TGM: Prózavers a kitüntetésekről

„Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke megbízásából prof. dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a magyar irodalom területén nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Magyarország Babérkoszorúja díjat adott át Döbrentei Kornél (József Attila-díjas) író, költő, újságíró, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére.”

„Kiemelkedő színvonalú irodalmi tevékenysége elismeréseként József Attila-díjat kapott Takaró Mihály író, költő, irodalomtörténész, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjének tulajdonosa.”

2004-ben Döbrentei Kornél antiszemita szövegei miatt több mint száz író – köztük a legnagyobbak – lépett ki a Magyar Írószövetségből, amelynek akkor a zsidógyűlölő József Attila-díjas akadémikus a vezetőségi tagja volt.

Takaró Mihály – korábban a Károli Gáspár Református Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Kaposvári Egyetem tanára, Németh László-díjas, Budapestért-díjas, a Magyar Örökség Díj, az Erdélyi Magyar Örökség Díj, a Pongrácz Gergely Érdemrend kitüntetettje, Csepel díszpolgára, lovagkereszt stb. – zsidóellenes uszításai és a modern magyar kultúrát illető rágalmai miatt számos médiabotrány főszereplője.

De már nincs honnan kilépni, nem adhatjuk vissza a kitüntetéseinket: már kiléptünk, visszaadtuk.

„A két rasszista irodalmár párhuzamos kitüntetését – szeretnénk szólni – soknak tartjuk. Szerintünk be kellene ezt jobban osztani. Arra szeretnénk kérni a kulturális kormányzatot, hogy a legközelebbi március 15-én már csak egy rasszistát tüntessen ki, higgyék el, az is bőven elég lesz az ünnephez.” („…nemzeti ünnepen elég egy rasszista, antiszemita irodalmárt kitüntetni, a kettőt már túlzásnak tartjuk”, Mazsihisz)

„Ebben a két hónapban 48 napon merészkedtem ki otthonról, hogy olyan korszakalkotó tetteket vigyek véghez, mint a tömegközlekedés, bevásárlás vagy a munkahelyemre való eljutás. Ezalatt az idő alatt 18-szor zaklattak valamilyen formában az utcán vagy más nyilvános térben, ebből kétszer hozzám értek, megfogtak. Szerencsére maszturbálni senkit nem láttam – hideg hónapokat éltünk. (Azt már csak mellékesen, hogy 5 idegen férfi jelölt be Facebookon ismerősnek, nem bármilyen megkereséssel, hanem ismerkedési szándékkal.)” („Kedves zaklatási naplóm!”, Mérce)

„8 éves voltam, amikor először maszturbált rám egy férfi a villamoson. Azóta 20 év telt el, de van, ami nem változik: a férfiak töretlenül ciccegnek, füttyögnek, hozzám szólnak, megfognak, maszturbálnak rám az utcán, villamoson, metrón és egyéb nyilvános helyeken, ha úgy tartja kedvük. Tavaly decemberben a 4-6-oson egy csapat férfi közül az egyik a farkát markolászva »mindjárt megyek, csak még leszopatom ezt a ribancot« felkiáltással ugrott mellém, bennem pedig valami eltört, a sok éves visszafojtott indulat pedig fel.” (Uo.)

Ez a cikk a Mérce napi véleményrovatának, az AMércének a mai cikke. A rovat célja, hogy naponta tudjunk nektek adni egy olyan véleménycikket, ami kitekint a mindennapi megszokott nézőpontokból, új dinamikákat ad a gondolkodásunknak, leveri azokat a falakat, amiket a politika körénk épít. A rovat többi cikkéért kattints ide!

