Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Amikor már azt hittük, Fodor Gábornál és Lévai Katalinnál izgalmasabb politikusról ma nem lesz hír, jött Orbán Viktor, és mindent vitt

Ez a cikk több mint 6 éves.

Nagy volt a verseny a mai nap belpolitikai főhíre címért, többnyire az Elios-ügy vitt mindent, de azért összeszedtük a többieket is, csak hogy meglegyenek:

Ma is határozatképtelen volt a Nemzetbiztonsági bizottság ülése, mert a fideszesek egész egyszerűen nem mentek be.

Németh Szilárd, a bizottság alelnöke két héttel ezelőtt fifikás testcsellel kerülte ki Szél Bernadettet, miután az ülést azzal az indokkal bojkottálták a kormánypárti képviselők, hogy az LMP miniszterelnök-jelöltje (meg lassan úgy általában a teljes ellenzék) Soros-ügynök, ezért nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Szél szerint viszont az egész komédia oka az, hogy kínos lenne a fideszeseknek, ha a nem létező Soros-tervről kérdeznék őket. Két hét alatt nem sikerült feloldani a patthelyzetet: Németh Szilárdék nem mentek be az ülésre, a többiek vártak rájuk egy negyedórát, aztán ők is elhagyták a termet. Nagy kérdés, meddig lehet ezt játszani: azért egy Nemzetbiztonsági bizottságnak időnként azért akad dolga is, nem?

Továbbra sem tudni, mi lesz Fodor Gábor sorsa.

A hét első felében még úgy hírlett, hogy bár az országos listáról leszorul, a Liberálisok elnöke indulhatna Gyöngyösön (ahol a szocialista jelölt, Hiesz György elcsukló hangon jelentette be visszalépését), méghozzá az MSZP és a Párbeszéd támogatásával. Most viszont olyan hírek érkeztek, hogy a gyöngyösi szocialisták nagyon nem örültek Fodor Gábornak, aki viszont így hely nélkül maradhat. A Liberálisok ki is adtak egy kemény hangú közleményt, amiben jelezték: ha az MSZP és a Párbeszéd részéről nem látnak hajlandóságot a megegyezésre, önállóan indulnak a választásokon.

Ha még ez se lenne elég a perpatvarból, Lévai Katalin is borzolja a kedélyeket.

Az MSZP egykori minisztere először csak a V18 elnevezésű formációba szállt be (amiről igazából azóta sem derült ki, hogy mit is szeretne csinálni pontosan, kivel és miért), ám utóbb ebből is kilépett, és bejelentette, hogy tavaly ősszel alapított pártjával önállóan is elindul a választásokon. Még egyszer tehát: Lévai Katalin két hónappal a választások előtt jelezte, hogy teljesen ismeretlen pártjával elindul a választásokon.

Vonatkozó kis színes: már 77 párt indulhat hivatalosan az április 8-i választáson, miután kedden három újabb jelölőszervezetet vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság. Négy éve összesen 71 párt volt csak, de idén több is lehet akár, ugyanis javában folyik még  a bejelentkezés és a nyilvántartásba vételek elbírálása. Szóval bőven szaporodhatnak még a kamupártok – nekik rossz hír, hogy idén vissza kell fizetniük a kampánypénzt azoknak a pártoknak, akik nem érik el a választáson az 1 százalékos küszöböt. Négy éve az Állami Számvevőszék vizsgálata alapján körülbelül 3,5 milliárd forintot tettek zsebre a kamupártok.

Szóval Lévai Katalin bejelentésének nem sokan örültek, sőt, olyan értelmezése is született a történetnek, miszerint Lévai a Fideszt segíti az új párttal, mivel az ellenzéki oldal továbbszabdalása legfeljebb a regnáló kormánynak segíthet. Lévai ma ezt a feltételezést az Indexnek határozottan visszautasította -majd legott jelezte is, hogy ő maga Zuglóban méretteti meg magát (ahol egyébként Karácsony Gergely, a Párbeszéd és az MSZP közös miniszterelnök-jelöltje, és egyben az egyik legkedveltebb politikus a polgármester).

Aztán jött Vágó István.

A DK-s politikus a Facebookon kommentelt néhány hete, méghozzá ezt:

„Ateistaként nem érdekel a zsidók és az I.ten (kiírva vagy kipontozva, nagy- vagy kisbetűvel, nekem édesmindegy) viszonya, nehezen viselem a kaftános-pajeszos-kalapos zsidók látványát, nem hatnak meg szertartásaik, és semmi közösséget nem érzek velük. És nem is akarok.”

Vágó szerint kommentjének nincs antiszemita felhangja, mert ő ateista, és nem hisz Istenben, így hát olyan emberekkel, akik ilyen látványosan hisznek benne, neki „semmi dolga nincs”. (Tegyük hozzá: de van, hiszen a vallásszabadságba az is beletartozik, hogy senkit sem lehet megbélyegezni vagy elítélni azért, mert a megadott formában gyakorolja a vallását – és ez nem ateizmus kérdése…) Most pedig megpróbálta azzal magyarázni a dolgot, hogy ő elsősorban Köves Slomó ellen kelt ki, de ez a lényegen bőven nem változtat.

És igen, Orbán Viktor még ezt is tudta fokozni.

A miniszterelnök a Megyei Jogú Városok Szövetségének veszprémi közgyűlésén mondott beszédet, ahol kifejtette:

„Meg kell védeni Magyarországot úgy, ahogyan most van. Ki kell mondanunk, hogy nem akarunk sokszínűek lenni, úgy, hogy összekevernek bennünket, a saját színünket, a saját hagyományunkat, a saját nemzeti kultúránkat összekeverik másokkal. Ezt nem akarjuk. Egyáltalán nem akarjuk. Nem akarunk sokszínű ország lenni. Olyanok akarunk lenni, mint amilyenek 1100 év alatt a Kárpát-medencében lettünk.”

Ezek szerint bőrszínünk az elmúlt 1100 évben itt, a Kárpát-medencében olyan lett, amilyen, de ezt más színekkel keverni nem akarjuk – legalábbis a miniszterelnök álláspontja alapján. Bőrszín alapján megkülönbözteti, kirekeszteni embereket egy közösségből: jobb helyeken ezt rasszizmusnak nevezik, csak úgy mondom.

Reggel még csak azon lepődtünk meg, hogy a kormánymédia milyen grafikai összeesküvés-elméletekkel szórakoztatja az olvasóit.

A Jobbik logóját leplezték le, amiben a török félholdat vélték felfedezni. Ám ha ez nem lenne elég, délutánra megérkezett a szórólapozás is: Miskolcon, az Avas-lakótelep mind a 10.500 postaládájába érkezett egy kis tájékoztató anyag arról, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke mecsetet készül építeni lakótelepen. Hogy ki volt ilyen szorgos, azt természetesen nem tudni.

És a végére egy igazán szomorú hír: elmaradt ma a Kormányinfó.

Mit se tudni arról, vajon miért nem tartották meg Lázár János főszereplésével a heti tájékoztató műsort, korábban keringtek hírek arról, hogy a választások közeledtével ritkulni fog a Kormányinfó, nehogy túl sokat kérdezzenek az újságírók a kormánynak kínos témákról, de ezt persze senki sem erősítette meg. Azért reméljük, a jövő héten újra mikrofon elé áll a kancelláriaminiszter (bár az ő hetéről amúgy elég sokat megtudtunk enélkül is), hogy tájékoztasson minket az ország életét befolyásoló kormányzati döntésekről.