Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Miért nyert Márki-Zay Péter?

Márki-Zay Péter győzelme kétségkívül rendkívüli teljesítmény volt, ám ha a korábbi politikusi népszerűségi indexeket, vagy a jelöltek önéletrajzát alaposabban megvizsgáltuk volna, akkor nem is kellett volna annyira meglepődnünk. Sikerének további oka az ellenzékkel kritikus, ám kormányváltást akaró szavazók megszólítása, az ügyes kampányolás, és a riválisaihoz képest erősebb akarat, hit a saját jelöltségében. Jelenleg nem csak a felmérések miatt tűnik tehát az Orbán elleni legesélyesebb alternatívának a hódmezővásárhelyi polgármester, ám jelöltsége számos kockázatot hordoz magában.

Először is azt a – magától értetődőbbnek tűnő – kérdést kell feltenni, hogy miért számít meglepetésnek a hódmezővásárhelyi polgármester győzelme? Miért volt nehéz nyernie?

Az összes jelölt közül neki volt a legkevesebb pénze, erőforrása, főállású stábtagja, mozgósító kampányeszköze (robocall, online hirdetés, stb.), egyedül mögötte nem állt párt, és a felmérések szerint egészen nyár végéig az első három jelölttől is le volt maradva, tehát sokan nem gondolták esélyesnek, nem vették elég komolyan. További hátránya abból származott, amiből a verseny végére részben előnyt is tudott kovácsolni: konzervatív, jobboldali jelöltként indult egy olyan előválasztáson, ahol a résztvevők többsége a – liberális, baloldali – ellenzéki törzsközönséghez tartozik.

Innen nézve tehát jogosan gondolja mindenki, hogy Márki-Zay felborította a papírformát, ugyanakkor a közvélemény – és a politikából élők jelentős része is – figyelmen kívül hagyta, hogy más szempontból nem is volt olyan kedvezőtlen a hódmezővásárhelyi polgármester induló pozíciója. Először is, Fekete-Győr András és Jakab Péter csalódást keltő eredménye megmutatta, hogy hiába van a jelölt mögött pártháttér, kampánycsapat, mozgósító gépezet – sőt, pártszinten nagyon jelentős eredmények –, ha a jelölt nem képes kormányzóképesnek, „miniszterelnök-képesnek” mutatnia magát, akkor csak kevesen fognak rá szavazni.

A Jobbik jelenlegi és a Momentum volt elnökének hátránya nem elsősorban kampányhibákból fakadt – Jakab kifejezetten jól felépített kampányt vitt –, hanem egyszerűen abból, hogy az „alapanyag”, az eddigi életútjuk, a tapasztalatuk messze nem olyan gazdag és tartalmas, mint a riválisaiké.

Márki-Zay Péter CV-je viszont kezdettől fogva a komolyabb jelöltek közé predesztinálta őt, még akkor is, ha ez keveseknek tűnt fel. A hétgyermekes családapának három felsőfokú nyelvvizsgája van, négy diplomája után doktori címet is szerzett, hazai és nemzetközi gazdasági tapasztalattal rendelkezik, ráadásul ennek egy részét „sales”-esként, értékesítőként szerezte, ami az egyik legjobb felkészítő a politikusi pályára (például Vona Gábor is hasonló munkakörben dolgozott). Hódmezővásárhelyen kétszer győzte le a Fidesz jelöltjét, mindkétszer meggyőző fölénnyel, a három és fél éves polgármesteri ciklusa alatt is számos eredményt tud felmutatni. Innen nézve tehát még Dobrev Klárához és Karácsony Gergelyhez képest sincs lemaradása, sőt.

Noha hódmezővásárhelyiként és jobboldaliként az ellenzéki eliten kívülállónak tekinthető, 2018 februári győzelme egyből országos ismertséget kölcsönzött neki, a Medián adatai szerint 2018 és 2020 között mindvégig ő és Karácsony Gergely voltak a legnépszerűbb ellenzéki politikusok, jelentősen megelőzve a harmadik-negyedik-ötödik helyezett politikusokat, Dobrev Klárát pedig még nagyobb különbséggel utasították maguk mögé. (A járvány óta a Medián nem közli rendszeresen a politikusi népszerűségindexet.)

Erőforrásbeli hátrányait valamelyest tudta ellensúlyozni az előválasztás jellege is: minden jelölt jelentős médiafigyelmet kapott, a TV-viták, az interjúk, különösen a Youtube-interjúk mindannyiuk számára jó lehetőséget hordoztak. A második fordulóban pedig sok szavazót már nem kellett külön emlékeztetni a szavazásra. Ettől még persze nagy jelentősége volt annak, hogy ki tudta építeni a saját szervezetét, olyan aktivista-hálózatot, amely az aláírásgyűjtés során felvette a versenyt a pártokkal, ahogy annak is, hogy a második fordulóban Karácsony és a Momentum csatlakoztak hozzá. Ezzel együtt is, ez a hátránya a verseny legutolsó napjáig megmaradt: ha Dobrev nyert volna a második fordulóban, az nem kis részben a DK szervezeti, anyagi és mobilizációs fölényével lett volna magyarázható.

Konzervatív beállítottságából fakadó hátrányát pedig a vártnál jóval magasabb előválasztási részvétel kompenzálta valamennyire:

az ideologikusabb ellenzéki „kemény magon” kívül ugyanis több százezer olyan választó is részt vett, akik nem bal- vagy jobboldali címkék vagy világnézet alapján tájékozódnak a politikában.

Márki-Zay melletti fő érvek ráadásul nem is ideológiaiak: vidéken is le tudja győzni a Fideszt, jól kormányozza a városát, elszámoltatja a Fideszt.

