Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Szíria hét év után ismét elnököt választ, de minek?

Hét év után, a szíriai háború kitörése óta másodszor, ismét elnökválasztást tartanak ma Szíriában. A szavazás eredménye előre borítékolható, a legtöbb nyugati ország és az ENSZ sem ismeri el demokratikus választásként. Amíg 2014-ben az Arab Tavasz (azóta brutálisan levert) tüntetései és az Aszad-kormány területvesztései miatt még volt némi esély a diktátor-dinasztia megdöntésére, a remény mára teljesen szertefoszlott. Mindeközben a lakosság jelentős része elhagyta az országot, akik pedig maradtak, mélyszegénységben élnek, minden nap a megélhetésért küzdve.

Demokratizálást ígért, de válságot, tüntetéseket és háborút hozott

Szíria vezetését ezelőtt 50 évvel, egy 1970-es katonai puccs után ragadta magához Háfez el-Aszad. Miután 2000-ben elhunyt, kisebbik fia, Bassár el-Aszad került a hatalomra. Az akkor 35 éves, fiatal, jó modorú szemorvos valós politikai változást és demokratizálást ígért az országának.

Ma már látjuk, ennek éppen az ellenkezőjét vitte véghez.

A 2011-ben kitört, Észak-Afrika és a Közel-Kelet jó részén végigsöprő, demokratikus változást követelő tüntetéshullám, az Arab Tavasz hazai megmozdulásait a korábban demokráciát ígérő Aszad-rezsim kemény kézzel, katonai beavatkozással igyekezett elfojtani, ezzel minden eddiginél mélyebb nyomorba és polgárháborúba taszítva Szíria lakosságát.

A 2014-es elnökválasztás idején Bassár el-Aszad kormánya Szíria mindössze 30%-át irányította. A választást Bassár mégis közel 90%-os eredménnyel nyerte meg, mivel szavazni csak az általa kontrollált területeken lehetett. Bár ez volt az első alkalom, amikor rajta kívül más jelöltre is lehetett voksolni (2000-ben és 2007-ben népszavazással erősítették meg hatalmában), valódi kihívó nem indulhatott ellene. Egyik ellenfele a kampány hajrájában még az Aszadra való voksolásra is buzdította híveit. Ennek ellenére a rezsim gyengesége miatt még sokan bíztak egy esetleges katonai puccs vagy külső erő rendszerváltó beavatkozásában.

Azóta a helyzet rengeteget változott. Aszad kormányának az elmúlt 5 évben Oroszország és Irán segítségével sikerült visszaszerezni az ország jelentős részét. A damaszkuszi kormány még így is csak az ország 60%-a felett rendelkezik irányítással: az észak-nyugati Idlib tartomány még a lázadók uralma alatt áll, észak-keleten a kurdok egy autonóm államot (Rojava) alapítottak, a kurdokkal szembeni agresszív hadműveleteket végrehajtó török kormány pedig ellenőrzése alá vonta az északi határ vidékét.

Azonban az orosz katonák és az Iránhoz közel álló síita milíciák (például a Hezbollah) beavatkozásának köszönhetően Aszad a mostani választás kampányában (és az után is) magát a háború győztesének kiálthatja ki.

A háború következtében 6 millió szírnek kellett elhagynia otthonát, mintegy 5,5 millióan a szomszédos országokban kerestek menedéket. 593 ezren pedig életüket vesztették.

A Szíriában maradóknak részben a háború, részben az országot sújtó amerikai szankciók, részben pedig a koronavírus-járvány következtében eddig sosem látott gazdasági válságot kell átvészelniük.  Az ország lakosságának közel 90%-a él mélyszegénységben. A kormányzati dolgozók, akiket egyébként Aszad az év kezdete óta három alkalommal is külön támogatásban részesített, mindössze 15 dollárnak megfelelő szír fontot vihetnek havonta haza. Ez az összeg, a hihetetlen áremelkedés mellett, manapság nagyjából két shawarma árának felel meg.

A gazdasági válság miatt még tavaly nyáron is több alkalommal tüntettek, Aszad lemondását követelve. A szír font (köznapi nevén líra) ekkor érte el mindenkori mélypontját, 1 amerikai dollárért akár 3500 lírát is elkértek a feketepiacon, ami elképesztő zuhanást jelent, hiszen 2011-ben 1 dollár még csak 47 lírát ért. (A hivatalos váltóoldalak szerint az árfolyam 515 lírán áll, ami az amerikai szankciók kezdetekor befagyasztott 2017-es érték, azóta nem is lehet dollárral legálisan kereskedni.)

Aszad a belföldi nehézségek ellenére a térség stabilizációját és a menekültek országba való visszacsábítását tette meg legfőbb kampányüzeneteivé.

