Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Mi folyik itt? – Orbán Viktort kérdezte az ellenzék a Parlamentben

Ez a cikk több mint 2 éves.

Október 25-én, hétfőn ismét ülésezik az Országgyűlés, ahol tiszteletét tette Orbán Viktor miniszterelnök is. A képviselők pedig a lehetőséget megragadva azonnali kérdéseket tettek fel a minisztereknek, az ellenzék részéről többen is a miniszterelnökhöz intézték őket.

A napirend szerint ötször kérdezték Orbánt a hétfői ülésen.

  • A Jobbik részéről Jakab Péter és Szilágyi György teszik fel a kérdést, hogy „Mit gondol erről, Miniszterelnök úr?”
  • Az MSZP-s Harangozó Tamás arra kíváncsi, „Mire számíthatunk még?”
  • Schmuck Erzsébet és Keresztes László Lóránt, az LMP képviselői azt szeretnék tudni, „Ki vállalja a felelősséget Miniszterelnök úr?”
  • Szabó Tímea, Kocsis-Cake Olivio és Tordai Bence párbeszédes politikusok azt szeretnék tudni, „Mi folyik itt?”
  • Majd a jobbikos Dudás Róbert teszi fel a kérdést, miszerint „Mit gondol erről, Miniszterelnök úr?”

A miniszterelnökhöz intézett kérdésekről – és a rájuk érkező válaszokról – az alábbiakban percről percre számoltunk be, videós közvetítésünk pedig az alább nézhető.

Címlapkép: MTI/Soós Lajos
Élő közvetítés
Közvetítés
i
Az élő közvetítés véget ért.

Az elkövetkezendőkben több kérdést nem intéznek a képviselők a miniszterelnökhöz, így a továbbiakról ebben a percről percre közvetítésben nem számolunk be.

Köszönjük a figyelmet, ez a PP leáll, a Mérce azonban megy tovább!

Támogass minket egyszerűen bankkártyával az Adjukösszén:

Támogatás PayPallal:

 

Átutalással:

Számlatulajdonos: Kettős Mérce Egyesület
Bankszámlaszám: 16200216-17076018

Külföldről utaláshoz ezek az adatok fognak kelleni:
IBAN: HU68162002161707601800000000
BIC: HBWEHUHB

Készpénzes befizetéssel:

A MagNet Bank fiókjaiban lehet készpénzzel támogatni a Mércét. A befizetéshez a ezekre az adatokra lesz szükség:
Számlatulajdonos: Kettős Mérce Egyesület
Bankszámlaszám: 16200216-17076018

A támogatással kapcsolatban keletkezett adatokkal az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően bánunk.

Köszönjük, hogy veletek együtt csinálhatunk független médiát!

Miután a Fidesz képviselői egy jó pár éves, sajátos rituálé keretében több körben is önmagukat interpellálták, sőt még kölcsönösen megnyugtató viszontválaszokat is adtak egymásnak Gyurcsány Ferencről, Európáról és történelmi kérdésekről, Dudás Róbert jobbikos képviselő kapott szót, aki Orbánt kérdezte.

Dudás úgy fogalmazott, három hét alatt hatszor emelkedett az üzemanyag ára, és további emelkedés van kilátásban. Kéréseire nem kapott választ, pedig szorgalmazta, hogy fagyasszák be az üzemanyagárat. Gulyás Gergely szerinte azt mondta, hogy figyelemmel kíséri az árak alakulását, ezt ironikusan megköszönte Dudás.

Hajlandó-e a kormány segíteni a munkavállalókat a munkába járás költségeinek csökkentésével, és hajlandó-e a jövedéki adót drasztikusan csökkenteni?

Orbán válaszában kifejtette, hogy hazánkban a benzinár emelkedése automatikusan csökkenti az adót. Szerinte spekuláció van. Az árbefagyasztás szerinte veszélyes lépés, több kárt is okozhat, mint amennyi hasznot. De szerinte elkövetkezhet az a helyzet, hogy árbefagyasztásra lesz szükség. Szerinte bérfejlesztéssel kiiktatható a magas benzinár okozta nehézség.

Dudás viszontválaszában továbbra is a jövedéki adó csökkentését és a benzin árának befagyasztását kérte. Emlékeztetett rá, hogy korábban a kormányzat is ezeket az eszközöket helyezte kilátásba hasonló esetben.

Orbán viszontválaszában megjegyezte, hogy ugyanarra a srófra jár az agya a jobbikos képviselővel, de higgadtan kell cselekedni, egyébként nyitott bármilyen javaslatra az ellenzék részéről.

