Bezzeganyák és önkizsákmányolás: az anyaverseny, amin senki sem akar elindulni, de mindenki részt vesz benne
Az anyaság sajnos erről szól: a folyamatos bizonygatásról, bizonyítgatásról. Nem a gyereknek, hanem a társadalomnak.
Az anyaság sajnos erről szól: a folyamatos bizonygatásról, bizonyítgatásról. Nem a gyereknek, hanem a társadalomnak.
Zsigmond Ede, a fasizmus által tragikusan fiatalon meggyilkolt proletárköltő versei, prózái és cikkei megérdemlik a gyűjtést és közlést, itt azonban én is csak egy válogatásra szorítkozhatom verseiből, melyek az emberségért, a szabadságért, egyenlőségért és az életért szóltak
Egy választási kampánynak arról kéne szólnia, hogy milyen fényes jövőt képzelünk el az országunknak, a közösségünknek. Na, erről pont szó sincs.
Az 1968 utáni korszak fő folyamatai megmutatták azt, amit a történelem már nem először produkált: a francia forradalom hármas jelszavából kiemelt EGYETLEN érték – esetünkben a szabadság – köré szerveződő mozgalmak szükségképpen kiinduló céljaikkal ellentétes eredményhez, eredményekhez vezetnek.
Ha megnézzük az életútját 1990-es köztársasági elnökké választása előtt, kevés kompromisszumosabb alakot találunk a magyar történelemben, mint Göncz.
A neoliberális meritokrácia gyilkos versenyhelyzetet alakított ki, amelyben „mindenki a saját szerencséjének kovácsaként”, magát reklámozva – árusítja magát mint terméket a véget nem érő játszmában.
Ezt nem lehet ennyiben hagyni, fel kell háborodni, meg kell osztani a cikkeket a témában, ki kell menni az utcára, kérdőre vonni a fideszes képviselőket. Mert ha már ez se történik meg, akkor tényleg beleköphetünk reggelenként a tükörbe, csupán emberi erőforrások, rabszolgák vagyunk a saját országunkban.
Az ellenzék végre időnként újra úgy viselkedik, ahogy egy ellenzéknek viselkednie kell: problémákra hívja fel a figyelmet, és saját megoldási javaslatokat is mutat, emellett időről időre, például a népszavazási kezdeményezésekkel egy olyan gondolkodásmódot is felvillant, ahol még fontos a választók véleménye.
Minden magyar dolgozó azzal a tudattal fizeti be a munkavállalói járulékokat, hogy azért cserébe majd támogatást kap a kormánytól, ha bajba kerül. De egyre kevésbé történik így.