Még szeptemberben tett ígéretet arra Kásler Miklós, hogy minden pedagógus, aki munka közben kapta el a koronavírust, száz százalékos táppénzre jogosult, vagyis betegsége idejére is megkapja alapbére teljes egészét. Később Gulyás Gergely egy kormányinfón arról is beszélt, hogy a fertőzött oktatók esetében vélelmezni kell, hogy munkavégzés közben kerültek kapcsolatba a vírussal, így jár a 100 százalékos táppénz annak, aki beazonosított COVID-fertőzés miatt marad otthon.

A gyakorlatban azonban mindkét ígéret beteljesületlen maradt, és bár a pedagógus-szakszervezetek hónapok óta kongatják a vészharangot emiatt, a kormányzat semmilyen érdemi lépést nem tett a problémák kiküszöbölése érdekében.

A 24.hu pénteken tett közzé egy anyagot, amelyben beszámolnak Kásler Miklós emberi erőforrás-miniszter december eleji, a táppénzszabályozás alkalmazását magyarázó leveléről. A tény, hogy egy szeptemberben bevezetett intézkedés alkalmazását még három hónappal később is magyaráznia kell a miniszternek, már önmagában sokat elmond a kormányzás minőségéről.

De még beszédesebb a levél tartalma, az ugyanis aprólékosan végigveszi azt a procedúrát, amelyet egy fertőzésgyanús pedagógusnak végig kell járnia ahhoz, hogy egyáltalán esélye legyen a 100 százalékos táppénzre. Az egész folyamat abszurd és nevetséges lenne, ha ne ennyire komoly ügyről lenne szó: érintett benne a háziorvos és a tesztet elvégző szakember mellett a munkáltató, az üzemorvos, a munkavédelmi hivatal, a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi főosztály, a kormányhivatal és az egészségbiztosítási pénztár.

Mindezt azért – fontos ezt ismételgetni sokáig -, hogy a pedagógus megkapja azt, ami amúgy is jár neki:az alapbére egészét! Nem valami plusztámogatásban részesül, vagy ilyesmi, hát hová vezetne az…

És a siker még a bonyolult procedúra végén sem garantált, a szakszervezetek már több alkalommal kijelentették, és a 24.hu riportja is megerősíti: sok pedagógusnak még így is csak 60 százalékos táppénzt hagynak jóvá, így a karácsony közeledtével egyre többen utasították vissza a munkahelyi tesztelést, hogy elkerüljék a keresetcsökkenés esélyét.

Leírni is szörnyű ezeket a mondatokat, nemhogy személyes valóságként megélni: ez ugyanis nemcsak azt jelenti, hogy az ember lábon próbál meg kihordani egy potenciálisan életveszélyes fertőzést, csak hogy ne veszítse el fizetése felét, de egyúttal a járvány terjedésének megfékezése szempontjából is kontraproduktív.

A kormányzatnak és a társadalomnak is az lenne az érdeke, hogy a vírus terjedése fékezhető lehessen azáltal, hogy a fertőzött emberek megengedhetik maguknak az otthonmaradást, távolságtartást és gyógyulást.

Ez az egész táppénz-mizéria mint cseppben a tenger világít rá mind a kormányzati járványkezelés képmutatásaira, mind pedig a munkaalapú társadalom orbáni filozófiájának valódi arcára.

Miközben a kormány változatosabbnál változatosabb módon harsogja, hogy milyen szuperül is védekezik, a valóság az, hogy járványügyi intézkedéseinek gerincét a kommunikáció, a retorika adja. Bejelentenek valami jól hangzót, hogy aztán kiderüljön, a valóságban az intézkedés jóval szerényebb, mint kellene.

Így volt ez nemcsak a pedagógusok táppénzével, de a tavaszi, „sajátosan magyar” (értsd. vajmi kevés embernek  segítő) kurzarbeittal, a lezárások által sújtott szektorok őszi, 50 százalékos bérátvállalásával is. De valójában a teljes gazdaságvédelmi mentőcsomag is ilyen volt tavasszal, hiszen nagyjából már amúgy is előirányzott költéseket csoportosított át vagy csak címkézett át nagy csinnadrattával, de plusz erőforrásokat nemigen vontak be. A második mentőcsomag meg továbbra is csak az ígéretek szintjén maradt, holott már szeptemberre prognosztizálta Orbán Viktor és Varga Mihály pénzügyminiszter is.

Más szóval: a kormány nem segíteni akar, hanem csak hangosan szövegelni arról, hogy segít, de a járvány egészségügyi és gazdasági terheit azért viselje inkább az egyedül az egyén.

És akkor ott van a munkaalapú társadalom valódi arca is: Orbánék lassan 10 éve azzal házalnak, hogy hát Magyarország nem a segélyektől függő, nem produktív embereket akar politikája által létrehozni, hanem önbecsüléssel rendelkező, saját keresetéből megélni képes, két lábon álló, hasznos embereket.

Ez a morális szétválasztás valójában egy orbitális manipuláció, amit a mostani táppénzes ügy kiválóan leleplez. Nem az autonóm, büszke dolgozó a „munkaalapú társadalom” végeredménye, hanem az ember, aki egy világjárvány közepén nem mer teszteltetni, nehogy kiderüljön, hogy beteg, mert akkor otthon kell maradnia, és röpült a bejgli, röpültek a karácsonyi ajándékok.

A munkalapú társadalom kiszolgáltatott, megalázott, bürokratikus őrületekkel csuklóztatott, szembeköpött és szembehazudott embereket eredményez, akikért a politikai közösségük, a saját államuk semmi áldozatot nem hoz. Nekik kell áldozatot hozniuk, és egy elhibázott, megkésett járványvédelem költségeit nekik, az egyéni dolgozóknak kell lábon kihordaniuk, mert a miniszterelnökük épp elfoglalt azzal, hogy saját autokráciáját védje Brüsszelben és a szexuális kisebbségeket írja ki a magyar társadalomból.