Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ha neked is pénzt adnának a szavazatodért, most már tudni fogod, kinek jelentsd a visszaélést

Ez a cikk több mint 1 éves.

Szerdán reggel kilenc órakor sajtótájékoztatót tartottak a Kossuth téren a választási visszaélések megelőzését, megakadályozását, dokumentálását célzó és a visszaéléseket tapasztalóknak jogi segítséget nyújtó Tiszta szavazás kampány szervezői.

A projektet koordináló Civil Kollégium Alapítvány (CKA), a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), az ellenzéki előválasztást is szervező aHang és a Political Capital szervezeteket összefogó koalíció által létrehozott Tiszta szavazás program célja, hogy a leginkább veszélyeztetett társadalmi csoportokban (közmunkások, alacsony jövedelműek, romák, kisvárosiak, falvak lakói) segítsen felismerni, megelőzni és bejelenteni az olyan választási visszaéléseket, mint a

szavazatvásárlás, láncszavazás, nyílt szavaztatás, megfélemlítés, zsarolás.

Bálint Mónika, a Civil Kollégium Alapítvány ügyvezetője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Tiszta szavazás kampányban 250 önkéntes fog részt venni, akik az ország több pontján ügyelnek arra, hogy ne lehessen visszaélni a szavazatokkal. Nem ez az első ilyen projektum, Bálink Mónika emlékeztetett rá, hogy az aHang a 2018-as választások alkalmával indított hasonló kampányt, a 2019-es önkormányzati választások során pedig Józsefvárosban ellenőrizték a választások tisztaságát.

A CKA ügyvezetője hangsúlyozta, hogy a méltatlan befolyásolási kísérleteket fogják feltárni, így például azt, amikor a munkáltatók rákényszerítik a munkásokat, hogy egy adott pártra vagy tömörülésre szavazzanak, valamint nyomon követik a látványos visszaéléseket, melyek a láncszavazásban, a buszoztatásban és a szavazatvásárlásban öltenek testet.

„Magyarországon nyilvánvalóan összekapcsolódik a szegénységgel, hogy ki mennyire befolyásolható. Azt tapasztaltuk, hogy a választási törvény és állam nem biztosít kellő feltételeket a visszaélések megakadályozására”, mondta el Bálint Mónika.

A sajtótájékoztatón felszólalt Abdallah-Magdy Szabrina, az aHang kampányfelelőse, aki elárulta, hogy az ország 9 megyéjének 40 csomóponján lesznek jelen az önkénteseik és őrszemeik. Emellett online eszközökkel is igyekeznek felhívni az emberek figyelmét arra, hogy a választási visszaélések megelőzhetők és szankcionálhatók. Ez utóbbiban lehet szerepe a TASZ-nak, amely jogi segítséget nyújt a választási visszaélésekkel kapcsolatban.

Döbrentey Dániel, a TASZ választási jogi programjának koordinátora elmondta, hogy a szavazás napján országszerte jogászok fogják segíteni az önkéntesek és őrszemek munkáját, emellett pedig forródrótot is fenn fognak tartani április 3-án.

A sajtótájékoztató itt tekinthető meg.

„2010 óta a kormánypárt a választási rendszer több mint 700 módosítását hajtotta végre – gyakran nyilvános konzultáció nélkül, az ellenzéki pártok ellenállása dacára –, még a Covid-19 miatti veszélyhelyzet idején is” – írta a vasárnap megjelent írásában a Progresszív Internacionálé (PI), amely felhívta a figyelmet arra, hogy a magyarországi kormány folyamatosan módosította a választókerületek határait, a nagyobbik kormánypárt ellenőrzése alá vonta a média nagy részét, és elmosta a párt- és állami források közti határvonalat. Emiatt a PI is megfigyelőket fog küldeni Magyarországra.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) –amely ugyancsak jelen lesz a választásokon – a legutóbb megjelent időközi jelentésében szintén kitért az egyenlőtlen kampánylehetőségekre, a választókerületek szabálytalan kijelölésére és a levélszavazatok ellenőrizhetetlenségére.

Legutóbb a vajdasági levélszavazatok kapcsán merült fel a visszaélés gyanúja. Több forrás is azt állította, hogy Szerbiában nem a posta, hanem a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) „aktivistái” kézbesítették a választási íveket. Pásztor István, a VMSZ elnöke a Magyar Szónak azt nyilatkozta, hogy „Nem tudom, hogy honnan veszi ezt, vagy honnan veszik azok, akik azt állítják, hogy a VMSZ aktivistái hordozgatják a borítékokat. Ez félreértés.” A Magyar Kétfarkú Kutya Párt fellebbezett a Kúriához a vajdasági levélszavazatok ügyében.

 

Címlapkép: Bogatin Bence / Mérce