 

Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője Paks II-vel kapcsolatban kérdezett. A képviselő szerint úgy tűnik, hogy Brüsszelben megteheti a miniszterelnök, hogy ellentmond, de Moszkvában nem: szerinte a nukleáris biztonságról, az orosz hitelek felhasználásáról a magyar embereknek, Magyarországon kell döntést hozni, ehelyett Szijjártó Péter külügyminiszter Moszkvában tárgyalt a Roszatom központjában a projekt menetrendjéről, miután a magyar hatóság visszadobta Paks II. engedélyét.

Az LMP szerint az atomenergia nem olcsó, nem zöld és nem biztonságos – hangsúlyozta Keresztes, de ezen a nézetkülönbségen felülemelkedve azt kérdezte: Miért titkolják azt, hogy mi alapján utasították el az orosz engedélyezési dokumentációt? Lesz-e az orosz tervdokumentáció alapján engedélye Paks II-nek? Van-e politikai nyomás az oroszok részéről az engedély mielőbbi kiadása érdekében? Milyen jellegű titkosszolgálati tevékenységet végeznek az oroszok? Igaz-e, hogy a beruházással kapcsolatos korrupciós jellegű ügyekre hívták fel a figyelmet? Miért engedélyezték Paks II. alapjának kiásását a kivitelezőnek annak ellenére, hogy nincs engedély? Ki vállalja ezért a felelősséget: magyar hatóságok vagy az oroszok?

A miniszterelnök válaszát azzal kezdte, szerinte értelmesebb lenne, ha ezt a Paks II. beruházásért felelős tárca nélküli miniszterrel, Süli Jánossal vitatná meg Keresztes. De ha már feltette a kérdést, elmondja, mit gondol: „konkrétan és tényszerűen semmilyen hatóság semmit sem utasított el. Valami félreértés lehet” – jelentette ki. Magyarország egy szuverén ország: „magyaristák vagyunk, hogy ha úgy tetszik” – folytatta. Orbán Viktor szerint atomenergia nélkül nincsen klímavédelem. Vagy elfogadjuk az atomenergiát, és van zöld jövő, vagy nem fogadjuk el, de akkor nem tudjuk kivezetni a Co2-t kibocsátó erőműveket – mondta. A miniszterelnök szerint ebben a pillanatban Brüsszelben egy nagyon komoly csatát vívunk: több nyugat-európai ország velünk van azzal kapcsolatban, hogy uniós pénzből lehet-e atomenergiára költeni.

A bővítés csúszásával kapcsolatban azt mondta, Keresztesnek igaza van abban, hogy a tervezett határidők betartásáért komoly küzdelmet kell folytatni. A lakosságot pedig szerinte úgy tájékoztatják, hogy Keresztes már 216-szor teszi fel ezeket a kérdéseket.

Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője emlékeztetett: holnap lesz 100 napja hogy kirobbant a Pegasus-botrány, miután a kiberfegyvert többek között újságírók, ügyvédek, politikusok megfigyelésére használták. A politikus szerint ebben a száz napban Orbánék sunnyogtak, és 2050-ig titkosították a dokumentumokat.

Tordai három kérdésre kívánt választ kapni a miniszterelnöktől:

  • Azért vetették be civilek ellen hogy megfélemlítsék, megzsarolják őket?
  • Lesz konzekvenciája a lehallgatásoknak?
  • Folytatják még jelenleg is a támadásokat?

Figyelmeztette a miniszterelnököt, hogy amennyiben nem ad egyértelmű választ, akkor azt igennek veszik. Majd miután Orbán nem válaszolt egyértelműen, így is tett.

Orbán válaszában ugyanis elmondta, hogy a belügyminiszter elfogadta az ellenzék meghívását a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésére, ennél többet nem tud mondani. Véleménye szerint Magyarországon 2010. óta nem volt jogszabálysértő nemzetbiztonsági tevékenység, a szolgálatok számára pedig nem számít senkinek a foglalkozása – például hogy újságíró, netán ügyvéd – azt nézik, hogy a tevékenysége érint-e nemzetbiztonsági szempontból érdekes dolgokat.

Tordai viszontválaszában kifejtette: ezek szerint Orbán minden kérdésre igennel válaszolt. Véleménye szerint nem lehet komolyan venni a miniszterelnök válaszát.

Arra is emlékeztetett, hogy Márki-Zay Péterre vonatkozó dokumentumokat kapott a DK valamilyen forrásból – Tordai utalt arra, hogy a kormányzattól származhatnak -, azonban a párt az ellenzéki egység jegyében nem használta fel őket. Végül kifejtette, lesz következménye a megfigyeléseknek, miután a nép leszavazza tavasszal a Fideszt.

