A Kétfarkúak elnökét nem győzte meg Márki-Zay arról, hogy tényleg ellenzékváltás történt
Ott állnak mögötte az ellenzéki pártok leváltott vezetői, és szomorúan néznek, mert éppen leváltották őket.
Ott állnak mögötte az ellenzéki pártok leváltott vezetői, és szomorúan néznek, mert éppen leváltották őket.
Nagyon röviden, de szólt az ellenzéki szavazókhoz is, és azt is megtudtuk, hogy a miniszterelnök ragaszkodik az melegellenes kampánytémához.
A város támogatást kér a kormányhivataltól az állásukat vesztőknek, Lázár János pedig azt kéri a kormánytól, hogy amíg a dolgozók sorsa nem tisztázódik, „egy büdös fillért” se kapjon a cég.
A béremlés bár 2018-hoz képest valóban 30 százalékos, a jelenlegi fizetésekhez képest csak 21 százalékos lesz.
Az előválasztás alatt többször is a kormányzati kommunikációval összhangban lévő tartalom jelent meg a nemrég tulajdonosváltáson átesett Pesti Hírlapban.
Zalaegerszegen kérdeztük a jelöltet, aki szerint az euró bevezetéséért, a tisztességes munkakörülményekért, a demokratikus jogokért, a jogállamért, a bíróságok függetlenségéért és a korrupció ellen folytatott küzdelem minden dolgozónak emelni fogja az életszínvonalát.
A vita első felét a vádaskodásoknak, a másodikat a nézőket is érintő kérdéseknek szentelték.
Számos olyan ügy van, amelyekben a romáknak saját magukat megszervezve kell kiállniuk saját magukért, a rasszizmus kérdésében, eközben „a legtöbb tennivalója a többségi társadalomnak van”.
A fejlesztésekhez 200 millió euró hitelt nyújtott az Európai Beruházási Bank.
Az Akadémia szerint az oltási hajlandóság elapadt, és a tájékoztatási kampányokkal sem sikerül érdemi javulást elérni a beoltottak arányában.