Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Amíg a kormány bántalmazó logikát követ, addig az erőszak a társadalomban is normalizált marad

Mit tehetnek a politikai döntéshozók a nők elleni erőszak felszámolása érdekében? Hogyan zárta a kormány az áldozatsegítés évét? A Mérce a 16 akciónap keretében szervezett szerdai kerekasztal-beszélgetésén Ámon Kata, Dés Fanni és Tonté Barbara meghívott előadók adtak lehetséges válaszokat a témában. A műsorban szó volt többek között a problémát övező politikai klímáról, a prevenció kérdéséről és a hátrányos helyzetű nőket sújtó diszkriminációról. Az eseményt Pósfai Orsolya kollégánk moderálta.

A koronavírus-járvány által uralt médiában sokan talán el is felejtették, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter januárban Facebook videóban hirdetett zéró toleranciát az erőszak ellen, 2020-at pedig az Áldozatsegítés évének nevezte. Bár Varga akkori és a kormány azóta a témában tett bejelentései erre nem fektettek hangsúlyt, de kikerülhetetlen tény, hogy a családon belüli és párkapcsolati erőszak során az áldozatok legtöbbször nők, az erőszaktevők pedig férfiak. Meghívott szakértőink szerint a kormány erről szándékosan nem vesz tudomást, ezzel viszont jelentősen ront az áldozatok sorsán.

Dés Fanni, a NANE munkatársa szerint azért fontos kihangsúlyozni, hogy a családon belüli és párkapcsolati erőszak aránytalan mértékben nőket sújt, hogy a segítséget is rájuk keretezve lehessen megadni. A jelenlegi rendszer azonban csakis családban, vagy anyaszerepben értelmezi a nőket, amely az áldozatsegítést is negatív irányba befolyásolja. Ámon Kata, a 15. kerületi önkormányzat munkatársa szerint a keretezés azért is fontos, mert a társadalom enélkül nem realizálja az erőszak tényét. Ha az áldozat érzékeli is, hogy egy bántalmazó kapcsolatban él, a külső szemlélők csak két egyenlő fél közötti konfliktusnak tudják be a megélt sérelmeket.

Véleménye szerint azért, hogy az emberek felismerjék a családon belüli és kapcsolati erőszak összes fajtáját, nem vonatkoztathatunk el attól, hogy ez legtöbbször nőkkel történik. Azzal, hogy a kormány a család és a nő szót leválasztja az áldozatvédelemről, nem képes hatékonyan segíteni rajtuk.

Tonté Barbara oktatási szakértő a roma nők sajátos helyzetére hívta fel a figyelmet. A káros médiareprezentáció egy olyan képet fest a kisebbségben élő nőkről, mintha egy külön fajhoz tartoznának, ezzel pedig elvesztik a társadalom empátiáját. A roma nők média általi dehumanizálása a nők diszkriminációjának egy sajátos esete, amivel külön foglalkozni kell.

A beszélgetés során szóba került az önkormányzatok szerepköre a nők elleni erőszak felszámolásában. Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere még januárban jelentette be, hogy önkormányzati lakások védett házzá alakításával akarja segíteni a párkapcsolati erőszak áldozatait, ehhez csatlakozott aztán Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is, azonban még számos egyéb önkormányzati szintű kezdeményezés is indult az évben.

Ámon Kata elmesélte, hogy Rákospalotán az önkormányzat a 16 akciónap keretében szórólapokkal és plakátokkal hívta fel a figyelmet a nők elleni erőszakra és arra, hogy a bántalmazott nők hol tudnak segítséghez jutni. Az önkormányzatok forrásmegvonása itt is komoly problémát jelent, hiszen azok a szervek, amik azonnal képesek lennének segítségnyújtásra, pénzügyi támogatás hiányában nem tudnak mit tenni. A kommunikáció hiánya szintén gondot okoz, ugyanis a gyámhivatal, a rendőrség és a családsegítő között nincs egy hatékony összeköttetés, ami sokszor a bántalmazónak kedvez.

Dés Fanni szerint az önkormányzati bérlakások átalakítása jó irány, azonban a jelenlegi támogatási rendszerben csak nagyon kevés nőnek sikerül intézménybe kerülnie, akik végül bejutnak, azoknak pedig sokszor lehetetlen később a saját lábra állás.

Az áldozatok általában nulla anyagi háttérrel kerülnek otthonokba, ahol az ország másik felén kell új életet kezdeniük. Sokan ezért nem mennek védett helyre, az egzisztencia teljes hiányában pedig  inkább visszamennek bántalmazójukhoz.

Az önkormányzatokon belül kellenek olyan részek, amelyek kifejezetten a bántalmazott nők szükségleteivel foglalkoznak, és kompetensen tudnak reagálni a problémáikra. A menedékházak gyakran nem reagálnak komplex szükségletekre, ilyenek például a szerhasználati problémák, amivel számos traumát elszenvedett áldozat küzd.

Tonté Barbara elmondta, a roma nők jelentős része kistelepüléseken, falvakban él, ahol az önkormányzatnak sokkal nagyobb szerep jut. Itt sokszor csak közfoglalkoztatottként van lehetőségük dolgozni, így gyakorlatilag az a helyzet áll fenn, hogy ha egy nő el is szánja magát arra, hogy jelenti a bántalmazást, a főnökének kell elmesélnie, hogy családon belüli erőszak áldozata lett.