Orbán ezután Gyurcsány-showzott egyet, majd kifejtette, hogy 2010 előtt lehallgatták az ellenzéki politikusokat, és oroszokat engedtek a magyar titkosszolgálatok közelébe.

Jakab Péter „mit gondol erről miniszterelnök úr?” címmel tette fel kérdését.

Jakab szerint a kormány 42 milliárd forintot költ bélyeggyűjtésre, 342 milliárdból építik tovább a budai várat, miközben ezeket a pénzeket jobban is el lehetne költeni. Példaként említette

  • az állami bérlakásprogramot,
  • az üzemanyagok adójának az elengedését,
  • valamint a kisvállalkozások segítését.

Elmondta, hogy az egészségügyben „a kórházak ránk rohadnak”, ami miatt a kormány hitelt vesz fel az egészségügyi épületek felújítására. Jakab szerint a bélyegek árából vagy az EU helyreállítási alapjának 6 000 milliárdjából is meg lehetne oldani a finanszírozást, az uniós forrásokat azonban nem akarja lehívni a kormányt, mert nem tudja ellopni.

Kiemelte, hogy eközben a munkásoknak nettó 133 ezer forinttal szúrják ki a szemét.

Orbán Viktor miniszterelnök válaszában elmondta: véleménye szerint ténybelileg téved Jakab. Ebből kettőre hívta fel a figyelmet, egyrészt hogy az uniós pénz hitel (bár kétségkívül kedvezőbb, mint a piaci konstrukciók, melyeket a kormány felvesz). Másrészt elmondta, hogy béremelést akarnak adni a postai dolgozóknak, de az uniós szabályoknak megfelelően nem adhatnak pénzt a Postának. Ezért  jogcímként szolgál a kormány bélyegvásárlása.

Odaszúrt emellett a pártnak, miszerint előfordulnak tévedések, pláne a felnőttkor kapujában: a Jobbik pedig épp 18 éves lett, „most lépte át a felnőttség kapuját”.

Ezután felolvasott a Jobbik alapító nyilatkozatából – miszerint a posztszocialista baloldal a felső tízezer érdekeit szolgálja, a Jobbik elsődleges feladata pedig a kommunista utódpárt és a velük összefogott liberálisok eltávolítása a hatalomból.

Emlékeztetett, hogy mikor Jakab átvette a pártvezetést, akkor a Jobbik második legerősebb párt volt, most viszont a DK az. Majd gratulált, hogy csatlakozott a párt a „posztkommunista, liberális” tömbhöz.

Jakab emlékeztetett, hogy infláció elszabadult, az élelmiszerárak az egekben vannak, és 500 forint fölött van a benzinár. Majd ismét felemlegette, hogy elköltött a kormány 42 milliárdot bélyegre. Mint mondta, tudomása szerint havi 180 millióból gazdálkodik Orbán családja, havi 133 ezer forintból – a jövő évtől esedékes minimálbérből – azonban nem lehet megélni, gyereket nevelni.

Orbán viszontválaszában kifejtette: vannak természeti problémák, melyeken nem tudnak segíteni. Felemlegette a kormányzati mantrát, miszerint mikor Gyurcsányék voltak hatalmon, az átlagbér kisebb volt mint a minimálbér jövőre.

Végül lebohócozta Jakabot, és a Gyurcsány-show szereplőjének minősítette.

Harangozó: Alaptörvényt módosítottak, hogy kimenekíthessék a közvagyont, a legfőbb ügyész kétharmados leválthatóságát is most hozzák a Parlament elé, kedvük szerint befolyásolják a médiaviszonyokat, és megszüntetik a bányafelügyeletet, és berakják a Rogán-féle mutyiminisztériumba.

A következő öt-hat hónapban milyen tervekre számíthatunk?

Orbán: A kinevezésekkel kapcsolatban a hatályos törvények szerint járunk el, azt mégsem kérheti tőlem, hogy fontos pozíciókba szocialistákat nevezzünk ki.

Harangozó: A közjogi szabályokat és választási szabályokat választás előtt nem írhatják át, ezért jogilag felelősség terheli önöket, pláne, hogy kétharmadot csináltak egy 48 százalékos választási győzelemből.

Orbán: Háromszor nyertünk kétharmaddal választást különböző választási rendszerekben.

{{pp_author_avatar}}
{{pp_author}}
{{pp_time}}
{{pp_content}}