Nemcsak a direkt ellenzéki politizálás vagy általában a magyar belpolitika terén hozhat jelentős változásokat az október 13-ai önkormányzati választás eredménye, hanem sok helyütt alapjaiban változtathatja meg a helyi média és nyilvánosság állapotát is.

Korábban foglalkoztunk a Mércén azzal, hogy hogyan változott a 2014-es önkormányzati választások óta a definíciószerűen helyi, illetve regionális fókuszú megyei lapok helyzete azzal, hogy bekebelezte őket a Mészáros Lőrinc-féle Mediaworks, majd részévé váltak a kormányközeli gigaholdingnak, a Közép-európai Média- és Sajtóalapítványnak(KESMA). Ennek a folyamatnak – sok egyéb negatív vonatkozása mellett – az lett az egyik fontos következménye, hogy a helyi közélet, az igazi téttel bíró lokális politikai témák, ügyek egyszerűen kivesztek a helyi sajtóból, és helyüket átvette az országos eseményekhez kapcsolódó kormánypárti narratíva. Vagy ha nem is tűntek el teljesen, torzan és megmásítva jelentek meg a megyei lapokban.

Október 13. eseményei önmagukban természetesen a relatív ellenzéki sikerrel sem tudnak az állami hirdetések nagy dózisú infúzióján függő Mediaworks piaci hegemóniáján változtatni. Ami ebben az állapotban változást vetíthet előre, az az, hogy az eddig – főleg kampányidőszakonként – sok helyütt a fideszes médiagépezetbe rekrutált önkormányzati kiadású médiumok tiszta lappal indulhatnak, és létrehozhatnak helyi fókuszú, valóban sajtóként működő gócokat (vagy akár egy egész hálózatot), amely kisebb lefedettséggel és kapacitással ugyan, de valamelyest ellensúlyozni tudja a kormányközeli megyei lapportfólió fentebb taglalt hatását.

Helyi média kampányon innen és túl

Hogy jobban megértsük, miben is áll ez a pozitív változási potenciál, a városi, illetve kerületi média önmeghatározásához kell visszanyúlni: ezek azok az újságok, tévék, rádiók, amelyek közpénzből működve a közszolgálatot „kicsiben”, településnyi sugarú körben hivatottak megvalósítani, és kiegyensúlyozattan beszámolni a helyieknek azokról az ügyekről, amelyek a legközelebb történnek hozzájuk, a legközvetlenebbül érintik őket, és ilyen tekintetben néha sokkal fontosabbak is az életükben, mint egy akármilyen nagy horderejű kormánybejelentés vagy éppen egynémely parlamenti ülésnap.

Talán nem is azt érdemes egyenként megvizsgálni, hogy a közszolgálatiság fent említett kritériuma a helyi jellegzetességek függvényében hol és milyen mértékben valósul meg, hiszen lényegéből fakadóan nem egységes médiahálózatról beszélünk – mondhatni, ahány ház, annyi szokás.

Ami tény, hogy ezek a sajtótermékek az önkormányzatok kiadásában állnak, és választások közeledtével azok „színezetétől” – tehát október 13. előtt döntően a fideszes hatalomtól – függően ugyanannak az országos propagandagépezetnek az eszközeivé válnak (elenyésző, ám annál üdítőbb kivételekkel).

Ennek a szemléltetésére nagyszerűen alkalmas a HVG választás előtti gyűjtése arról, hogyan lesznek a városi tévék Szombathelytől Egerig a felülreprezentált, úton-útfélen valamilyen közteret átadó polgármesterek, a „nem létező” ellenzék és az enyhétől az egészen gátlástalanig terjedő fokozatú propaganda sajtói. De érdemes a teljesség igénye nélkül felidézni a voksolás napjának közeledtével egyre durvuló kampány nyomait a nyomtatásban is megjelenő városi újságokban: az ellenzéki képviselőjelöltek arcképeit eltorzítva közlő bajai önkormányzati laptól a Borkai-ügy lényegére rákérdező győri újságon át a választási törvény ellen vétő Józsefváros című lapig. Azt is érdemes kiemelni, hogy bár elsősorban az önkormányzati választások kontextusában emlegetjük a helyi média propagandává züllését, annak jellegéből pont az következik, hogy az országos tendenciák és a központi üzenetek jelennek meg ilyenkor az újságokban, tévékben – ez ellen tiltakoztak például látványos permformansszal 2018 májusában a pécsiek a parlamenti választás után.

