Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Több mint 200 halottja van az egyiptomi terrortámadásnak

Ez a cikk több mint 6 éves.

Az utóbbi évek egyik legtöbb halálos áldozatot követelő terrortámadását hajtották végre fegyveresek Egyiptomban, Bir al-Abedben. A támadásnak egyes hírek szerint már 235 halottja van és 130 sebesültje.

A mecsetben a támadók először bombát robbantottak, majd a túlélőkre lőttek. A merényletet eddig semmilyen szervezet nem vállalta magára, de a régióban az elmúlt években a legtöbb terrortámadást az Iszlám Állam harcosai hajtották végre. A mecsetben a hívők egy része szúfi vallású volt, akiket az iszlamista szélsőségesek hitetleneknek tartanak, mivel szenteket tisztelnek.

Egy szemtanú szerint a robbanást követően a templomból menekülőkre és a kiérkező mentőkre is lőttek a merénylők. Abdel Fattah al-Sisi elnök háromnapos gyászt rendelt el az országban.

2013 óta leginkább katonai és biztonsági pontok váltak terrortámadások célpontjaivá, így ez a támadás ebből a szempontból is kirívó, nemcsak a halálos áldozatok magas száma miatt.

(via Reuters)