Tüntetést szerveznek a Mi Hazánk rasszista felvonulása ellen Nyíregyházán
A megfélemlítő és gyűlöletkeltő demonstráció betiltását kérik a civilek a helyi hatóságoktól.
A megfélemlítő és gyűlöletkeltő demonstráció betiltását kérik a civilek a helyi hatóságoktól.
Sorra érkeznek azok a névre szóló levelek, melyekben a tankerületek kirúgással fenyegetik a tanárokat.
Aggasztó eredmények kerülték el a döntéshozók figyelmét. Magyarországon is ez a legelterjedtebb növényvédő szer.
Rohamosan terjeszkednek az akkumulátorgyárak Magyarországon, ideje megszervezni az ott dolgozókat.
Megpróbálták kötelezni a külföldieket, hogy hivatalos nyilatkozatot tegyenek ciszjordániai polgárokkal folytatott párkapcsolatukról.
Ezt az apró problémát talán nem vette figyelembe a kormányzat, de úgyis bármikor módosíthatják a szabályozást.
Minden téren emelkedtek a megélhetési költségek, a G7 ennél is nagyobb élelmiszerár-inflációt mért.
Havi 15 ezerért versenyeztetni a túlórázó sofőröket „megalázó” a szakszervezeti vezető szerint.
A cég augusztus óta nem a rezsicsökkentett, hanem megemelt áron adta el az áramot számos feltöltőkártyás ügyfelének.
A két közgazdász beszélgetéséből az derült ki, hogy a közgazdaságtan önmagában nem elégséges a magyar társadalom problémáinak megértéséhez.