Nyilvánvalóan minden olyan cselekedet, amely csökkenti az ökológiai lábnyomunkat, így a műanyag elhagyása is hasznos a klímakatasztrófa elkerülése érdekében. De az egyéni döntések nem elegendőek, ha a nemzetállamokat, és a nagy szennyező cégeket nem szorítjuk rá arra, hogy változtassanak a működésükön, és felkészüljenek a környezeti változásra, illetve annak megelőzésére, akkor az egyéni cselekvés nem sokat ér.

Műanyagmenetes július van. Celebek, újságírók sőt, még politikusok is posztolnak arról, hogy ők ebben a hónapban nem fognak műanyagot használni. Nem mondanám ezt teljesen haszontalannak, önmagunk tudatosítása, a probléma felismerése és az egyéni cselekvés egy út része, enélkül nehéz eljutni a kollektív cselekvésig. De a helyzet mégis az, hogy a környezetszennyezés, akárcsak a klímaválság egyéni cselekvéssel nem oldható meg.

A műanyag termelése ugyanis annak a kapitalista rendszernek a része, amiben élünk, például az a marketingkoncepció, amellyel a cégek eladják nekünk a termékeiket, borzasztó szennyező, plusz doboz, kis doboz, papír belső csomagolás, festék, ilyen-olyan nünükék, amiktől kelendőbbek lesznek az áruk. A mi fejünkben is az él, hogy minél szebb egy csomagolás, annál jobb lehet az áru, és a cégek is erre játszanak rá. Ez ennek a fogyasztói kapitalizmusnak a terméke, amelyben élünk, és ez például brutálisan megnöveli a műanyag- és egyéb szennyezést, amely aztán hozzájárul a klímakatasztrófa felgyorsulásához.

És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy amíg az az érdek a meghatározó, hogy olcsó árukat állítsanak elő minél nagyobb profittal, addig a környezet kizsákmányolása mint tőke, mindig is része lesz a rendszernek.

De ameddig a nemzetállamaink is a nagycégek érdekeit keresik, mert nincs ezzel szemben ellensúly, és például az Unióban vagy az USA-ban a politika érdeke ezeknek a cégeknek és lobbiérdeküknek a kiszolgálása, addig a nemzetállami vagy globális szabályozások nem fognak létrejönni. Már pedig döntéshozó szerepből ma úgy néz ki, hogy a munkahelyek termelése, a GDP termelése, a fogyasztás termelése többet ér ebben a pillanatban, mint a hosszú távon ki nem számolható, vagy hihetetlennek tűnő klímakatasztrófa terméke. Meg hát ki tudja, akkor ki lesz már kormányon? Foglalkozzon majd ő vele!

Márpedig ezen az egyéni változtatás nem segít. Az Eurostat 2016-os adatai alapján egy uniós polgár átlagosan 170 kilogramm műanyagot fogyaszt el egy évben. Csak a Nestlé 1,7 millió tonna műanyag hulladékot gyártott 2018-ban, 13 százalékkal többet  mint 2017-ben. Ez ugye azt jelenti, hogy egy év alatt 1 millió ember éves műanyag szennyezésével növekedett a Nestlé saját szennyezése. És ez csak a növekedés. Egy cég egy év alatt annyival növelte műanyag szennyezését, mint ha 1 millióval többen szennyeznénk műanyaggal valamelyik uniós tagállamban, például Magyarországon.

Ebből is látszik, hogy egyénileg nem lehet ezt a problémát megoldani. Persze fontos, hogy megváltoztassuk a saját működésünket is, tudatosak legyünk a probléma felismerésével és felismertetésével. De a valódi megoldások a klímakatasztrófa és a környezetszennyezés kárainak csökkentésért, és olyan intézkedések bevezetésért, amelyek a jövőbeni károkat csökkenthetik, csak a nagy multicégek megregulázása, az állami és globális szabályozási rendszerek átalakítása, a termelési struktúrák és a kapitalizmus megreformálása révén lehetséges.

Tehát csak politikailag és csak közösségileg. Így, aki fékezni akarja a klímakatasztrófát, vagy csökkenteni a kárt, annak nem elfordulnia kell a politikától, hanem kőkeményen beleállni, tüntetésekkel, pártokhoz való csatlakozással, a kormányok, a média és a politikai aktorok közösségi cselekvésre való rákényszerítésével, a kapitalizmus átalakítására.