Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Jelentésadás és legitimáció

A holokauszt történeti kontextualizációja annak függvényében módosul az idők során, hogy milyen fogalmi rendszer van éppen leginkább érvényben. Kezdetben a fasizmus fogalmával lehetett legfőképpen operálni, az ötvenes-hatvanas évekre a totalitarianizmus lett a vezető fogalmi iránytű, azóta pedig a posztkoloniális fogalmi rend Prokrusztész ágyába próbálják gyömöszölni a témát. A rasszizmus és az antiszemitizmus ezekhez képest leíró jellegű meghatározások, a szétválasztásuk mélyén ráadásul tautológia rejlik, hiszen az antiszemitizmus érdemben a rasszizmus egyik formája.

Ez a sorozat arról szól, miért fontos a Holokauszt emlékezete a gyarmati múltról való európai beszédben.

A modern államisággal és a rasszizmussal, az imperializmussal és a kolonializmussal kapcsolatos heves nyugati viták, konkrétabban az elmúlt hetek szoborafférjai apropóján fordultunk komoly elismerésnek örvendő és rendkívül tehetséges szerzőkhöz. Több aktuális kérdés tárgyalását kívántuk összekötni: az áldozati narratívák felfutásának értékelését a Nyugat és Kelet-Európa közti viszonyrendszer vizsgálatával, a holokauszt megfelelő keretezésével és összehasonlíthatóságával kapcsolatos viták tanulságait az antirasszista és dekolonizációs hevület megítélésének problémájával.

A náci népirtás térségünk olyan történeti alapeseménye, amely múltunk emlékezetének egyik leghatásosabb keretét adja. Bár egyetlen esemény sem értelmezhető időn és téren kívül helyezve, csak ritkán tekintünk úgy a holokausztra, mint a gyarmatosító ideológiák és gyarmati népirtások Európán belüli folyományára. A „soha többé!” jelszavának hangoztatása ellenére csak elvétve vizsgáljuk érdemben, hogy az azóta elkövetett tömeges bűntettek miként viszonyulnak a gyarmatosítás és a Harmadik Birodalom történetéből ismert rasszista politikákhoz.

A résztvevőknek elküldött kérdéseink ezért így hangzottak:

  • A holokauszt mely történeti keretezését vagy keretezéseit – úgy mint a kolonializmus története, a nemzetállam-építés, a rasszizmus, az antiszemitizmus, a fasizmus, a totalitarizmusok – tartja legadekvátabbnak és miért?
  • Miként jellemezné az elsősorban az áldozatokra fókuszáló történelemkép kulturális és politikai jelentését és társadalmi funkcióját Magyarországon és nemzetközileg?
  • Mit tart a domináns nyugati történelemképet átértékelő-dekolonizáló kortárs kísérletek legjelentősebb ígéretének és legkomolyabb veszélyének?

Az eddig megjelent cikkek itt érhetők el. 

A sorozatban felkért szerzők cikkeit közöljük folyamatosan, de természetesen reagálni, válaszolni, vagy hozzászólni a kérdésekhez bármikor lehet az info@merce.hu email-címen.

Nem lehet tehát e kontextualizációs lehetőségek közt érdemben választani, mivel hermeneutikai kérdésről van szó. A jelentésadás az értelmezői horizont változásával mindig változik, mozdul tovább.

Az áldozatközpontú történeti megközelítés – a maga gyakran rejtett előfeltevéseivel és szükségképpen moralizáló tónusával – a kollektív emlékezet történeti tudatot formáló hatásával függ össze.

A történész a maga racionális megközelítésével soha nem csúszhat át egészen az áldozati nézőpont oldalára. Ennek részben a forráshiány az oka, döntőbb módon pedig a történések kívülről és felülről való láttatásának szakszerűségi igénye.

Amikor a kollektív emlékezet történeti tudatot befolyásoló hatása majd mérséklődik, az áldozati nézőpont egy újabb történeti problémára tevődik át, a holokauszt e jelentése és jelentősége pedig halványulni fog.

A nyugati átértékelő-dekolonizáló történetírási irányok fő veszélyének azt tartom, hogy fel- és megerősítik a posztkoloniális népek nacionalizmusát.

Ami a volt gyarmattartók felől nézve ugyanis visszamenőleges történelmi jóvátételnek tűnik, az a volt gyarmatok felől tekintve könnyen mások elnyomására szolgáló hatalmi legitimációvá válhat, melyet immár történelmi alapokra helyeznek.

Címlapkép: @John Weiss / flickr