Abdullah Öcalan: Demokratikus konföderalizmus
Sokáig úgy tűnt, hogy a kurd kérdésnek az etnicitás és a nemzet fogalmai felől nézve, egyetlen megoldása létezik: a saját nemzetállam létrehozása.
Sokáig úgy tűnt, hogy a kurd kérdésnek az etnicitás és a nemzet fogalmai felől nézve, egyetlen megoldása létezik: a saját nemzetállam létrehozása.
Károly nemrég ugyan elismerte a monarchia gyarmatosításban betöltött szerepét, de nem kért formálisan bocsánatot és nem kötelezte el magát semmilyen kárpótló cselekedet mellett.
Ugandában halálbüntetéssel fenyegetik a melegeket, és ez Bencsik András szerint vicces.
A gyarmati oktatási modellt le kellett bontani és újjá kellett építeni, ahogyan majd a kapitalista oktatási modellt is le kell váltani vagy gyökeresen át kell alakítani.
Cabral az egyik legizgalmasabb gondolkodója és résztvevője volt a gyarmati uralom elleni küzdelemnek Afrikában.
Az oktatás nem verseny, nem egy „teljesítendő” dolog. A neoliberális egyetemek fegyelmezésével, büntetésével szembe lehet szállni.
A kérdés elsősorban nem az, hogy elősegítette-e a holokauszt emlékezete a gyarmatosításét és viszont, hanem az, hogy hogyan szorultak az emlékezet politikájába a társadalmi mozgalmak.
Ami a volt gyarmattartók felől nézve visszamenőleges történelmi jóvátételnek tűnik, az a volt gyarmatok felől tekintve könnyen mások elnyomására szolgáló hatalmi legitimációvá válhat.
Művei nem pusztán műalkotások, hanem a mindennemű elnyomás ellen lázadás szimbolikus megjelenítései, főleg a kétszeresen hátrányos helyzetben – nőként és romaként – megszólalás erejének erősítésére.