Azt sem szabad ugyanakkor elfelejteni, hogy voltak olyan városi tévék az idei önkormányzati kampány során, amelyek fontos platformként szolgáltak azon kevés helyeken, ahol létrejött a fideszes-ellenzéki vita, és ezzel kétségkívül hozzájárultak ahhoz, hogy demokratikusabb legyen az élet az adott településen: ilyen történt az ellenzéki vezetésű Salgótarjánban és Ózdon, illetve a fideszes Pakson is. Itt kell megemlíteni, hogy helyi újság szervezte a kampány egyetlen nyilvános, közönség előtt tartott fideszes-ellenzéki vitáját Komlón – az eseményre a Mérce is ellátogatott -, ám nagyon fontos különbség, hogy a 7300.hu teljesen független az önkormányzattól. (A komlói lap által is képviselt modellre később visszatérünk ebben a cikkben.)

Ha a háborús állapotok tükröződése nem lenne eléggé meggyőző arra nézve, valójában mekkora téttel bír a lokális média működése, álljon itt néhány adat: kérdésünkre Urbán Ágnes médiakutató rámutatott, hogy a Mérték Médiaelemző Műhely 2018-as országos reprezentatív mintán készült hírfogyasztás-kutatása azt mutatta, hogy kiemelkedően magas az önkormányzati lapok szerepe a hetilapok között (a megkérdezettek 13 százaléka válaszolta, hogy legalább havonta olvassa, további 6 százalék ritkábban). A KESMA kiadásában álló, de helyi (budapesti) terjesztésű ingyenes Lokál hatása szintén mérhető volt az országos mintán ugyanebben a kutatásban. Az ingyenes lapokról egyébként Urbán szerint általában véve állítható, hogy mindig van irántuk érdeklődés, akár a postaládába dobják be, akár a közlekedési csomópontokban osztogatják, sokan olvassák ezeket a hírforrásokat.

Mi jöhet most?

Hogy október 13. és tíz megyei jogú város, valamint a budapesti közgyűlési többség megnyerése után az újdonsült ellenzéki városvezetések hogyan tudnának hozzájárulni ahhoz, hogy javuljon az önkormányzati média minősége, arra elsőre egyszerűnek tűnik a válasz:

valószínűleg már csak az sokat segít a helyzeten, ha ezek az újságok, rádiók és tévék nem állíthatók központi utasításra csatasorba és nem lesznek kézi vezérlésűek.

Vannak városok, ahol ennél eggyel bátrabb vállalásokat tettek a frissen megválasztott ellenzéki városvezetők. Az RTL Klub Híradójának választás utáni riportjában biztató perspektívát vázol az érdi Csőzik László, aki az első adandó alkalommal látványosan példát mutatott mértéktartásból azzal, hogy választási győzelmét a helyén kezelte a korábban propagandával teli városi újság. Az új érdi polgármester kiegyensúlyozott helyi sajtót ígért, azt hangsúlyozva, hogy „nem a mi képeinkkel lesz tele öncélúan az újság, nem szeretnénk többet sikerpropagandát és kiegyensúlyozatlan PR-t”. Hasonló ígéretet tett a pécsi Péterffy Attila, aki  szerint a tavaly még tüntetők által számon kért önkormányzati újság ezentúl csak hiteles és objektív információkat közöl, „minden politikai tényezőnek helyet hagyva a maga súlya szerint”.

Szép gondolatok ezek, ugyanakkor a reálpolitika mindig a legnagyobb idill közepette rúgja ránk az ajtót. Adódik a logikus kérdés: fűződhet-e ahhoz érdeke az ellenzéki irányítású településeknek, hogy valóban tényközpontú és közszolgálati legyen a helyi nyilvánosság? Milyen garanciái lehetnek egyáltalán a jelenlegi helyzetben annak, hogy ne ugyanaz történjen a lokális médiaszíntéren ezután is, ami eddig is, csak „pepitában”?

A kérdés megválaszolásához ismét Urbán Ágnest hívtuk segítségül, aki szerint egyelőre csak remélni lehet, hogy az ellenzéki polgármesterekben lesz önmérséklet és nem saját propagandagyárakat akarnak működtetni. Valójában a szakértő szerint ez eléggé nehéz is lenne, hiszen az ellenzék szétaprózodottsága, amit az elmúlt évtizedben inkább hátrányként emlegetett mindenki, ebből a szempontból előny lehet.

