„Nem célpontként, hanem hasonlatként szerepeltek” – így kér bocsánatot a kerekesszékesektől a Pesti Srácok szerzője

Ez a cikk több mint 4 éves.

Mint hétfőn megírtuk, elég durva cikkben rongyolt bele a mozgáskorlátozottakba a Pesti Srácok egyik szerzője. Most bocsánatot kért. Mint írja: „Nem célpontként, hanem hasonlatként szerepeltek a cikkben”.

Vésey Kovács László, a Pesti Srácok szerzője hétfői cikkében az alábbi mondatokat írta le:

„Tolószékes embereket sem szeretnénk mozgólépcsőnyi meg buszmegállónyi hirdetéseken nézegetni (sőt, a francnak se hiányoznának a mozgólépcsőnyi és buszmegállónyi hirdetések), miközben nem gyűlöljük a mozgássérülteket, nem akarjuk bántani és kirekeszteni őket, sőt akadálymentesített feljárókat építünk nekik, ahol csak lehet.”

Most a lap közölte Vésey bocsánatkérését. A cikkhez fűzött leadből azért kiderült, a Pesti Srácok nem kíván véleményt megfogalmazni belsős munkatársuk a lapban megjelent cikkét övező „polémiáról”:

„Szerkesztőségünk nem kívánt belefolyni a Vésey Kovács László kollégánk véleménycikke körül kialakult polémiába, hiszen az újságírás bevett szabályai szerint a nem aláírt véleménycikkek számítanak szerkesztőségi állásfoglalásnak. Kollégánk tisztázó és elnézést kérő Facebook-bejegyzésével szeretnénk hozzájárulni a konfliktus feloldásához, így azt teljes egészében közöljük.”

A polémia itt annyit tesz, hogy Vésey cikkének megjelenése után a mozgáskorlátozottak érdekvédő ernyőszervezete közleményben tiltakozott, majd feljelentette a szerzőt.

„Természetesen nem a mozgáskorlátozottak, kerekesszékesek bántása volt a célom, ahogy ugyanezt hangsúlyoztam a szóban forgó cikkben is, hiszen az nem is róluk szólt, hanem a homoszexualitást népszerűsítő lobbi folyamatos és gyerekeinkre veszélyes nyomulásáról. Nem célpontként, hanem hasonlatként szerepeltek a cikkben.”

– írja Vésey, majd kicsit később jobban kifejti:

„A mozgáskorlátozottak részéről megértem a felzúdulást, de az „őket sem akarjuk nézni” megjegyzés nem célzottan rájuk, hanem a nagy plakátokon történő érzékenyítésre vonatkozott, akár ők, akár homoszexuálisok, akár mások ennek az eszközei. Száz éve még bizarr szórakozás volt a vurstliban különböző fogyatékossággal élő embereket nézegetni a katasztrófaturisták megkönnyebbültségével. A többség számára viszont természetes emberi reakció, hogy ha mindezt agresszívan az arcunkba nyomják, akkor feszengve elkapjuk a pillantásunkat.”

Pár kérdés felmerül a bocsánatkérés kapcsán. Egyrészt, ha a mozgáskorlátozottakat csak hasonlatként kerültek a cikkbe, akkor ki volt a célpont, és miért volt szükség célpontra a cikkben. Mi köze ennek ahhoz, hogy a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) kifejezetten az ellen is tiltakozott, hogy „helyzetüket ne használják fel gyűlöletkeltés céljára”

Másrészt mit jelent, hogy itt csupán hasonlatról van szó? Ha hasonlatként állítja Vésey, hogy a mozgáskorlátozottakat ne mutogassák órásplakáton, attól ez az állítás még megtörtént.

„Majd ha a sérült és fogyatékkal élő emberek nem Isten háta mögötti, lepukkant, egykori főúri kastélyokban lesznek eldugva a világ szeme elől, ahová a szocializmus alatt intézményesen rejtették őket, akkor a társadalom is közvetlenebbül fog tudni viszonyulni hozzájuk.”

– írja végül Vésey, amiben csak egyetérteni tudunk, de mintha az ő lapját állami pénzekkel teletömő kormány lenne éppen hatalmon 10 éve. (Egyébként ajánlanánk témaként Véseynek a TASZ az ügyben végzett pertámogató munkáját az EMMI-vel szemben).

De az a kérdés is újra felmerül, hogy addig is, ameddig el vannak dugva a fogyatékkal élők, ugye nem baj, ha nem ijedünk meg a látványuktól, és nem azt propagáljuk, hogy meg kellene ijedni tőle?

Címlapkép: MTI/Mónus Márton