Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Életerős konzervatívok és nyamvadt baloldaliak: tényleg biológiával kell magyarázni a politikai ellentéteket? 

A Demokrata nevű kormánypárti médium nemrég igen sajátos írásban próbálta alátámasztani Bencsik András tavaly decemberi minősítését, miszerint Szabó Tímea képviselőnő „amilyen ronda, olyan gonosz”. Egy korábbi cikkünkben már bemutattuk, hogyan tartják fenn kormánypárti – és olykor ellenzéki – politikusok ehhez hasonló beszólásokkal a patriarchátus elnyomó légkörét az egyenlő felek közti párbeszéd kárára. Hazánkban a vitakultúra egyre romló színvonalához azonban nem csak a nők elleni verbális abúzus járul hozzá. Gazdag István írása ugyanis rendkívül nyugtalanító képet ad a jobboldalon hódító egyes elképzelésekről.

Az elsőre talán komikusnak tűnő írásban a szerző az általa relevánsnak ítélt cikkek és kutatások alapján arra tesz kísérletet, hogy bizonyítsa,

Bencsik András nem csak jól tette, hogy Szabó Tímeát az ismert módon jellemezte, de megjegyzése egy általánosabb tényre mutat rá: a jobboldali konzervatív szavazók és politikusok vonzóbbak, okosabbak, sőt, még egészségesebbek és boldogabbak is, mint a baloldali vagy liberális beállítottságú társaik.

Az írásban a szerző először arra tér ki, hogy „[a] „tipikus női arcvonású” női politikusok inkább republikánusok, mint a nemileg kétes vagy férfias arcvonású nőtársaik. Minél kevésbé nőies egy nő, annál valószínűbb, hogy demokrata párti szavazó.” Ezt követően Gazdag azt is megjegyzi, „[m]inél magasabb valaki, annál nagyobb valószínűséggel konzervatív beállítottságú.” És ez azért lényeges, mert szerinte „[s]zignifikáns genetikai kapcsolat van a testmagasság és az IQ-szint között, minél magasabb valaki, általában annál intelligensebb is.” Az írás további részéből az is kiderül, hogy a jobboldali férfiak fizikailag erősebbek, magasabb a tesztoszteron szintjük, és még a szexuális életükkel is elégedettebbek lehetnek.

Ahogy arra a Telex is rámutatott, a hivatkozott külföldi írások között akadnak tudományos szaklapok cikkei is, amelyek több esetben önbevalláson alapuló felmérések részleteit közölték, és a hivatkozott források hitelessége is több ponton kétséges. Azonban itt nem arról kell vitatkozni, hogy melyik oldal magasabb, szebb vagy boldogabb, mert akkor csak ugyanazokat a céltalan köröket rójuk feloldhatatlan ellentétek között. Ráadásul ezek a tényezők semmilyen módon nem járulnak hozzá az érdemi politikai vitához, éppen ezért inkább fel kell ismernünk a bújtatott érvelés valódi célját.

A fentebb kiemelt sorok ugyanis főleg biológiai adottságokra hivatkoznak, a cikk célja pedig az, hogy összekösse ezeket a vélt vagy valós pozitív tulajdonságokat egy politikai csoporttal, ezzel párhuzamosan pedig negatívnak ítélt, természetbeni tulajdonságokat társítson egy másik politikai ideológiához vagy irányzathoz.

A nőies arcvonások taglalása közben felmerülhet a kérdés, hogy kormánypárti politikusok és publicisták miért kérik számon ellenzéki képviselőnők megjelenését, mikor férfi társaikkal nem teszik ugyanezt, de miért is tennék, hiszen a politikai vitában ez teljesen irreleváns. A szépség, vagy a családanya toposz, a nőiesség normatív keretezésének funkciója a fegyelmezés, amivel politikusok női vetélytársaikat akarják hiteltelenné tenni. A szexista beszólások ugyanis egy morálisan semleges tényezőt akarnak negatívumként feltüntetni, vagyis hogy a vitapartner nő.

Gazdag cikkében azonban a baloldali férfiak is kapnak az előítéletekből. Mi több, a Demokrata írása tényekkel igyekszik bizonyítani, hogy a jobboldaliak szinte mindenben jobban teljesítenek, a „felelősségteljes döntéshozataltól” a randizásig.

