Törvénymódosítást kezdeményez az AVM, hogy ne lehessen gyerekeket kilakoltatni soha többé
Ma nem tiltja törvény Magyarországon, hogy gyerekek veszítsék el az otthonukat.
Ma nem tiltja törvény Magyarországon, hogy gyerekek veszítsék el az otthonukat.
Tüntetők csaptak össze a rendőrökkel kedden Kijevben a parlament előtt, miközben a törvényhozás a Donyec-medence szakadár ellenőrzés alatti részeinek Ukrajnába történő visszaintegrálásáról szóló törvényjavaslatot tárgyalta.
A német közösségimédia-szabályozás inkább arra mutat rá, hogy melyik utakat nem érdemes választani.
Lemondásra kényszerül Andrej Babiš, a frissen felállt cseh kormány feje, azonban nagy valószínűséggel még egyszer nekifuthat a kormányalakításnak.
Czibere Károlynak négy kérdésből egyre sem sikerült válaszolnia.
Még legfeljebb másfél hónapig ügyvivő kormány vezeti Romániát, de – az ország történetében először – az is előfordulhat, hogy egy nő, Viorica Dăncilă tölti be Mihai Tudose által hátrahagyott űrt.
Egyelőre úgy tűnik, nem ért célt az önkormányzati dolgozók bérrendezést követelő munkabeszüntetése, de nem adják fel: februárra már háromnapos sztrájkot hirdetnek.
A kormány évek óta nyomatja, hogy Ahmed H. terrorista. De mi az igazság? Beszámoló az újra első fokon tárgyalt perről.
Az LMP és a Párbeszéd is azt követeli a kormánytól hozzák nyilvánosságra az OLAF jelentést amely alapján az európai uniós csalás elleni szervezet jogi lépések megtételét kéri a magyar ügyészségtől, és azt ajánlja az Európai Bíróságnak, hogy kérje vissza az ügyekben érintett 40 millió eurónyi támogatást.
A bíróság első fokon helyreigazításra kötelezte a Fidesz által fenntartott lapot, és kimondta hamisan állította a PestiSrácok, hogy Gulyás Márton Soros György kitartottja lenne, illetve 20 millió forintot kapott volna tőle.