A legfontosabb komponens azonban az volt, hogy pártonkívüli, anti-establishment – ám az összefogás mellett mégis teljesen elkötelezett – jelöltként rendkívül sikeresen szólította meg az ellenzékkel elégedetlen, de azért mégis kormányváltást óhajtó szavazókat. Márki-Zay nagyon nyíltan, nagyon élesen bírálta a pártokat, a megállapodásokat, a riválisait (különösen Dobrevet és Gyurcsányt). Nem volt teljesen törvényszerű, hogy a protestszavazókat ő vonzza be, ám Fekete-Győr és Jakab sokáig jóval kevésbé volt kritikus a riválisaival szemben. A polgármester így egyfelől választható alternatíva volt az anti-orbánista tömegnek, másrészt mégis tudott eléggé különbözni a riválisaitól. Ennek is köszönhető, hogy rengeteg nagyvárosi fiatalt, egyetemistát, értelmiségi választót is meg tudott szólítani (a Trump-párhuzam tehát ennyiben teljesen téves). A második fordulóban először szavazó kétszázhúszezres szavazóbázis jó része valószínűleg miatta mehetett el.

Az ügyes kampányolás nemcsak abban nyilvánult, meg, hogy a többieknél sokkal jobban játszott rá Gyurcsány és Dobrev magas elutasítottságára. A provokatív stílus, és a jelölt számos állítása (például a kormány több tagjának és a miniszterelnök fiának „buzizása”) felvet morális kérdéseket, de a kevesebb médiafigyelmet kapó jelölteknek muszáj provoktatívnak lenniük, ha reflektorfénybe akarnak kerülni. Furcsának tűnhet az is, hogy a második forduló jelentőségét a mohácsi csatához vagy 1956-hoz hasonlította, vagy hogy naponta új és kemény (nem is mindig alátámasztott) vádakkal illette a DK-t, ám a tét növelése és a verseny élesebbé válása, a különbségek láthatóbbá tétele felhajtotta a részvételt – ami az ő érdeke volt, és amit a DK-nak el kellett volna kerülnie. A kirohanásai lehet, hogy össze-vissza dobálózásnak tűntek, összességében azonban a többségükben volt kampánylogika.

Márki-Zay nemcsak a szavazatgyűjtésben, hanem a hatalmi harcokban is rendkívül sikeres volt: nem sokan fogadtak volna arra, hogy Karácsony fog az ő javára visszalépni, és nem fordítva (e sorok írója sem). Erről Karácsony Gergely is azt nyilatkozta – szerintem találóan –, hogy „azért nyert Péter, mert ő jobban akarta ezt”. Az akarat és a hit kulcsfontosságú a politikában, de az is fontos, hogy a politikai rivális többet hibázzon.

Az eddigiek ugyanakkor nem jelentik azt, hogy az ellenzék problémái megoldódtak volna Márki-Zay jelöltségével, azt viszont igen, hogy az ellenzéki választók a Fidesz ellen jelenleg legesélyesebbnek tűnő jelölt mögött sorakoztak fel, és ez tehát nemcsak a kutatások miatt van így. Noha sokan most messiásként tekintenek rá, ám ő is sokat hibázott a kampány során (a nőkkel kapcsolatos kijelentései vagy a „hazájukat eláruló”, párbeszédes képviselőkre vonatkozó kijelentései miatt bocsánatot is kellett kérnie). A „csodák” valójában kétségkívül rendkívüli eredmények, amelyek mögött azért van ésszerű magyarázat. Hódmezővásárhelyen valóban nehéz nyernie ellenzéki politikusnak, ám a városban a parlamenti választásokon a Fidesz az országos átlagával megegyező eredményt ért el 2018-ban (48%-ot), 2014-ben pedig az alattit (42,5%-ot). A Fidesznek csak akkor volt többsége a városban, amikor az ellenzék szétforgácsolt volt. Márki-Zay legnagyobb érdeme az volt, hogy egyesíteni tudta a 2018-ban még nagyon is széttagolt ellenzéket.

Az is igaz, hogy elképesztően kevés pénzből ért el kiemelkedően jó eredményt, ám ezt annak is köszönheti, hogy szélárnyékban volt. A legtöbbet költő Karácsony Gergely besározására 2019-től kezdve sok százmilliót fordított a Fidesz. Márki-Zay elleni – még nagyobb volumenű – rágalomhadjárat viszont csak most fog igazán beindulni.

Noha a polgármester eddig minden előtte lévő akadályt magabiztosan meg tudott ugrani, a mostani sokkal nagyobb lesz, mint a többi.

A közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt olyan nyomás és támadássorozat alatt lesz, amit még senki sem tapasztalt 2010 óta.

Márki-Zay azonban nemcsak ezt vállalta: az egyik legfontosabb billegő választókerület jelöltje is (Csongrád megye 4-es), ráadásul még legalább fél évig Hódmezővásárhely polgármesteri pozícióját is be fogja tölteni. Ha még ez nem lenne elég, még az ellenzékkel szemben is küzdenie kell, saját frakciót akar, és az elképzelései is számos ponton jelentősen eltérnek a hatpárti koalícióétól. Márki-Zaynak fél év alatt egyszerre kell legyőznie Orbán Viktort, Lázár Jánost, egyezségre jutnia Gyurcsány Ferenccel, és a többi ellenzéki párttal, politikussal is. Mindezt egy olyan csapattal és kampánygépezettel, aminek a jelentős részét csak most fogja felállítani. Most van csak igazán nagy szüksége a „csodára”.