A múlt heti madáchos tüntetésen nem esett szó az állami otthonokban és nevelőszülőknél nevelt gyermekek helyzetéről, pedig most lenne a legnagyobb szükség arra, hogy észrevegyük őket.

A közoktatás szűkebb tematikus kereteiből igen bölcsen lépett ki a múlt heti, madáchos diákok által szervezett demonstráció, amikor kéz a kézben léptek színpadra az Iványi Gábor szervezetével való politikai háborúskodás következtében kegyetlen hirtelenséggel megszüntetett egyik Wesley-iskola vezetőjével. Iványiék iskoláinak törlése, és mintegy 300 gyermek megfelelő körülmények közti iskolai elhelyezésének lehetetlenné válása gyakorlatilag egybeesett a terézvárosi gimnázium igazgatójának felmentésével, és az érte való kiállás megszervezésével. Habár a hátrányos helyzetű, illetve sajátos nevelési igényű gyermekeknek helyet adó intézmények szolidaritás iránti igénye magától értetődőnek tűnt az időbeli egybeesések okán, minden olyan gesztust meg kell becsülni, amikor ezt az igényt ténylegesen fel is ismerik a szereplők. Hogy egyebekben milyen tartalmi, stratégiai következetlenségeket, problematikus állításokat véltünk felfedezni a tüntetésen, arról hosszabb cikkben írtunk itt. 

Most egy eddig kevésbé tárgyalt hiányérzetnek igyekszem hangot adni. Nem esett ugyanis szó az eseményen az állami otthonokban és nevelőszülőknél nevelt gyermekek helyzetéről. Nem csak a Wesley-iskolákba járó gyerekek jövője fölé rajzolt ugyanis éppen ezekben a napokban egy jókora kérdőjelet a kormányzat.

Azokra az eddig is bizonytalan sorsú gyerekekre is csapást mértek, akiknek támogatás nélkül nem jelent biztonságos környezetet a saját családjuk, vagy már esetleg ki is emelték őket onnan, esetleg soha nem is tapasztalhatták meg a saját családi környezet élményét.

A gyermekvédelmi dolgozók a bicskei otthonban történtekkel legitimált vegzálása a nyilvánosságban elsősorban mint a munkavállalók igazságtalanul kirótt leckéztetése jelenik meg, ami maradéktalanul meg is állja a helyét. Alulfizetett, eddig is méltatlan infrastrukturális körülmények között dolgozó, elhivatott szociális munkásokat, lelkiismeretes nevelőszülőket aláznak meg, hogy a politikai cselekvés látszatát megteremtsék, mindezt pedig anélkül, hogy gyermekbántalmazások előfordulásának valószínűsége ezekben az intézményekben érdemben csökkenne.

Ugyanennek a lapnak a másik oldalán ugyanakkor ott vannak a legkiszolgáltatottabb gyermekek tömegei, akiknek ezekkel az intézkedésekkel rögvest el is engedi a kezét az állam. Nem hiába állítja azt számos – köztük a Mércének is nyilatkozó – szakember, hogy gyermekek százainak a feje fölül vehetik el az intézményeket, azzal, hogy a pályát most elhagyók magas száma miatt a bezárás szélére kerültek. Az eleve magas – a nekünk nyilatkozó Szociális Munkások Magyaraországi Egyesülete elnöke, Meleg Sándor által idézett adatok szerint legalább 13-15 százalékos – munkaerőhiány további, még a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által is legalább hat százaléknyi mértékűnek elismert súlyosbítása közvetlenül teheti tönkre ellátandó gyermekek életét. Ahogyan szakember magyarázta nekünk, ha nincs megfelelő képesítésű szakember, aki segítene kezelni a gyermeknek az olyan traumákat, mint a saját családjukban előforduló negatív hatások (például szenvedélybetegségek, mélyszegénység, családon belüli erőszak megtapasztalása), vagy az új családi környezetük jelentette sokk, már-már törvényszerűen megjelennek náluk az olyan magatartásformák, mint a fokozott agresszió, szökésre való hajlam, kortársai bántalmazása, nem megfelelő normakövetés. Ha ezt a folyamatot nem sikerül az ellátórendszeren belül megakadályozni, önmagát újratermelő szociális problémává válik.

Hét hónappal a bicskei gyermekbántalmazás nyomán kirobbant kegyelmi botrány után az látszik, hogy az ellátórendszerben dolgozók országos viszonylatban nem tömeges, de lokálisan intézményeket működésképtelenné tevő, ebben a volumenben is végzetesnek tűnő felmondásaival további áldozatokat szed az egész országot, sőt a hazai politikai viszonyokat is alapjaiban megrengető ügy.

Áldozatok a szakmaiatlanul és méltánytalanul megalázott szociális munkások és nevelőszülők, de áldozatok azok a gyermekek is, akiknek az elhelyezése most kérdésessé válik, és akiknek radikálisan csökkennek az esélyeik arra, hogy ténylegesen hozzáértő szakember segítsen elkezdeni az életüket.

A kormány szemlátomást nem azt vonta le Bicske tanulságaként, hogy a szükségleteiknek megfelelő, minőségi ellátást felé mozdítsa az amúgy is düledező rendszert.

A Madách felmentett igazgatójáért és az intézményük autonómiájáért felvonult tüntetők szemére hányni a minderre való reflexió hiányát természetesen igazságtalan lenne. Egyébként is egy olyan nyár végére érkeztünk meg a múlt héten, amely alatt az egyszerű állampolgár csak kapkodta a fejét, hogy melyik közszolgáltatás összeomlása, diszfunkcionálissá tétele háborítsa fel jobban éppen aznap. Azt viszont érdemes látni, hogy a nevelés ellehetetlenítése, a gyermekek jövőjének zárójelbe tétele nem csak a gimnáziumok, hanem még a hátrányos helyzetű és sajátos nevelési igényű gyermekek iskoláinak világán is túlmutat. Azoknak a gyermekeknek is kihúzzák a szőnyeget a lába alól, akikért a családjuk már nem tud, ellenben az államnak kellene felelősséget vállalni.

Ennek a sorsközösségnek a felismerése nem példátlan: 2022-es pedagógusbérharcban megalakult Egységes Diákfront idén februárban felvonult a bicskei áldozatokért, még ha az ő demonstrációjukat csekélyebb érdeklődés is kísérte, mint az egy héttel korábbi, influenszerek által szervezett nagy rendezvényt, amely az összetársadalmi szolidaritás kinyilvánításának szempontjából ugyancsak nem volt tanulság nélküli. A Hősök terén megvalósult, brutális erőt mutató százötvenezres kiállás persze egyfelől szólt a politikai botránynak is, de a szinte példátlan embertömeg és az Utcáról Lakásba Egyesület otthonokból kikerülő fiatalokat segítő projektjének villámgyorsan összegyűjtött több mint 200 millió forint azt is megmutatta, hogy ez a társadalom igenis képes kiállni a legkiszolgáltatottabb gyermekekért. Most, amikor a bicskei otthonokban elkövetett szexuális visszaélések kárvallottjai mellé tömegével iratkoznak fel a botrány ürügyén leépített ellátórendszer magára hagyottjai, még nagyobb szükség lenne arra, hogy észrevegyük őket.