Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ami most történik az oktatásban, megmutatja, mekkora zsákutca a NAT2020

Remélem, mindenki emlékszik arra, hogy az új Nemzeti alaptanterv (NAT) egy „gyönyörű szöveg”, legalábbis Bencsik András szerint.

És azt is érdemes talán felidéznünk, hogy  Maruzsa Zoltán oktatási államtitkár szerint azért nem kell elhalasztani az új NAT szeptemberi bevezetését, mert a pedagógusoknak a jelen helyzetben több szabadidejük van, így el tudják végezni az azzal kapcsolatos feladatokat.

Jelen helyzet alatt ugye azt értjük, hogy a koronavírus-járvány miatt a miniszterelnök egy szép péntek délután bejelentette, hogy bezárják az összes iskolát, hétfőtől pedig egy sosemlátott-sosemtesztelt-sosemhasznált rendszeren keresztül megkezdődik a digitális oktatás. Mintha az egyébként csak ilyen pöccre induló dolog lenne, amit egy hétvége alatt mindenki magáévá tett, azóta pedig gördülékenyen megy mindenhol a tanítás-tanulás.

Ami persze nincs így, bár hogy a lehetőségekhez képest még egész jól sikerült többnyire az átállás, az bizony elsősorban nem az oktatási kormányzaton múlt.

Hanem pedagógusokon, diákokon, szülőkön, szolidáris civileken, tankönyvkiadókon, és ki tudja még, ki mindenkin, akik megfeszített tempóban azon ügyködtek és ügyködnek a mai napig (és még fognak is, jó sokat), hogy tovább gördüljön ez a tanév.

Na de ha végignézünk ezen a listán, mit látunk? Pedagógusokat, akiket az elmúlt években számtalanszor megalázott, semmibe vett, elnyomott a kormány. Diákokat, akiknek az érdekeit rendre lesöpörték az asztalról. Szülőket, akiknek a segélykiáltásait nem hallgatták meg a döntéshozók. Civileket, akiket megbélyegzett és fenyegetett a hatalom. Tankönyvkiadókat, akiket kivéreztettek.

Csupa olyan csoport, akik megannyi alkalommal szembesülhettek már azzal, hogy ez a kormány nem tekinti őket senkinek és semminek.

Ők azok, akik most erejükön felül, csak azért, mert más lehetőség nincs, oktatást csinálnak. Nélkülük ez az egész rendszer e pillanatban nem működne.

Viszont ha már Maruzsa államtitkár szerint a pedagógusoknak a fennálló rengeteg szabadidejükben (ami amúgy nincs) még az új NAT-ra is fel kéne készülniük, egy kicsit érdemes eljátszani a gondolattal: vajon ez az új alaptanterv gördülékenyebbé tenne egy ilyen hirtelen ugrást a digitális oktatásba?

SPOILER: Nem.

A kiindulási pontunk ugyanis egy erősen központosított, felülről vezérelt oktatási rendszer. És ezen az új NAT sem változtat, sőt, ugyanúgy tűzzel-vassal hadakozik mindazon készségek és képességek ellen, amelyekre jelen pillanatban szüksége van tanárnak és diáknak is, hogy helyt tudjon állni.

Kezdjük rögtön a legnyilvánvalóbbal: az új NAT semennyire sem képes megoldani azt a problémát, hogy a magyar diákok rettenetesen túlterheltek, és nem korszerű tudást szívnak magukba, ellenben túlszabályoz, a tekintélyelv elfogadására nevel, lexikális tudást erőltet kompetenciafejlesztés helyett, vagyis pont azt az önállóságot, kreativitást és a váratlan helyzetekhez való alkalmazkodóképességet egyáltalán nem ösztönzi, ami egyébként a jelenlegi helyzetben olyannyira szükséges (lenne) számukra. Hiába gondoljuk azt, hogy a diákok jóval előrébb járnak az okostelefonok és egyéb kütyük használata miatt a pedagógusoknál (és saját szüleiknél is) a digitális világban, valójában az internethasználatuk épp annyira nem tudatos, sőt, a rájuk leselkedő veszélyekkel sincsenek feltétlenül tisztában – és ezen az új NAT se segítene sokat.

Mint ahogy a pedagógusoknak sem könnyítené meg az új NAT a jelenlegi helyzet kezelését: mivel egyáltalán nem korszerű és nem alkalmazkodik a modern kor kihívásaihoz, így nekik sem nyújt teret mindarra a kreativitásra, amire most éppen olyan rettenetesen nagy szükség van, hiszen puszta eszközzé degradálja őket, akiknek egyetlen feladatuk, hogy az irdatlan mennyiségű tananyagot valahogy betöltsék a diákokba.

Érdemes ellamentálni egy pár pillanatot azon is, hogy bár a Digitális Oktatási Stratégia (DOS) immár több mint 3 éve el lett fogadva, az abban megfogalmazott feladatok zömét mostanáig sem sikerült elvégeznie a kormánynak, minek köszönhetően az iskolák digitális felkészültsége – finoman szólva is – hiányos. Innen szép nyerni ugyebár.

Mert bár szép dolog a DOS, csakhogy amíg a tanárképzésben nincs kellő hangsúly fektetve a digitális kompetenciákra és a digitális pedagógiai módszerek elsajátítására, amíg a pedagógusok számára nincsenek biztosítva a digitális kompetenciafejlesztéshez szükséges továbbképzések, amíg az iskoláknak nincsenek biztosítva az új NAT-ban előírt digitális kompetenciafejlesztéshez szükséges eszközök biztosításához, karbantartásához és rendszeres cseréjéhez szükséges források, addig mindez nem több gyönyörű szövegnél, ami mögött tartalom sincsen.

