Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Törvénymódosítást kezdeményez az AVM, hogy ne lehessen gyerekeket kilakoltatni soha többé

Ez a cikk több mint 6 éves.

Törvénymódosítást kezdeményez A Város Mindenkié csoport, hogy a jövőben ne fordulhasson elő az, hogy gyerekes családokat lakoltatnak ki otthonukból.

Rendszeresen fordul elő ugyanis, hogy gyerekek azért kerülnek ki a családjukból, mert szüleik lakhatása nem megfelelően megoldott. A lakhatási válság egyre súlyosabb probléma, ráadásul jelenleg kevesebb figyelem is hárul rá, ugyanis ezen a télen a kormány meghosszabbította a kilakoltatási moratóriumot (így legközelebb már csak a választások után kerülnek majd utcára emberek).

Csakhogy ez a kis trükk csak eltolja, de meg nem oldja a problémát, ráadásul a kilakoltatási moratórium nem vonatkozik a szerződés nélkül vagy szívességi lakhatásban élők számára, a kényszerűségből lakásfoglalóknak vagy a munkásszállókban vagy intézményekben élőknek – ők télen is elveszíthetik az otthonukat.

„Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy május 1-től tovább folytatódjon az a bevett, ám törvénytelenséget eredményező gyakorlat, mely szerint gyerekes családokat akár önkormányzati lakásokból is mindenféle elhelyezés nélkül kilakoltathatnak” – írja az AVM.

Mint fogalmaznak: az önkormányzatoknak a közvagyon, ezen belül az önkormányzati lakásállomány legfontosabb kezelőjeként a legrászorultabb emberek lakhatásának megoldását kellene szolgálniuk, különösen a mai magyarországi helyzetben, amikor az ingatlanok között az önkormányzati bérlakások aránya alig pár százalék. Ehhez képest a kilakoltatások között a gyakori, amikor önkormányzatok tesznek utcára bérlőket, köztük gyerekes családokat is.

6. menet a lakhatáshoz való jogért: az AVM évről évre igyekszik felhívni a figyelmet a problémára (Fotó: Csoszó Gabriella, FreeDoc)

Ma Magyarországon minden harmadik gyereket anyagi okokból emelnek ki a családjából – pedig törvény mondja ki, hogy tilos, és az ombudsman szerint is jogsértő ez a gyakorlat.

És mégis ez történik minden egyes esetben, amikor egy gyereket azért emelnek ki a családjából, mert a család lakhatása megoldatlanná válik – gyakran pont a kilakoltatás miatt.

A Város Mindenkié csoport és más érdekvédő szervezetek már évek óta folyamatosan szót emelnek ennek a törvénysértő gyakorlatnak a felszámolásáért.

Mert hiába mondja ki a törvény, hogy nem lehet anyagi okokból kiemelni egy gyereket a családjából, ha nincs semmilyen eszköz ennek a törvénynek a betartatására… Mivel a veszélyeztetett családok számára nincs elérhető anyagi támogatás, és egyetlen hatóság sincs kötelezve arra, hogy ezeknek a családoknak elhelyezést biztosítson, ezért sokszor a gyermekvédelmi hatóság számára sem adódik már lehetőség, mint a gyerek kiemelése a családból az anyagi okú veszélyeztetettség miatt.

Az ellentmondásos és igazságtalan helyzet rendezése érdekében  A Város Mindenkié csoport most két törvénymódosítást javasol:

  1. Minden önkormányzat köteles legyen elhelyezést biztosítani azoknak a gyermekes családoknak, akik az adott településen kilakoltatás miatt veszítik el a lakhatásukat.
  2. A magánszemélyek által kiadott bérlakások kivételével a gyermekes családok kilakoltatást fel kell függeszteni, ha nincs megfelelő elhelyezésük a kilakoltatás után.

Most épp kilakoltatási moratórium van, így sok család átmeneti haladékot kapott, nem fenyegeti az azonnali kilakoltatás. Ez az időszak pedig lehetőséget nyújt a törvényhozás számára is, hogy  véget vessenek a két évtizede, a gyermekvédelmi törvény 1997-es bevezetése óta fennálló ellentmondásnak és tömeges jogsértésnek.

Ezekkel a törvénymódosításokkal elmozdulhatnánk afelé, hogy valódi tartalmat kapjon az a ma is kimondott tiltás, hogy gyerekeket anyagi okok miatt ne emeljenek ki a családjukból.

Miután a kormány 2018-at a családok évének nyilvánította, ezzel a törvénnyel azt is biztosíthatná az Országgyűlés, hogy május 1. után gyerekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatására soha többé ne kerülhessen sor – írja az AVM.