„A különböző ellenzéki pártok remélhetőleg nem fogják engedni, hogy bármelyik polgármesterük ámokfutásba kezdjen. Tehát alapvetően az ellenzéki oldalt kevésbé fenyegeti ez a veszély, de valószínűleg sokféle modellt fogunk látni és a rengeteg új polgármester különböző mértékű demokratikus elkötelezettséggel rendelkezik.”

-teszi hozzá a médiakutató.

Ezenkívül az önkormányzati választási eredmények tükrében az a kérdés is felmerül, hogy érdemes-e feltétlenül invesztálni a háztáji propagandába. Számos, az ellenzék által megnyert megyei jogú város, illetve fővárosi kerület példájából (elég Érdre, Miskolcra, Szombathelyre, Pécsre vagy akár a VIII. kerületre gondolni) úgy tűnik, az önkormányzati média ilyen célú felhasználása nem érte el a kívánt hatást. Urbán Ágnes szerint ez leginkább arra vezethető vissza, hogy a mértéktelenség a propaganda műfajában sem feltétlenül kifizetődő.

„A társadalomnak is van tanulási képessége, a propagandáról és az álhírekről olyan sok szó esett az elmúlt években, hogy az emberek egyre inkább felismerik ezeket a jelenségeket. Különösen egy nagyobb városban, ahol mindenkit jellemzően többféle impulzus ér, esetleg vannak a piacról élő, nem önkormányzati hírforrások, lehetetlen hosszabb távon sikeres propagandát működtetni” – teszi hozzá.

Persze arról is érdemes megemlékezni, hogy egy önkormányzat médiapolitikája nem csak a saját maga által kiadott sajtótermékekre terjedhet ki: elég a budapesti terjesztésű, ingyenes Lokálra gondolni, amely a habonyi propaganda süllyedő zászlóshajója lehet hamarosan, már ha hihetünk Karácsony Gergely ígéretének, és valóban nemkívánatos újsággá válik a fővárosi köztereken. Ugyanebbe a kategóriába tartozik az is, ha egy önkormányzat egyszerűen nem üzletel propagandalapokkal, mint ahogyan Terézváros tette azt az előző ciklusban a korábban szebb napokat látott Figyelővel. Az ellenzéki pozíciószerzések ráadásul közvetetten el tudnak lehetetleníteni más, nem önkormányzati fenntartású, de szintén propagandában végződő üzleti konstrukciókat: ez történt például Szombathelyen, a helyi hatalmi viszonyok megváltozása miatt megszűnik a még a fideszes alpolgármestert is kiakasztó revolverlap.

Az önkormányzati választás utáni átrendeződéssel együtt már kirajzolódott egy igen ambiciózusnak, vagy talán inkább utópisztikusnak nevezhető önkormányzati médiarendszer terve is, amely az eddig említettekhez képest további szintlépést jelenthetne a helyi sajtók minőségében. A Magyar Újságírók Szövetsége (MÚOSZ) választás utáni felhívásában már egy olyan hálózatot vizionált, amelyben az egyes önkormányzatok nem pusztán támogatják és jól menedzselik a helyi médiát, hanem egyúttal a szerkesztőségek függetlenségének intézményi és financiális garanciáit is megteremtik. Ehhez „mindössze” arra lenne szükség, hogy a hálózat minden települése adjon pénzt egy országos alapba, amelyből a városi és kerületi sajtók az ország különböző pontjain anélkül tartják fent magukat, hogy közvetlenül bárkinek „szívességgel” tartoznának. Sőt mi több – és itt jön újra a képbe a komlói 7300.hu-hoz hasonló független médiatermékek modellje -, ebből a pénzalapból már létező, független szerkesztőségek is részesülhetnének.

Mielőtt azonban pezsgőt bontanánk a független sajtó új korszakának eljövetelére, a reális gondolkodás mást mondat a szakértővel. Urbán Ágnes szerint nehéz elképzelni, hogy országos méretekben rövid idő alatt felépüljön egy ilyen network úgy, hogy egymást nem ismerő embereknek kéne egy eddig ismeretlen modellt kialakítani.

„Ráadásul akkor lenne igazán értelme, ha ott is terjesztenék ezeket a lapokat, ahol fideszes önkormányzat van, hiszen így lehetne áttörni igazán a buborékon. Ez pedig óriási költséggel járna, aligha vállalkoznának erre az önkormányzatok akkor, amikor egyébként is bizonytalanok a jövőbeni forrásaik és senki nem tudja, hogy a kormány pénzügyi döntésekkel bosszút áll-e az ellenzéki városokon.”