Így viszont a diákoknak sem sok esélyük van arra, hogy digitális alapkészségeik megfelelően fejlődjenek – és ezzel párhuzamosan a munkaerőpiacra is megfelelő felkészültséggel léphessenek majd ki.

Csak az egyenlőtlenségek nőnek

Mindettől függetlenül pedagógusok és diákok perpillanat épp közösen merülnek el a digitális tanulási platformok egzotikus világában – túl sok segítséget pedig ehhez az oktatási kormányzattól nem kaptak, az átállásra ugyanis rettenetesen kevés volt az idő, az Oktatási Hivatal oldalain pedig elég kusza volt az igénybe vehető szakmai anyagok listája.

Ha valamit a jelenlegi helyzetből tehát tanulni lehet, akkor az ez:

az új Nemzeti alaptantervnek muszáj lenne reflektálnia a folyamatosan feltáródó hiányosságokra.

Most, amikor épp végignézzük élesben, hogy hogyan teljesítenek diákok és pedagógusok a digitális oktatás világában, talán megfontolandó lenne, hogy a begyűjtött tapasztalatok, szükségletek és meglátások mentén korrigálni a gyönyörű szép új NAT-ot is.

Lenne erre esély, ha az oktatási kormányzat kivételesen értene a kialakult helyzetből, és a megszokott gyakorlatot (a szakmai érvek teljes elutasítását) levetkőzve próbálna konstruktívan építkezni abból, ami most van.

Mindez pedig azért lenne elengedhetetlenül fontos, mert a hirtelen kialakult helyzet borítékolhatóan okoz majd megannyi olyan problémát, amivel a jövőben foglalkozni kell.

Mert ne legyenek azért illúzióink: a digitális oktatásra való hirtelen átállás nem móka és kacagás, és a hatása sem lesz az. Egy dolgot ugyanis már most láthatóan nem tud kiküszöbölni, sőt, várhatóan még tovább növel majd.

Az oktatáson belüli egyenlőtlenségeket.

Mert a jelenlegi helyzetben persze sok helyen megoldható az átállás a digitális oktatásra. Sok helyen viszont nem az – csak erről nem beszélünk eleget.

Arról, hogy mi van azokkal a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel, akik mélyszegénységben élnek, és semmilyen technikai eszközük nincs, hogy követni tudják a tanórákat (és mondjuk emiatt a szüleik sétálhatnak be az iskolába, hogy átvegyék a feladatokat a tanítónőtől, hallottam ilyen példát is a múlt héten még).

Ők elvesznek ebben a digitális térben, újabb hátrányt halmoznak fel, amit ugyan mikor és hogyan fognak ledolgozni?

És mi a helyzet a speciális nevelési igényű gyerekekkel? A különböző beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő gyerekekkel? Velük mi lesz, velük ki törődik?

A helyzet az, hogy bár a digitális oktatás persze nagyon sok diák számára lehetőség arra, hogy valamilyen formában folytassák és megpróbálják befejezni a tanévet (bár azt még mindig nem tudjuk, hogy mi lesz ennek a vége). Ám rengeteg olyan diák is van, akiket ez a helyzet egy légüres térbe taszít, ahonnan rettenetesen nehéz lesz visszajönni.

Az iskola nem csak egy hely, ahol 45 percig ülni kell, aztán átmenni egy másik terembe, és ott is ülni ugyanígy, reggeltől délutánig. Az iskola szocializációs közeg, ott nem csak oktatás, de nevelés is folyik, egészen más fajta kommunikáció, másmilyen minőségű emberi kapcsolatok helyszíne.

Most, hogy ebből a térből digitális platformra helyeződött az oktatás, ezek a kapcsolatok vesznek el a maguk eddig megszokott, természetes formájában.

Nehéz felmérni, hogy milyen mentális állapotban vannak/lesznek azok a gyerekek, akik nap közben egyedül vannak otthon, mert a szüleik dolgoznak, és így kell átállniuk egy teljesen új tanulási módszerre. És azt se lehet előre megjósolni, hogy azokban a családokban, ahol már otthon dolgoznak a szülők, netán épp amiatt aggódnak, hogy elvesztik a munkájukat, és kényszerűen össze vannak zárva, milyen a hangulat.

Bizonyos, hogy ezek a minden családban máshogy lecsapódó helyzetek megviselik a gyerekeket is – és ezzel a problémával muszáj foglalkozni.

Szóval veregetheti a vállát az oktatási kormányzat, hogy milyen szépen sikerült átállni a digitális oktatásra, és az immár otthon lébecoló tanárok csak készüljenek fel a rengeteg szabadidejükben a új NAT-ra, a probléma sokkal mélyebb és összetettebb annál, mint hogy sikerült-e elindítani egy videóhívást, és beküldte-e mindenki cseten a megoldott feladatot.

De ha már így alakult, akkor a most megszerzett tapasztalatokból jó lenne, ha valami olyasmit sikerülne kihozni, ami nem árt, hanem használ az oktatási rendszer szereplőinek: diákoknak, pedagógusoknak, szülőknek. És ha már látjuk, hogy ez az egymással váratlan és örömteli módon szolidáris, hatalmas közösség képes ilyen együttműködésre, akkor talán érdemes lenne felülvizsgálni azt is, hogy a kormány által oly sokat kárhoztatott civilek, szakértők, tankönyvesek és mások biztosan olyan galád ellenségei-e az oktatásnak, mint ahogy az elmúlt években meg lettek bélyegezve.

Mert erre a választ az elmúlt másfél hét bizonyosan megadta: nem, nem azok. Sőt.

Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán