Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Szél Bernadett: Készen állunk az emberségesebb jövő megteremtésére?

A koronavírus-járvány igazi bibliai csapásként ért minket, gyakorlatilag minden fronton megrengeti eddig stabilnak hitt világunkat. Tisztában voltunk vele eddig is, de még soha nem éreztük a bőrünkön ennyire, hogy az emberi létezés rétegei – az egészség, a biztonság, a gazdasági jólét – és a környezet egyetlen rendszerben, egymástól el nem választhatóan működnek. Ami zajlik, az emberéletért való küzdelem, most elsősorban az egészségügyi és szociális ellátást teszi próbára, de tudjuk, hogy a hatások várhatóan messzire vezetnek.

A járvány jött és mindent borított. A felfordult világban nem bírunk tovább tekinteni a konkrét válságon, pedig hamarosan fel kell tennünk alapvető kérdéseket. Teszek most erre egy kísérletet, előrebocsátva, hogy nincs a zsebemben a bölcsek köve, de a közös gondolkodás fontos és erre hamarosan nagyon nagy szükség lesz.

Bár civilizációnk láthatóan képes gyorsan és drasztikusan alkalmazkodni az új helyzethez, nagyon fájdalmas tanulás ez. Nem is olyan rég, még a járvány előtt, állandó téma volt a klímaváltozás. Most előtérbe került egy olyan aspektusa, amire a tudósok nem is olyan rég figyelmeztettek: az épp kibontakozó környezeti válság egyik következménye új kórokozók megjelenése és globális terjedése lehet. Azt is mondták, hogy ha nem vagyunk megfelelően felkészülve, ezzel egy időben kell majd megküzdenünk az élelmezési válsággal, geopolitikai feszültségekkel, szélsőséges időjárási események okozta károkkal és a mindezekkel együtt járó mély szociális problémákkal.

Leírva is súlyos szavak ezek, de ez itt és most épp valósággá válik, ami egyszerre traumatizál mindenkit szerte a világon.

A boltban járva hallottam egy vásárlót arról beszélni, hogy ha ezt túlélik, máshogy akarnak élni: úgy fogalmazott, hogy „eldolgozta” az életét, kevés ideje volt a barátaira, a szüleire, és többé nem akar így élni. Igaza van.

Muszáj máshogy szerveznünk az életünket globális, nemzeti és egyéni szinten is ahhoz, hogy a válságot követően erősebb és védettebb világunk legyen. Egymáshoz való viszonyunk változása hozhatja el a változást abban is, ahogy a környezetünket értékeljük. Ehhez fordulat kell, mégpedig valódi, mély váltás.

A vírus elleni védekezésben igazából most azt éljük meg, mennyire fontos a megelőzés és az együttműködés, hogy hogyan kell nemzetközi szinten és helyben különféle törésvonalakon, generációkon és szociális helyzeteken átívelve kollektívan cselekedni a katasztrófa megelőzése, vagy legalábbis mérséklése érdekében. A globális összefogás érdekében az országok vezetőinek fel kell ismerniük, hogy napjaink legsúlyosabb kihívásai közt nincsen időben elodázható és országhatárokon megálló probléma. Ez ugyanis a globális sérülékenységünk rákfenéje. Ebben az ezer szálon összekötött világban már nincs kire mutogatni: a szolidaritás a fontos, mert a végletekig egymásra vagyunk utalva.

És van, amit nem vihetünk tovább magunkkal: a globális gazdaság sérülékenysége pont annak fenntarthatatlanságából fakad. Olyan gazdaságra van szükségünk, amely sokkal nagyobb immunitással rendelkezik és nem a végtelen növekedés logikája hajtja. Az is világos, hogy van, amin soha többé nem szabad spórolni: az egészségügy és az oktatás a legjobb befektetés, és megéri pénzt tenni az erős szociális hálóba is. Ha valaki ezt vitatná, nézzen körbe, pontosan ezekre a képességekre lenne hatalmas szüksége az országnak. Egészségre, tudásra, szociális biztonságra. És ha már körbenéztünk, látjuk: a társadalom ellátása is alapkérdés.

A beszerzési láncok rövidebbé és fenntarthatóbbá tétele teljesen racionális döntés ebben az új világban, ahol a helyi termelők és kisvállalkozások profitálhatnak hosszabb távon abból, hogy nem olyan egyszerű a világ másik végéről beszerezni az alapvető szükségleteink kielégítésére szolgáló termékeket.

Ma még valóban drágábban állíthatók elő Európában ezek az áruk, de ha majd új, a jelenlegi válság által diktált szempontokat is beemelünk a döntésekbe, akkor ez is változni fog. Ahogy az energiaellátásunk és közlekedési szokásaink is. Az egyoldalúan autóiparra épülő gazdasági modellnek például búcsút kell mondanunk. Váltásra van szükség, mégpedig a magasabb hozzáadott érték, a hazai önellátást segítő feldolgozóipar és a zöld gazdaság irányába.

Kritikus időket élünk. Gyakorlatilag azt éljük meg, hogy nem vagyunk biztonságban a bolygón, se fizikailag, se egzisztenciálisan, és én magam is azt gondolom, hogy első lépésben ez csakis határozott és gyors állami szerepvállalással javítható állapot. Magyarországon én egy krízisalap felállítására tettem javaslatot: részleges bértámogatásra, felmondási védelemre, rendkívüli családi pótlék kiutalására, a munkanélküli ellátás meghosszabbítására és a frontvonalban teljesítők jelentős béremelésére. Tömegek nem maradhatnak jövedelem nélkül, és nagyon erősen vitatom a magyar miniszterelnöknek szociális transzferektől való irtózását: ha nem lehet dolgozni, és nincs bér, mi lesz a jövedelem nélkül maradó széles tömegekkel?

Most ezekre a kérdésekre kell választ adni, mégpedig gyorsan. De ha majd ott tartunk, hogy az azonnali veszélyt elhárítottuk, minden eddiginél nagyobb szükség lesz zöld, fenntartható és igazságos jövőképre és ebből kibontott konkrét tervekre. Annak felismerésére, hogy

az egészségügyi, szociális és klímaválság kéz a kézben jár, gyökere ugyanaz a probléma: a jelenlegi globalizált, a természetet és az embert végsőkig kizsákmányoló, korlátokat nem ismerő, nem tisztelő, instabil rendszer.

Ha ezt változatlan formában működtetjük tovább, az sem nem racionális, sem nem felelős. Paradox, hiszen nem tudjuk, mit hoz a holnap, de azt igen, hogy a tegnapot nem szabad visszahoznunk. Amitől féltünk, bekövetkezett, eddigi jól ismert világunk darabjaira hullott. Most emberéletekért küzdünk, de amint eljön az idő, fel kell tenni a kérdést: mi, akik ebben a hajóban együtt evezünk, hogyan döntünk. Vissza akarjuk hozni a tegnapot, vagy készen állunk az embertársaink irányába érzékenyebb, biztonságosabb és élhetőbb jövő megteremtésére?

Címlapkép: MTI/Vajda János