Az úgynevezett intézményi árulás jelensége szintén a rendszerszintű problémák közé tartozik. Ha egy áldozat a hatóságokhoz fordul az őt ért erőszak miatt, segítség helyett sokszor csak áldozathibáztatással és vádaskodással találkozik. Ámon Kata szerint ez az egész kormányra jellemző hozzáállás.

,,A kormányintézkedések egy bántalmazó logikát követnek. Ahogy beszélnek a nőkről és a politikai ellenfeleikről, mindenkit becsmérelnek, semmitől nem riadnak vissza, és bármi áron képesek megszerezni a hatalmat.”

A bántalmazó is ezt teszi,mindenáron gyakorolni akarja a hatalmat. A politikai térben lezajló káros diskurzus pedig egy rossz üzenetet közvetít, melynek révén a dehumanizáló kommunikáció normalizálttá válik. A kormány megtehetné, hogy tényleg segítsen a bántalmazott nőkön, azonban ehelyett Facebook-videók látszatcselekvésében kommunikál az áldozatokról. A tényleges segítséghez forrásokra és központi szervező erőre van szükség. Dés Fanni úgy véli, a nők elleni erőszak problémája nincs beemelve a társadalmi diskurzusba.

Így az emberek csak individuumok valóságát képesek látni a rendszerszintű társadalmi egyenlőtlenségek helyett.

A meghívott előadók szerint a szexuális felvilágosítás és a nemi szerepek felülvizsgálata az oktatási rendszerben segíthet a párkapcsolati erőszak prevenciójában. A jelenlegi oktatási rendben azonban a felvilágosítás helyett a családi életre nevelés szerepel a nemzeti alaptantervben, a nemi szerepeket és az otthonról hozott mintákat pedig konzerválja a rendszer. Dés kiemelte, hogy a fiataloknak sokszor a pornó az elsődleges szexuális felvilágosító tartalom, amely rendkívül egybemosódik a nők elleni erőszakkal. A fiatalok számára nincs olyan fórum, ahol meg tudnák beszélni a párkapcsolati vagy szexuális problémáikat. Ámon Kata szerint az oktatási rendszer hierarchiája is negatív hatással van a diskurzusra. A kérdéseket elhallgatják és egy romantikus családeszmény mögé bújnak. A Klik rendszerével szemben pedig az önkormányzatok sem tudnak fellépni az adott tankerületekben.

„Mindig úgy éreztem, hogy tudom a másodfokú egyenlet megoldóképletét, de alapvető testiséggel nem foglalkozunk.”

Tonté Barbara így illusztrálta az oktatási rendszer hiányosságait. Szerinte az alaptantervbe kellene bevinni a szexuális felvilágosító órákat, de ehhez első sorban a tanárokat kell képezni, hogy megfelelő szakmai háttérrel tudjanak szolgálni.

A beszélgetés egyik legmegrázóbb témája a szülészeti erőszak jelensége volt.  A gyermekvállalásba belevágó nők gyakran az egészségügyben is megkülönböztetéssel és sokszor erőszakkal találkoznak. Tonté Barbara kifejtette, hogy a roma nők elképesztő megkülönböztetést szenvednek el a kórházakban, a hátrányos helyzetű, kistelepüléseken élő családokat az infrastruktúra pedig a megfelelő orvosi ellátásban is gátolja. Tonté több peres eljárásról is mesélt, ahol a nőket és családjukat a szülés folyamata során érték anyagilag hátrányos megkülönböztetések és olyanok is, melyek sértették méltóságukat, vagy egészen szélsőséges esetekben testi épségüket. A legnagyobb nyilvánosságot elért eset egy roma nő 2001-ben történt kényszersterilizálása volt, ám a verbális abúzus rendszerszintű és mindennapos az egészségügyben.

A szülészeti erőszak a legkiszolgáltatottabb helyzetben éri a nőket, elszenvedői pedig társadalmi csoporttól függetlenül számos alkalommal számolnak be szükségtelen, sokszor egészségüket kockáztató orvosi beavatkozásokról, vagy verbális abúzusról. Ha a kormánynak tényleg a gyermekszám növekedése a célja, akkor olyan jóléti intézkedéseket kellene bevezetnie, amelyek mindenkinek kedveznek.

A 16 akciónap keretében a Mércén számos olyan cikk jelent meg, amely a nők ellen elkövetett erőszak súlyosságára és különböző formáira kívánta felhívni a figyelmet. Meghívott vendégeink nem csak szélsőséges esetekről számoltak be, de a rendszerszintű problémákat is megvitatták. Az áldozatsegítés évének végéhez közeledve azonban azzal kellett szembesülnünk, hogy a kormány ahelyett, hogy ténylegesen segítene a bajbajutott nőkön, inkább sorra ellehetetlenítő intézkedésekkel nehezíti meg az áldozatok életét öncélú politikai csatározásai során.

NE MARADJ LE AZ ÚJ VIDEÓINKRÓL! IRATKOZZ FEL A LENTI GOMBON, VAGY  A LINKEN, A FELIRATKOZÁS GOMBRA KATTINTVA A YOUTUBE CSATORNÁNKRA!

Címlapkép: Mérce