Szüneteltethették azoknak a pedagógusoknak a jogviszonyát, akik részt vettek a sztrájkban
Nem tűnik úgy, mintha a jelenlegi kormány megegyezne a tiltakozókkal.
Nem tűnik úgy, mintha a jelenlegi kormány megegyezne a tiltakozókkal.
Egymillió magyarországi állampolgár veszítette el az életét valamely olyan megbetegedés következtében, amely elkerülhető lett volna.
Kormányváltás esetén legalább duplájára növelné a pedagógusbéreket a négy éves ciklusa alatt.
Négy szervezet fogott össze a választási visszaélések megakadályozása érdekében.
A Vilniusban található magyar követség előtt összegyűlt tüntetők emlékeztették Magyarországot az 1956-os orosz invázió pusztítására is.
Óvatos bizakodásra okot adó jelek az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb európai konfliktusában.
Az ENSZ éghajlatváltozással foglalkozó szervezete szerint még a klímaváltozás nélkül is súlyos kockázatot jelentene az, hogy mindent lebetonozunk.
A vakcinainfós hírlevélből értesülhettünk korábban a „gazdaság újraindításának lépéseiről”, a kormány ukrajnai háborúval kapcsolatos álláspontjáról, de a brüsszeli csúcstalálkozókról is.
Álmos vidéki, középiskolás fiatalként csatlakozott be Jámbor András kampányába. Az Instagramon próbálja megszólítani a hozzá hasonló fiatalokat, és bevonni őket a baloldali politizálásba.
Ezt nem sokkal megelőzően a magyar miniszterelnök a kormányhoz közel álló Hír TV-ben arra célozgatott, hogy az Egyesült Államok akarja háborúba sodorni a NATO-t és vele Magyarországot.