Ahogy éppen belépünk a koronavírus-járvány harmadik hullámába, illetve egyre inkább kibontakozóban van a pandémia okozta gazdasági válság, úgy erősödnek azok a hangok, amelyek az említett krízisek következtében minden eddiginél jobban elszabaduló egyenlőtlenségekre hívják fel a figyelmet.

Erre mutatott rá például januárban az Oxfam nevű nemzetközi szervezet által készített jelentés (ennek fő megállapításairól a Mérce is beszámolt). De olyan hírek is napvilágot láttak a közelmúltban, amelyek nemcsak az egyes társadalmi osztályok között meglévő és mindinkább súlyosbodó egyenlőtlenségekre, hanem a nemzetközi rendszerben eltérő pozíciót elfoglaló országok közt leképeződő igazságtalanságokra is (újból) rávilágítottak.

A tőke-munka ellentét pandémia miatti kiéleződése már a koronavírus-járvány tavaly márciusi kezdete és az államok által világszerte bevezetett első korlátozó intézkedések, lezárások során érzékelhető volt. Hiszen – ahogyan valamennyi válság alkalmával – hamar felmerült a kérdés: ki (vagy pontosabban kik) fizeti(k) meg a vírus miatti globális leállás költségeit? Csaknem egy év elteltével a válasz nyilvánvalóvá vált:

míg a világjárvány következményei és a védekezés költségei elsöprő mértékben a dolgozó osztályok tagjainak vállára nehezedtek, addig az elitek – közülük is elsősorban a szupergazdagok – az esetek többségében nem egyszerűen megőrizték pozícióikat, hanem egyenesen növelték vagyonukat, illetve befolyásukat.

Az elmúlt egy évben az egyes országok kormányai szinte valamennyi esetben olyan üzeneteket igyekeztek közvetíteni polgáraik felé, amelyek azt sugallták, hogy „együtt vagyunk a jelenlegi helyzetben”, „mindannyian áldozatokat hozunk a járvány elleni védekezésben” és „közösen fogunk túllendülni a mostani krízisen”. A valóság ugyanakkor szinte nem is állhatna távolabb ezektől a jelmondatoktól.

A tőzsde a kulcs

A fentebb már említett Oxfam jelentésből többek között az derült ki, hogy a világ tíz leggazdagabb emberének vagyona a koronavírus-járvány kezdete óta 540 milliárd dollárral (átszámítva 159,5 billió forinttal) növekedett. Ezt a tízes listát „erősíti” többek között Jeff Bezos, Elon Musk, Bill Gates vagy Mark Zuckerberg, de a jelentés elkészültekor itt foglalt még helyet a nemrégiben felemelkedett és Ázsia leggazdagabb emberévé előlépett Zhong Shanshan is, aki a cikk készültekor „csak” a 14. helyen állt.

A szupergazdagok számára a körülményekhez képest igencsak jól sikerült 2020-as év egyik fő oka a pandémia alatti (illetve bizonyos mértékben azt megelőző) tőzsdei folyamatokban keresendő.

Miközben a járvány elleni védekezés jegyében bevezetett korlátozó intézkedések világszerte megbénították a gazdaságot, azalatt folytatódott a globális tőkepiacok és a reálgazdasági teljesítmény egymástól történő elválása. Ez utóbbi folyamat persze közel sem tekinthető új keletűnek, hiszen például a 2008-ban kirobbant világgazdasági válságot is ez a jelenség előzte meg (a kiindulópontot akkor az ingatlanpiac jelentette, majd a válság innen „gyűrűzött be” a gazdaság egyéb szektoraiba).

A pénzpiacok mostani ellenálló képessége is részben a több mint 10 évvel ezelőtt történtekre vezethető vissza: számos ország (élükön az Egyesült Államokkal) hatalmas összegeket fordított arra, hogy a magát a válságot okozó nagy bankoknak és pénzügyi óriásoknak mentőmellényt dobjanak. Az akkori igencsak nagylelkű állami segítség nem kis részben járult hozzá ahhoz, hogy a tőzsdéken a 2020-as év eseményei sem tudtak fogást találni.

Még ennél is fontosabb szempont talán, hogy a járvány körüli leállásra válaszul az egyes kormányok, illetve a jegybankok jelentős pénzeket mozgósítottak és különböző gazdaságvédelmi csomagokat jelentettek be annak érdekében, hogy mérsékeljék a gazdasági károkat; s habár a makroökonómiai mutatók továbbra sem festettek biztató képet, a befektetők pozitívan reagáltak a fejleményekre.

E tényezők tehát együttesen azt eredményezték, hogy tavaly áprilisban – egy átmeneti márciusi visszaesést követően – a tőzsdék szárnyalni kezdtek.