Nincs valós ellenfél, a szírek jó része nem is vesz részt a választáson

A mai elnökválasztásra 51-en jelentkeztek jelöltként, azonban közülük mindössze (Aszaddal együtt) háromnak adott zöld utat a szír alkotmánybíróság. A többieket részletesebb indoklás nélkül elutasította. A külföldön élő, valamelyest valós ellenzéknek tekinthető politikusokat pedig az éppen ellenük hozott törvényre hivatkozva zárta ki a választásból, miszerint aki nem élt az elmúlt 10 évben folyamatosan az országban, az nem jelölhető.

Az Aszad mellett a szavazólapokra kerülő másik két jelölt, 2014-hez hasonlóan, nem tekinthető valós ellenfélnek. Egyikük, Abdullah Szalúm Abdullah, 2016 és 2020 között a damaszkuszi kormány parlamenti ügyekért felelős minisztere volt, másikuk a rezsim által támogatott kis ellenzéki párt, a Nemzeti Demokratikus Front vezetője, Mahmúd Ahmer Marei.

Azt már biztosan tudjuk, hogy a szavazáson nem vesznek majd részt a kurdok által irányított területek lakói, és ez minden bizonnyal igaz a lázadók által kontrollált térségben élőkre is. Aszad kampánya és a szír közmédia nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a régió országaiban menekültként élő szíreket voksolásra buzdítsa. Azonban közülük sokan félnek, hogy amennyiben a nagykövetségeken megjelennek regisztrálni, akkor az retorziókkal, például az irataik elkobzásával járhat.

Aszad május elején több mint 400, az elmúlt hónapokban bebörtönzött politikai foglyot, köztük tanárokat, ügyvédeket, kormánykritikus újságírókat és közszolgákat eresztett szabadon. Bűnük a közösségi médiában tett megszólalásuk volt, a 2018-ban életbe lépő szír kiber-bűnözési törvény értelmében. Bár a kritikus hangok szabadon eresztése előrelépésnek tűnhet, azonban az emberi jogi szakértők szerint ez csak a köz megnyerése érdekében tett kampánylépés, hiszen még így is több tízezren raboskodnak a rezsimmel szembeni felszólalásukért.

Akkor mégis kinek szól ez a színjáték?

Az ehhez hasonló, teljesen nyilvánvalóan előre eldöntött választásokról teljes joggal kérdezhetjük, akkor mi értelme is van az egésznek?

Egyrészt a demokratikus látszat fenntartása üzenet a Nyugat felé. A megrendezett választásokon keresztül, később azokra hivatkozva a vezetők magukat demokratikusan megválasztottnak állíthatják be, bár sem valós ellenfelük, lassan pedig szabadlábon és életben lévő hazai kritikusuk sem akad.

Másrészt a választások megnyerésével a Damaszkusszal szövetséges orosz és iráni rezsimek is üzennek az Aszadot megbuktatni igyekvő hatalmaknak: Aszad a helyén marad nekik köszönhetően, hiszen az ő segítségükkel nyert meg „sikeresen” egy háborút, amiért a nép „megjutalmazta”. Emellett pedig Aszad hatalmának megerősítésével Moszkva és Teherán befolyása is megszilárdul a térségben.

Harmadrészt Aszad ezzel a térségbeli kapcsolatait és status quo-ját is megerősíti, hiszen napjainkra azon kevés vezetők egyike maradt a régióban, akiket nem söpört el az Arab tavasz.

Így a nép támogatásának látszatával (és a buszoztatással beszedett, határon túlra menekült szavazók voksaival) például elősegítheti az ország Arab Liga tagság-felfüggesztésének végéről szóló tárgyalásokat.

Negyedrészt az ország fiatalsága felé is egy üzenet. Azoknak, akik választókorú életük teljes egészét háborúkban töltötték, a katonaság és a fegyverropogás az egyetlen kapcsolatuk az állammal, az országgal. A választások egyfajta közösségélményt, nemzeti öntudatot és összetartozás-élményt adhatnak nekik. Arról nem is beszélve, hogy a kampány megerősíti a vezető üzeneteit, céljait a lakosság körében.

Bár az USA, Franciaország és több más állam mellett az ENSZ Biztonsági Tanácsa is (a nemzetközi szervezet csak akkor fogadna el egy szír választást, ha azt egy ENSZ által felügyelt alkotmányozási folyamat előzné meg) úgy nyilatkozott, hogy a választásokat előre megrendezett álválasztásnak ítélik; Aszad a helyén fog maradni és azt üzeni a kritikusainak: hatalma töretlen, negyedik hétéves ciklusával apja trónon töltött idejét is túlszárnyalja.

Kiemelt kép: Wikipedia/Martin H.