2020 az áldozatsegítés éve lesz, a kormány legalábbis ezt állítja. Ez azonban annak az 53 éves zalaegerszegi nőnek, akit január 4-én fojtott meg az élettársa, vagy annak az agyonvert 33 éves nőnek, akinek a holtteste órákon keresztül hevert egy forgalmas villamosmegálló közelében anélkül, hogy bárki észlelte volna, már nem érdekes. De azon a 38 éves nagykereki nőn sem segít már, akit addig bántalmazott az élettársa, mígnem belehalt a sérüléseibe, vagy azon a két tatabányai kisfiún, akiket az apjuk egy vascsővel vert agyon, miután összeveszett az anyjukkal.

Minden évben rendszeresen ölnek meg férfiak nőket és gyerekeket, az elkövetők többnyire az áldozatok családtagjai, közeli hozzátartozói, ismerősei. Csak elenyésző arányban ölnek meg nőket ismeretlenek. Ez világszerte így van, sajnos Magyarországon sincsen másképp.

Arról azonban, hogy pontosan hány ilyen eset történik nálunk évente, nincsenek nyilvánosan elérhető, megbízható adatok. Például a bárki által hozzáférhető rendőrségi adatbázisban csak külön-külön lehet szűrni az áldozatok és az elkövetők nemére, arról pedig nincsenek is adatok, hogy az elkövető milyen kapcsolatban állt az áldozatával.

Részletesebb információhoz már csak közérdekű adatigénylés benyújtásával lehet hozzáférni, amit a legtöbben valószínűleg már nem tesznek meg, miközben az, hogy a családon belüli erőszaknak ténylegesen hány olyan esete van, ami gyilkosságig eszkalálódik, sokakat érdekelhet.

Fontos, hogy közösségként is felismerjük és szembenézzünk azzal, milyen pusztító ez az erőszak.

Részben ezért döntöttünk egy olyan nők és gyermekek elleni erőszak áldozatai aloldal létrehozása mellett, ahol feltüntetjük és folyamatosan frissítjük az ismert halálos áldozatainak listáját.

Ezt a sajtó és a rendőrség által nyilvánosságra hozott adatok alapján állítjuk össze, év végén pedig benyújtunk egy közérdekű adatigénylést az illetékes hatóságokhoz és az onnan megkapott információkkal kiegészítjük az esetleges hiányosságokat.

Az áldozatok ilyen módon történő nyilvántartásával a célunk nem csupán az, hogy bárki könnyedén hozzáférhessen ehhez az információhoz – még akkor is, amikor ezeknek a halálos eseteknek nincsen nagy sajtóvisszhangja -, hanem hogy a figyelem állandó fenntartásával rámutassunk arra, hogy a nők elleni erőszak rendszerszintű probléma, aminek enyhítéséhez rendszerszintű változtatások szükségesek.

A főként családon belüli erőszak következtében meggyilkolt nőket és gyermekeket általában nem pszichológiai rendellenességgel, mentális zavarokkal küzdő férfiak ölik meg, és nem egyedi esetekről beszélünk: közös bennük, hogy a gyilkosság a nők alárendelt szerepében való hit végső megnyilvánulási formája. Az elkövetők gyakran jó manipulációs képességekkel rendelkező, külső szemlélőként teljesen „normálisnak” tűnő férfiak.

„Csupán” annyi velük a probléma, hogy a nőket – és a gyermekeiket – a tulajdonuknak  tekintik, ezért elfogadhatónak tartják azt, hogy kényük-kedvük szerint bánjanak velük. Azt pedig elfogadhatatlannak, hogy a nőknek saját akaratuk legyen, esetleg függetlenedni próbáljanak tőlük. Ez a meggyőződés mélyen gyökerezik abban a gazdasági és társadalmi viszonyrendszerben, amit kapitalista patriarchátusnak nevezünk.

A kapitalista patriarchátus kulturálisan és gazdaságilag is megjutalmazza a nemi szerepeknek megfelelő viselkedést, ebbe pedig beletartozik a férfiak és a nők közt fennálló alá-fölérendeltségi viszony fenntartása és ennek a férfiak általi kiaknázása. A nők alárendelt szerepben tartásának és elnyomásának egyik fontos eszköze az ellenük alkalmazott érzelmi, fizikai és szexuális erőszak.

2019 végén a magyar közéletet egy különösen brutális – és látszólag könnyen elkerülhető – eset rázta meg: december 15-én egy 10 és egy 13 éves gyereket meggyilkolt a korábban 5 év börtönre ítélt, de jó magaviselete miatt előbb szabadlábra helyezett apjuk.