Nyertesek és vesztesek

A pandémia miatt életbe léptetett korlátozások és a kedvező részvénypiaci folyamatok legnagyobb nyertesei a különböző elektronikus kereskedelemmel foglalkozó cégek, valamint a digitális és számítástechnikai vállalatok voltak.

Közülük is kiemelkedik például az Amazon, amelynek tulajdonosa, Jeff Bezos – aki várhatóan már csak őszig lesz a cég vezérigazgatója – az Oxfam jelentés készültekor akkora vagyont tudhatott magáénak, hogy ha abból az Amazon valamennyi dolgozója kapott volna egy 105 ezer dolláros (vagyis kb. 31 millió forintnak megfelelő) bónuszt, a milliárdos ezt követően is ugyanolyan gazdag lett volna, mint a járvány kitörése előtt.

Mindez elsőre valószínűleg sokaknak szimpla demagógiának tűnhet vagy csupán „trükközésnek a számokkal”. Hogy lássuk, közel sem erről van szó, érdemes visszatekintünk például tavaly áprilisra, amikor az éppen kibontakozó járvány közepette az Amazon dolgozói tiltakozóakciókkal és vadsztrájkokkal válaszoltak arra, hogy a vállalat nem biztosított számukra biztonságos munkakörülményeket a fertőzéssel szemben, valamint a munkavégzéshez szükséges védőeszközöket sem garantálta. Szintén a munkaadó járványügyi mulasztásai indokolták előző évben azt a május elsejére tervezett sztrájkot, amelyet az Amazon munkásai más óriáscégek (Whole Foods, Instacart, Shipt és Target) dolgozóival közösen szerveztek.

A helyzet ugyanakkor csaknem egy év elteltével nemhogy javult volna, hanem bizonyos tekintetben még rosszabbra fordult: februárban ugyancsak a Mércén jelent meg a hír, hogy Bezosék éppen a 10 és fél órás műszakok bevezetésére készülnek a cég raktáraiban. Múlt héten pedig egy egészen megrázó eseményről értesülhettünk, miszerint március 1-jén az Amazon Las Vegas-i logisztikai központjának egyik dolgozója, Paul Vilscek öngyilkosságot követett el, a tragédiában pedig megkérdőjelezhetetlen szerepet játszottak az embertelen munkakörülmények.

Miközben tehát a koronavírus árnyékában eddig eltelt egy év igencsak nyereségesnek bizonyult Jeff Bezos számára, addig a világ leggazdagabb embere továbbra sem mutat hajlandóságot arra, hogy valódi megbecsülésben részesítse dolgozóit, könnyítsen a terheiken vagy legalább lépéseket tegyen azért, hogy a munkavállalók egészségének védelme biztosított legyen. Végképp nem ördögtől való elvárás ez már csak annak fényében sem, hogy az Amazon tavaly nem kevés (egész pontosan 3,7 milliárd dollár) állami támogatásban is részesült.

Igencsak jó évet tudhat maga mögött a világ jelenlegi hatodik leggazdagabb embere, Mark Zuckerberg is. A Facebook alapítója tavaly március óta több mint 40 milliárd dollárral növelte a vagyonát. A techóriás mögött azonban kifejezetten „mozgalmas” év áll: a Facebooknak a 2020-as amerikai elnökválasztási kampány alatti tevékenykedése, Donald Trump volt amerikai elnök de facto eltávolítása valamennyi közösségi médiaplatformról, a vállalat szűrőjének hatása a koronavírus elleni vakcinákkal kapcsolatos tájékoztatásra vagy a híreknek az oldalról történő ideiglenes letiltása Ausztráliában immár sokadszorra és talán minden korábbinál erősebben hívták fel a figyelmet a 21. századi techóriások megregulázásának szükségességére.

Ha az elektronikus kereskedelemmel foglalkozó cégek – legfőképpen az Amazon – kapcsán elmondhattuk, hogy különösen nagyot profitáltak a koronavírus-járvány kirobbanásából, akkor ez hatványozottan igaz az olyan közösségi médiaplatformokra, mint a Facebook, a Twitter vagy az Instagram.

A kormányok által elrendelt lezárások, utazási korlátozások, a távmunka tömegessé válása, valamint a járványhelyzet okozta bizonytalanság következtében mind a tájékozódást, mind az ismerőseinkkel, barátainkkal, szeretteinkkel való kapcsolattartást illetően soha nem látott mértékben felerősödött ezeknek a techcégeknek szerepe. Mindez egyúttal azt is jelentette, hogy az említett vállalatok az életünk további területei felett szereztek befolyást, a korábbiakhoz képest is több adatunkhoz férve hozzá, ezáltal pedig egyre nagyobb kontrollt gyakorolva a mindennapjaink felett.

Szintén a 2020-as év egyik – ha nem legnagyobb – nyertese volt Elon Musk, aki a járvány kezdete óta gyakorlatilag megnégyszerezte vagyonát, a tavaly február-március környéki 40 milliárd dollárról idén januárig több mint 180 milliárdra növelve azt (jelenleg 170 milliárd körül jár). Az egészen elképesztő mértékű vagyonosodás okai ez esetben is a részvénypiacok pandémia alatti mozgásaiban keresendők: a Tesla-részvények értéke 2020-ban (kis túlzással) gyakorlatilag megállás nélkül meredeken emelkedett.

Ebben minden bizonnyal kiemelt szerepet játszott, hogy a koronavírus-járvány során jelentősen felerősödtek a politikai közbeszédben azok a hangok, amelyek a gazdaság „zöld alapokon való újjáépítését” követelik a válság lezárultával. Az ún. zöld kapitalizmus pedig a jövőben remek lehetőségeket kínálhat a „zöld technológiákkal” foglalkozó vállalatoknak (így az elektromos autókat gyártó Teslának is) arra, hogy a pandémia végeztével tovább erősödjenek.

Arról, hogy Elon Musk gazdagodása egész pontosan milyen társadalmi és környezeti károkkal jár együtt, illetve mennyiben (nem) felel meg a dél-afrikai származású milliárdos tevékenysége annak a képnek, amely szélesebb körben kialakult vele kapcsolatban, ebben a cikkemben írtam részletesen.

Új válság, régi forgatókönyv

A fent felsorolt példák tökéletesen rávilágítanak a jelenkori kapitalizmus működésének számos struktúrájára: a rendszer által ciklikusan kitermelt válságok következményeinek elszenvedői egyértelműen a dolgozó osztályok, illetve a társadalom egyébként is legnehezebb helyzetben lévő csoportjai, míg a gazdasági elitek nemhogy veszítenének vagyonukból és befolyásukból, hanem tovább erősítik pozícióikat, még inkább elmélyítve az eleve egyenlőtlen és igazságtalan társadalmi viszonyokat.

Miközben tavaly decemberben a világ dollármilliárdosainak összvagyona elérte a 11, 95 billiárd dollárt, addig a társadalom tagjainak túlnyomó többsége a járványügyi intézkedések okozta súlyos problémákkal és folytonos bizonytalansággal volt kénytelen (és kénytelen most is) szembenézni.

Amíg a médiában arról jelennek meg hírek, hogy Bill és Melinda Gates alapítványa mekkora összegekkel támogatja a vakcinafejlesztést és -elosztást, aközben a home office tömegessé válásával még inkább atomizálódik a kizsákmányolás napjaink posztfordista termelési keretei között. Mialatt Jeff Bezos és Elon Musk „versenyt futnak” a világ leggazdagabb embere „címért”, addig az Amazon és a Tesla dolgozói továbbra sem kapják meg azokat a tisztességes béreket és egészséges munkakörülményeket, amelyek minden munkavállalót meg kellene, hogy illessenek (nem beszélve a dolgozói érdekvédelem lehetőségéről).

A GameStop-ügy pedig a közelmúltban azt is megmutatta, hogy amennyiben valakik még csak nem is a rendszer megdöntésére tesznek kísérletet, hanem csupán egy nagyobb szeletet próbálnak meg kihasítani maguknak a tortából, akkor a tőkésosztály tagjai szinte azonnal a résztvevők ellehetetlenítését követelik. (A történet egyik érdekessége volt egyébként az a tény, hogy maga Elon Musk is a „kisemberek oldalán” vette ki a részét a GameStop-ügyből, ezzel helyezve saját magát az „establishment-ellenes hős” szerepébe.)

Egy dolog tehát biztos: a koronavírus-járvány majdani lezárultával végre rá kell szánnunk magunkat arra, hogy komoly kérdéseket tegyünk fel azzal a gazdasági-társadalmi rendszerrel kapcsolatban, amelyben jelenleg élünk.

Részben éppen amiatt, mert a már egy éve tartó pandémia során nyilvánvalóvá vált, hogy közel sem vagyunk mindannyian együtt az aktuális helyzetben (ahogyan más, korábbi válságok alkalmával sem voltunk), nem osztozunk valamennyien a koronavírus okozta nehézségekben és nem közösen fogjuk legyőzni a járványt. Amennyiben ez utóbbira sor kerül a jövőben, az nem a szupergazdagoknak, illetve a felsőbb osztályoknak lesz köszönhető, hanem azoknak az egészségügyi dolgozóknak, tanároknak, munkásoknak, mezőgazdasági, gondoskodási és szociális munkát végzőknek, akik életben tartották a társadalmainkat a pandémia alatt.

A kérdés mindössze az, hogy hány alkalommal engedjük még, hogy a tőkés rendszer struktúrái velünk fizettessék meg az egyes válságok költségeit, miközben az elitek újra és újra megerősödve kerülnek ki belőlük?