Több mint 200 halottja van az egyiptomi terrortámadásnak
Péntek délután fegyveresek támadtak meg egy egyiptomi mecsetet Bir al-Abedben, az ország Észak-Sínai régiójában. A támadásnak eddig 235 halálos áldozata és további 130 sebesültje van.
Péntek délután fegyveresek támadtak meg egy egyiptomi mecsetet Bir al-Abedben, az ország Észak-Sínai régiójában. A támadásnak eddig 235 halálos áldozata és további 130 sebesültje van.
A Kecskeméti-ügyészség tanúként hallgatta ki ma Dobrev Klárát az úgynevezett Czeglédy-ügyben.
Budapest és környéke, illetve Északnyugat-Magyarország majdnem külön entitás az országon belül.
Ma egyszerre van a későkapitalizmus fogyasztási ünnepe és annak inverze.
2050-re az óceánokban található szemét tömege meghaladja majd a halak súlyát. A Greenpeace a Coca-Colának címez petíciót.
Az alapvető jogok biztosa szerint a gyermekvédelmi gyám jogalap nélkül, önkényesen szakította meg az örökbefogadás folyamatát.
Ki mit adna, mennyivel emelne, mit adna vissza, venne el, vagy éppen vezetne be?
Az Európai Unión belül a bolgár és litván mellett a magyar társadalom ragaszkodik leginkább a nemi sztereotípiákhoz. De ez nem a sokak által hangoztatott „elmaradottságunkat” mutatja, hanem egy széttöredezett társadalom képét.
Három hónap alatt majdnem ötmilliárd forintnyi közpénzt öntött propagandagépezetébe a kormány.
Most van a HIV- és hepatitisz-tesztelés európai hete.