Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„A bántalmazás nem lehet a kultúránk része” – A nőket érő erőszak ellen demonstráltak a Hősök terén

Ez a cikk több mint 4 éves.

Vasárnap a budapesti Hősök terén rendezte meg a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene! nevű csoport nőnapi demonstrációját, amelyet a nőket ért sorozatos, nem egyszer halálos kimenetelű bántalmazások ellen (ezeket az eseteket mától a Mérce is gyűjti, új aloldalon), illetve határozottabb állami fellépésért szerveztek ezek megelőzésére.

Az esemény leírása szerint a szervezők szeretnék, ha végre az ajándékozgatás helyett arról szólna a nőnap, amiről eredetileg is szólnia kellene: a nők jogairól.

Tüntetők a vasárnapi nőnapi demonstráción – kép: Mérce

„Ezúttal arról a jogukról, hogy ne haljon meg hetente legalább az egyikük a kapcsolati erőszak áldozataként, hogy ne legyen köztünk kétszázezer bántalmazott, hogy ne minden ötödikünk tapasztalja meg a kapcsolati erőszakot élete során.”

Az esemény szervezői emellett kiállnak az Isztambuli Egyezmény ratifikálása mellett, illetve azt kérik, hogy a bonbon- és virágosztás mellett a férfiak ne csak ezen a napon, hanem egyébként is álljanak ki nőtársaik mellett és támogassák őket. A résztvevőket pedig arra biztatták: ha már virágoshoz mennek aznap, a tüntetésre hozzanak magukkal egy sárga rózsát, amely a kapcsolati erőszak elleni küzdelem nemzetközi jelképének számít.

Sárga rózsa a színpadon kép: Mérce

A fővárosi eseményen kívül több vidéki városban is tartottak hasonló, nőnapi demonstrációt, így DebrecenbenMiskolconDunaújvárosbanÉrdenSzentesen és Tárnokon is.

A budapesti esemény fellépőit felkonferáló Mérő Vera (Nem tehetsz róla, tehetsz ellene!) elmondta, szerinte „a bántalmazás nem lehet a kultúránk része.”

„Tegyünk meg mindent azért, hogy a magyar kultúrából kikopjon a párkapcsolaton belüli erőszak.”

– szólított fel az aktivista.

Péterfy-Novák Éva írónő/aktivista Mérő Vera mellett arról beszélt, hogy együttműködésre, és a „hatalom ránk eső felének, vagyis 50 százalékának megragadására” lenne szükség.

Karácsony Gergely az esemény fővédnöke őszi kampányszlogenjére utalva elmondta, hogy arra kapott felhatalmazást, hogy Budapest mindenkié legyen, férfiaké és nőké egyaránt.

Arról is beszélt Karácsony, hogy ugyan Budapesten relatíve kevesen halnak bele erőszakos bűncselekményekbe, viszont közülük sajnos magas a családon belüli erőszak áldozatainak aránya.

„Szerintem egy olyan világban a férfiaknak is jobb, ahol jó a nőknek.”

– mondta a főpolgármester, aki ígéretet tett arra, hogy a főváros is csatlakozik Baranyi Krisztina 9. kerületi polgármester kezdeményezéséhez, és saját tulajdonú lakásainkból is felajánlunk néhányat, hogy azokból védett házakat alakítsanak ki azoknak a nőknek, akik családon belüli erőszak áldozataivá váltak.

Megígérte továbbá, hogy támogatni fogják a NANÉ-t a párkapcsolati erőszakot vagy gyerekkori szexuális bántalmazást elszenvedett nők megsegítésére létrehozott csoportjaiknak megszervezésében.

A MENŐK – Magyar Európai Nők Fóruma Egyesület üzenetben köszöntötte az eseményt, amelyben elmondták, céljuk a nők és férfiak egyenrangú társadalma, de csak összefogva lehet kitörni  a jelenlegi magyarországi patriarchális rendszerből.

A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség üzenetében arra szólította fel a jelenlévőket, hogy legyenek az a nemzedék, ami összefog, és véget vet a nők elleni erőszaknak.

A Nőkért Egyesület a résztvevőknek 12 pontos kiáltványát küldte, melyben többek közt a nők reprodukciós jogainak biztosítását, a nők megbecsülését, emberi jogainak biztosítását munkavállalóként és anyaként és az isztambuli egyezmény ratifikációját követelik.

Varga Judit igazságügyi miniszter  személyesen küldött üdvözletet a demonstráció résztvevőinek. Szerinte nem sikerülhet érdemi változást elérni a civilek nélkül a nők elleni erőszak felszámolásában. Közös munkára hívta a tüntetőket: csatlakozzanak az intézményrendszer felülvizsgálatára összeült tárgyalásokhoz, amelyeken részt vesz többek között a NANE (Nők a Nőkért az Erőszak Ellen) is.

Az eseményen több zenés formáció is fellépett, olyan előadók adtak műsort, mint Halász Judit, Kollár-Klemencz László, Oláh Ibolya, Farkasházy Réka, vagy Likó Marcell (Vad Fruttik).

Bátor közönség a Bored Groupies koncertjén – kép: Mérce

Az eseményen a Food not Bombs budapesti aktivistái osztottak forró italt a résztvevőknek. Kép: Mérce

Nőnapon indítja a Mérce 3 részes videósorozatát, amelyben egy-egy nő történetén keresztül igyekszünk bemutatni azt az aránytalan terhet, amit a társadalom ró a nőkre a gyereknevelés és a háztartás, valamint az otthonápolás során. Az első rész ezen a linken megtekinthető.

Ha támogatásra van szüksége, mert Önt vagy ismerőseit bántalmazás vagy szexuális erőszak érte, itt talál részletes információkat.

A NANE Egyesület segélyvonala bántalmazott és szexuális erőszakot átélt nőknek: 06 80 505 101 (hétfő, kedd, csütörtök, péntek 18-22; szerda 10-12 óráig; ingyenesen hívható mobilról is).

Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT) telefonszáma: 06 80 20 55 20 (ingyenesen hívható napi 24 órában, abban az esetben hívja, ha menekülnie kell otthonról vagy krízisszállást keres.)

A PATENT Egyesület jogsegély-szolgálata: 06 70 220 2505 (szerdánként 16-18 óráig és csütörtökönként 10-12 óráig, e-mailen: [email protected])

A biztonságos internethasználatról itt olvashat bővebben.

Címlapkép: kép: Mérce