A gyerekek kapcsolattartáson voltak nála, egyedül a legkisebb, hatéves gyerek élte túl az esetet. A férfit 2016-ban azért ítélte több év börtönre a bíróság, mert kalapáccsal támadt alvó feleségére: a bántalmazó viselkedés tehát elég egyértelműen és kézzelfogható módon jelentkezett. Ennek ellenére különböző szakértők úgy ítélték meg, joga van a gyermekeivel való kapcsolattartáshoz.

Az eset és több, a tavalyi év folyamán nők ellen elkövetett erőszakos bűncselekmény következtében a kormány is végre cselekvésre kényszerült. Miközben azt azért jegyezzük meg, hogy korábban se volt kevesebb ilyen eset, egyszerűen tavaly több figyelmet kaptak. Varga Judit igazságügyi miniszter videóban jelentette be, hogy 2020 az áldozatsegítés éve lesz, ennek keretében pedig néhány tervezett intézkedésről is beszámolt.

Ezek közül eddig a feltételes szabadságra bocsátás szigorítása az, amire úgy tűnik, a legtöbb figyelmet fordítja a kormány, noha ez valószínűleg nem fogja megelőzni a győrihez hasonló tragédiákat, hanem csak elodázza őket. Az mindenképpen értékelendő, hogy végre kormányzati szinten is foglalkoznak a problémával, ugyanakkor a videóban bejelentett többi intézkedéssel szemben is számos kritika megfogalmazható.

A legfőbb probléma az, hogy Varga Juditék a megelőzésre szinte egyáltalán nem fektettek hangsúlyt.

És itt jutunk el megint az Isztambuli Egyezményhez, ami a nők elleni és a családon belüli erőszakkal foglalkozó intézmények reformján és az érintett szakemberek továbbképzésén keresztül mélységeiben foglalkozik a megelőzéssel, és amiről a kormány már számos alkalommal kijelentette, hogy hiába követelik nőjogi szervezetek és változásra vágyó állampolgárok állandóan, nem lesz Magyarországon ratifikálva.

Ennek semmi egyéb oka nincs azon túl, hogy a kormány szokásos kommunikációs trükkjei egyikével rásütötte az egyezményre, hogy az a „genderideológiát” közvetíti, ami a Fidesznek és a KDNP-nek annyit jelent, hogy egyesek szerint a férfiak nem férfiak, és a nők nem nők. Márpedig a kormány álláspontja az, hogy aki férfinak született, az férfi, aki meg nőnek, az nő. Sokan és sokszor rámutattak már, de azért álljon itt is még egyszer: az egyezmény szövege csupán annyit köt ki, hogy léteznek társadalmi nemek, azaz különbözőképpen szocializálódik az, aki férfinak, és aki nőnek születik.

Az tehát valószínűsíthető, hogy amíg a Fidesz-KDNP koalíció kormányoz, addig az Isztambuli Egyezmény nem fog életbe lépni Magyarországon. Az egyezmény ratifikálása mindenképpen elérendő cél kell legyen mindazok számára, akik minőségi javulást szeretnének a magyar nők (és férfiak!) életébe hozni. Ezen felül, a nőnap alkalmából azt üzenjük a kormánynak és a mindenkori döntéshozóknak, hogy követeljük:

• az intézményrendszer reformján és a nők elleni erőszak áldozataival közvetlenül érintkező dolgozók és szakemberek célzott továbbképzésén keresztül tegyenek meg mindent a gyilkosságok megelőzése érdekében!
• biztosítsanak elegendő védelmet a bántalmazott nőknek!
• bánjanak tisztelettel az áldozatokkal!
• és lépjenek fel minden lehetséges módon a nemi egyenlőtlenségek ellen!

Mi, a Mérce szerkesztősége vállaljuk, hogy ezeket, és az ebből következő, itt megfogalmazott sajtóetikai elveket követve fogunk minden, a nők elleni és családon belüli erőszakról szóló hírről tudósítani.

Vállalt célunk, hogy a nemek közti egyenlőtlenséget a társadalmi szemlélet formálásával és az áldozatok melletti mindenkori kiállással csökkentsük, hogy nyomást gyakorlunk a felelős intézményekre és döntéshozókra, valamint a figyelem felkeltésével és fenntartásával mobilizáljuk ez ügyben is a magyar társadalmat. Legyen 2020 valóban az áldozatsegítés, egyben a megelőzés éve!