Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Tegnap a Vigadóban köszöntötte a kormány a pedagógusokat, akiknek a jogait hónapok óta páros lábbal tiporja

„Minden magyar pedagógusra büszkék lehetünk, mert ők teszik eredményessé a magyar oktatási rendszert” – mondta Rétvári Bence a pedagógusnap alkalmából odaítélt szakmai díjak átadásán kedden a Pesti Vigadóban. Szép gondolat, sőt mi több, igaz is. Mégis furcsán cseng annak az államtitkárnak a szájából, akinek a főnöke néhány nappal ezelőtt azzal indította oktatáspolitikai karrierjét, hogy közölte: az iskolákban „rend lesz és szervezettség”, a tanárok egyéni polgári engedetlenségét nem ismeri el, fegyelmi kérdésnek tekinti. Nem sokkal később az is kiderült, hogy a kormány törvénybe iktatja azt a korábbi rendeletet, amely a vírushelyzetre hivatkozva a pedagógussztrájk ellehetetlenítését célozta.

Az ünnepi hangulatot Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkára fokozta: a díjazottakra nézve csupa elszánt, tenni akaró embert lát, akik mögött komoly teljesítmény van, hiszen ezt a munkát csak örömmel, elszántsággal, elkötelezettséggel lehet végezni, szeretni kell tanítani és szeretni kell a diákokat. Különösen fontos az elismerés a koronavírus két éve után, amikor olyan kihívásokkal kellett a pedagógusoknak szembenézniük, amelyekre korábban nem volt példa, de büszkék lehetnek arra, hogy az oktatás egyetlen napra sem állt le – emelte ki. Maruzsa azt is hangoztatta, hogy aki Magyarországon tanulni szeretne és motivált, az hozzáfér a minőségi oktatáshoz.

Jól mondják az államtitkár urak: büszkék lehetünk a pedagógusainkra. Ők viszont már nem mondhatják el ugyanezt a kormányról, melynek képviselői legfeljebb ezen az egy napon izzadnak ki magukból néhány kedvességet, pontosan tudjuk azonban, hogy ha kicsit is komolyan gondolnák kijelentéseiket, ma nem itt tartanánk.

Nem Pintér Sándor felügyelné a rossz gyerekként kezelt, rendetlenkedő pedagógusokat, és nem a sztrájkjuk törvényi szintű ellehetetlenítése lenne az új kormány egyik első intézkedése. Nem kellene elviselniük Parragh László cinikus odaszólásait a nyári szünet motiváló hatásáról, a szerinte csupán idősebb korban fontossá váló anyagi szempontokról, vagy Gulyás Gergely kamu érvelését arról, hogy az EU-s források hiánya miatt nem telik a pedagógusbérek rendezésére. És ha már itt tartunk: nem kellene hosszú hónapok óta kuncsorogni azért a béremelésért, melynek hiányában valóban nem maradt más a pedagógusoknak: csak a tenni akarás, az elszántság, az elkötelezettség, a tanítás szeretete.

Kár, hogy ebből nem lehet kenyeret venni a boltban vagy számlákat fizetni.

Jól mondta Maruzsa: büszkék lehetnek magukra a tanárok, hogy az oktatás egyetlen napra sem állt le, miután a kormány egy pénteki napon közölte velük: hétfőtől online tanítanak – tananyag, tapasztalat, tudás és infrastruktúra nélkül. Ez csak és kizárólag a pedagógusok érdeme, a veszteség pedig még így is felmérhetetlen. Hány gyerek jövője tört ketté, hányan vesztették el végleg a fonalat a tananyagban, morzsolódtak le, maradtak fejlesztés nélkül, hányan nem tudtak felkészülni az érettségire, vagy írták meg gyertyafénynél a postaládába bedobott „online” házit?

És ki vállalja a felelősséget azokért a gyerekekért, akik nem elég motiváltak Maruzsa mércéjével mérve ahhoz, hogy minőségi oktatáshoz jussanak? Miért egy gyereknek kell bármit is tennie azért, hogy minőségi oktatáshoz jusson? Egyáltalán hogy lehet mindenki számára minőségi oktatásról beszélni egy országban, ahol – a fiatalok utánpótlása híján – a pályaelhagyó pedagógusok terheit is azok veszik a nyakukba, akiknek esélyük sincs sem szakmai, sem a béreiket illető konstruktív párbeszédre a kormánnyal. Így szép lassan vagy ők maguk is felmondanak, vagy belebetegednek a kizsigerelésbe.

„Minden magyar pedagógusra büszkék lehetünk, mert ők teszik eredményessé a magyar oktatási rendszert.” A kérdés csak az, meddig lehet még ezt érdemi elismerés nélkül hagyni.

Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán