Így szorították sarokba a gazdák a multikat kiszolgáló Modi rezsimet
Még egy héttel a miniszterelnök visszavonási bejelentése után is több tízezres tüntetések voltak az országban.
Még egy héttel a miniszterelnök visszavonási bejelentése után is több tízezres tüntetések voltak az országban.
Krivij Rih bányászai másfél hónapot a föld alatt, egy évet pedig a bíróságokon töltöttek, és megmutatták, hogy a túlerővel szemben is lehet győzni.
A szétnyíló társadalmi olló és stagnáló gazdaság okozta feszültségek túlmutatnak azokon a problémákon, amelyeket a kormányzó LDP intézkedései hagyományosan még kordában tudtak tartani.
A nagy gyógyszeripari cégek szemében az emberiség minél nagyobb részének beoltása már nem cél, csupán a profittermelés eszköze. Mindez a szegényebb országok kárára történik.
Hány alkalommal engedjük még, hogy a tőkés rendszer struktúrái velünk fizettessék meg az egyes válságok költségeit, miközben az elitek újra és újra megerősödve kerülnek ki belőlük?
Az egyeztetés nélkül elfogadott mezőgazdasági törvények százmilliókat érintenek közvetlenül, jelentős részüket az indiai állam a multinacionális nagyvállalatoknak szolgáltatná ki. Gazdák tömegei tüntetnek.
A tőke és a politika egyre gátlástalanabbul nyomul előre, hogy bekebelezze, sőt, gúzsba kösse a médiát és az újságírókat. A közösségi finanszírozású modell egy alternatíva a tőkés nyomásgyakorlásra, viszont harcolhatunk többért is, hiszen az információhoz való hozzáférés mindannyiunk ügye!
Az ellenzék és a gazdaszervezetek szerint a nagy forgalmazóknak sokkal erősebb hatalma lesz a mezőgazdasági termelők felett.
Újabb gáláns felajánlás a vállalatoknak a kormánytól: a cél, hogy ezzel növekedjen a cégek exportteljesítménye, és közvetetten itthon is új munkahelyeket hozzanak létre.
És hol vannak a munkavállalók érdekei?