, és etnikai tisztogatására tesz előkészületeket.
A kormány megpróbálta erőszakkal elfojtani az október óta tartó rezsimellenes tömegtüntetéseket, de ez az ellenállás erősödéséhez vezetett, és végül lemondásra kényszerítette Muhammad Ayub Khan tábornokot.
Értelmezési kísérlet a nyugdíjasok áfa-visszatérítéséről mint társadalompolitikai intézkedésről.
Újabb rettenetes tragédia mutatja, hogy a válságban lévő kapitalizmus különös erővel sújtja a posztszocialista félperifériát.
Fontos és aktuális kérdéseket feszeget Szalai Erzsébet a Mi a munka és mi a kapitalizmus? És mi jöhet utánuk? című könyvében. Szilágyi Botond filozófus az értékkritika felől bírálja a nagy hatású művet.
„Pride lesz” – üzente Karácsony Gergely főpolgármester a párizsi magyaroknak.
Míg Kissinger Kínával igyekezett barátkozni, hogy elszigetelje Oroszországot, Trump ennek az ellenkezőjével próbálkozik: Oroszországgal összefogni Kínával szemben.
A brit gyarmatosítást ellenző három forradalmár a szűk látókörű nacionalizmus helyett a munkásosztály forradalmát szorgalmazta mind a brit, mind az indiai tőkésekkel szemben.
2023. október 7. óta Latin-Amerika vált a palesztinok iránti globális szolidaritás egyik epicentrumává. Miért?
Ki nyeri a jóléti versenyfutást?