Erdoğan újabb hadműveletet jelentett be a kurdok ellen, Putyinnal is egyeztetett
2016 óta folyamatos népirtó műveleteket folytat Ankara Észak-Szíriában a kurdok ellen, ez most új erőre kaphat.
2016 óta folyamatos népirtó műveleteket folytat Ankara Észak-Szíriában a kurdok ellen, ez most új erőre kaphat.
Jelentős részben a közbeszéd romlása miatt.
A támadók érettségizők voltak.
Megelégelték a munkások, hogy a kormány a közszolgáltatásokon spórolna.
Miközben a kormány a családok védelmére hivatkozva háborús veszélyhelyzettel igyekszik biztosítani saját „cselekvőképességét”, nyugodt szívvel engedi, hogy a válságot leginkább elszenvedők tömegével az utcára kerüljenek.
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma szerint ahhoz, hogy a minimálbérrel kapcsolatos tervezett EU-s irányelv valóban a dolgozók érdekét képviselje, számos helyen szorul pontosításra.
A május 26-án hozott döntés szerint csökkentené az állam a közszférában dolgozók számát és fizetését is.
Hiába kérték a szakszervezetek, hogy küldje alkotmányos normakontrollra, Novák Katalin aláírta a törvényt, amely súlyosan korlátozza a tanárok sztrájkjogát.
Az Európai Tanács végül belement a vétóval fenyegetőző Magyarország kitételeinek elfogadásába.
Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács szerintük továbbra is politikailag motivált, és nem garantálja a bíráskodás függetlenségét.