Túl kevés, túl későn: a bejelentett emeléssel is csökken az egészségügyi szakdolgozók reálbére
A bérszínvonal továbbra is túlmunkára ösztönzi az egészségügyi szakdolgozókat, akik már most is gyakran túlvállalják magukat.
A bérszínvonal továbbra is túlmunkára ösztönzi az egészségügyi szakdolgozókat, akik már most is gyakran túlvállalják magukat.
Nem teljesülnek a szerbiai gazdák követelései, ezért országszerte több mint 40 városban tiltakoztak.
A vendégmunkás családtagjai sem kaphatnak majd tartózkodási engedélyt.
A választáson az ellenzéki pártok nem indítottak jelöltet.
Az államfő 2010-ben hálás volt a sorsnak, hogy nem kórházi ápolónőként vagy pedagógusként él röhejes jövedelemből.
Időközi polgármester-választást tartanak Gödön. A pártok eltűntek, az aggodalmak azonban nem oszlottak el.
Az egyébként is nagy munkaerőhiány az érettségi időszak előtt még égetőbbé vált.
Még a már épülő gyárral kapcsolatos indulatok sem csillapodtak le, az új beruházás miatt is utcára hívják a debrecenieket.
A Migration Aid menekülteket segítő civil szervezet által fenntartott szálló tizenhat nappal az orosz ukrán háború kitörése után nyitott meg, mindenfajta állami támogatás nélkül, civilek összefogásával.
A PSZ két alelnöke, Gosztonyi Gábor és Totyik Tamás a Kúriánál kezdeményezi a Nemzeti Választási Bizottság határozatainak felülvizsgálatát.