Kétségtelen, hogy politikai meggyőződésünk összefüggésbe hozható az életünk számos más aspektusával is – de ezeknek a különbségeknek nem az a lényege, hogy melyik oldalon vannak magasabb szavazók vagy politikusok, szebb nők vagy férfiak.

Az, hogy a jobboldalon több a magas ember, egyáltalán nem jelenti, hogy közvetlen oksági összefüggés lenne a testmagasság és a politikai meggyőződés közt (ahogy arra az írásban hivatkozott források is rámutatnak). És természetesen a testmagassághoz bármilyen értékítéletet társítani már önmagában önkényes dolog. A cikk mégis azt igyekszik elhitetni velünk, hogy igenis, a jobboldali konzervatív politikai réteg biológiai adottságai és életvezetése alapján is „felsőbbrendű” a más gondolkodású csoportoknál.

Az írásban megfogalmazott érvelés célja, hogy a politikai és ideológiai táborok szembenállását megváltoztathatatlan, természetbeni okokra vezesse vissza, és ehhez egy alá-fölérendeltségi viszonyt is rendeljen.

Ez a szélsőjobboldali felfogás úgy akar igazolni egy hierarchiát és a fennálló uralmi rendszert, hogy magasabb rendűnek állít be egyes genetikai adottságokat és egy értékrendet is: a konzervatívok azért boldogabbak a liberálisoknál, mert „racionalizálják (vagyis észszerű érvekkel magyarázzák) a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségeket”.

Hogy ez miben is különbözik a Fidesz már jól ismert gyalázkodó megjegyzéseitől? Gazdag István cikke kifejezetten szélsőjobboldali megközelítésben, biológiai adottságokkal és egyfajta szociáldarwinizmus jegyében támasztja alá a gyalázkodást. Azt az üzenetet, hogy bizonyos embercsoportok genetikai és ideológiai okokból felsőbbrendűek másoknál.

Gazdag István munkásságához kötődnek még olyan cikkek is, mint a Tényleg számít a feketék élete? című írás, amelyben a szerző már explicitebb módon fejtegeti a genetikában megbúvó bűnözésre való hajlandóságot, vagy a Transzvészhelyzet Magyarországon című, amiben szintén a külföldi bulvársajtóból kiragadott példákon keresztül próbálja démonizálni a transzközösséget.

Habár elsőre talán értelmetlennek vagy épp komikusnak tűnik párhuzamot vonni a politikai beállítottság és a szexuális teljesítmény vagy a tesztoszteronszint között, nem mehetünk el a tény mellett, hogy ezek az érvelések rasszista nézeteket is közvetítenek. Ha lebontjuk a hatásvadász példákat, akkor a már említett genetikai és ideológiai jegyek mellett erkölcsi érvek is azt sugallják, hogy bizonyos csoportok felsőbbrendűsége azt is igazolja, ha hatalmi pozícióban vannak a társadalomban, hiszen uralkodásra inkább termettek, mint mások.

A Demokrata cikkének rendkívül szélsőséges gondolatmenete azt célozza, hogy bizonyos társadalmi kérdésekről, köztük az igazságtalanságokról berekessze a vitát, és egyes véleményeket elhallgattasson. A „nem elég nőies nők”, a „nem elég férfias férfiak” mellett a „nem elég életképes” vagy más okból „silányabb” ideológiák képviselőit is kizárná a vitából: ezt foglalja össze a Szabó Tímea diszkvalifikálását célzó gonosz és ronda jelzőpár.

Az uralkodó rend és politikai tábor felsőbbrendűségének bizonygatása azért olyan fontos, hogy a kevésbé értékesnek minősített csoportok követeléseit is lesöpörje az asztalról. Hogy ne is eshessék szó, ne tételeződjön problémaként az olyan kisebbségek kirekesztése, akiket napi szinten érint az intézményesült rasszizmus és a társadalmi előítéletek. A különböző etnikumú vagy szexualitású embereket a kormány rendelkezéseivel sorozatosan ellehetetleníti. A nők elleni erőszak rendszerszintű problémája ellen nem hogy küzdenének, hanem inkább a politikai térben elhangzó megnyilvánulásaikban ők is bántalmazóvá lényegülnek. A hátrányos helyzetű csoportok mellett a Fidesz politikai ellenfeleivel is dehumanizáló hangnemet alkalmaz, a Demokratában megjelent cikk pedig egy újabb lépcső a diskurzus szélsőségessé tételére.