„…Úgy megtellek az érzékelés képességével. Minden sok ilyenkor. Sok a férfi. A megismerés alakzatai is. Nehéz idők. Rettenetes, hívogató gazdagság ez, remegés, izgatottság, gőg, árvaság, mely több magamnál. Szenvedés, kurvaság is. Virágzó tulipánfa (áthúzva, javítva: hazugságfa). Veríték, genny, bűz, szar, okádék, vér, sperma, pisa. Meg a sör, sör, sör. […] Hazaköltöztem (áthúzva, javítva: Visszaköltöztem) Szerbiába. Jött a munkanélküliség, pontosabban a kistudósítói lét (Magyar Szó, Vajdaság Ma) két diplomával (ismétlés, ismétlés), havi ötezer dinárért. (Ha túlteljesítettem, kaptam azért hetet-nyolcat is.) Szóltam a főszerkesztő úrnak…, kéne valami, mert megőrülök, ha feszt községi testületi ülésekre kell járnom, vagy a polgármesterrel interjúznom (azóta korrupciós eljárást indítottak ellene). Azt hiszem, hogy így jött a lektorálás, a fordítás, a szerkesztés meg a sok folyóiratbemutató. Az egyik szabadkai bulin (a helyet azóta bezárták) a belgrádi képzőművészpasas félrehívott, de miután visszautasítottam, azt üvöltözte szerbül, hogy kurva vagyok. A főszerkesztő úr azt mondta, nem kell félni, csak berúgott. Nem éltünk jól, nem dőlt a pénz, új lapszámot sokáig kiadni se lehetett, de nem is sikkasztottunk.” (Litera)

Krajcsovics Éva festőművész, aki a Munkácsy-díjra javaslatot tevő szakmai bizottság tagja volt, lemondott, mert – amint dr. Kásler botrányminiszterhez írott kurta nyílt levelében kifejti – a bizottság véleményét nem vették figyelembe, és másokat tüntettek ki. (Bizonyos vélelmek szerint zömmel no name nemzeti dilettánsokat.) (Artportal)

A Táncsics-díjak kiosztásánál se vették figyelembe a fölterjesztők javaslatait, és még megbízhatóan orbánista NER-zsurnalisztákat is mellőztek, amikor dr. Káslert fölülbírálva jelölt ki dr. Orbán miniszterelnök két szélsőjobboldali botránytévést. (Népszava)

Mindez beleillik a magyar értelmiség elleni frontális támadás logikájába.

A műemlékvédelem fölszámolásától az MMA körüli bizarr és méregdrága bohózatig, az MTA és a közgáz leigázásától az Országos Széchenyi Könyvtár elköltöztetéséig és a Városligetbe tervezett eklektikus micsodáig (stb., stb., stb.) folyik ez az attak. Akkor is, ha erős kételyeink vannak az eddigi kulturális hierarchiával és intézményrendszerrel szemben (is), ez az esztelen rombolás anélkül veri szét a modern magyar civilizációt (amely olyan, amilyen), hogy bármi értékeset, minőségit vagy újat állítana a helyébe. Ez csak értelmetlen barbárság.

„»Naszrín Szotudeh annak szentelte az életét, hogy megvédje a nőket, és szembeszálljon a halálbüntetéssel. Elképesztő, hogy az iráni hatóságok emiatt akarják börtönbe küldeni. Elítélése is csak megerősíti, hogy az iráni rezsim a nők jogainak egyik legkegyetlenebb elnyomója a világon.«

Ez a legdurvább jogvédő elleni ítélet, amelyet az Amnesty International az elmúlt évek során Iránban dokumentált. Azt sugallja, hogy a hatóságok magasabb fokozatba kapcsoltak a jogvédők elnyomásában.

Naszrínt otthonában tartóztatták le még 2018. június 13-án. Ezen a héten az evini börtön személyzete szólt neki, hogy az ellene felhozott mind a hét vádpontban bűnösnek találták, és 33 év börtönre és 148 korbácsütésre ítélték. Az ellene felhozott vádak között, amelyek mindegyike békés emberi jogi munkájához kötődik, olyanok szerepeltek mint »korrupcióra és prostitúcióra való felhívás«, »nyíltan bűnös cselekedet elkövetése azáltal, hogy nem viselte a hidzsábot a nyilvánosság előtt« és a »közrend megzavarása«.

A bíróság az iráni büntető törvénykönyv 134. szakasza alapján járt el, amely megengedi a bíróknak, hogy a törvényi maximumnál súlyosabb büntetést szabjanak ki, ha a vádlott ellen több mint három vádpont van. A Naszrín ügyében eljáró bíró, Mohammad Moghiszeh mind a hét vádpontban a legsúlyosabb büntetés mellett döntött, majd még plusz négy évet adott hozzá a végső ítélethez, így a maximum 29 év helyett végül 33 évet kapott az emberi jogi ügyvéd. [Korábban még 5 évet kapott.]

»Egy jogvédőt bebörtönözni a munkája miatt felháborító, de az a tény, hogy a bíró még a törvényi maximumnál is többet szabott ki, egészen elképesztő igazságtalanság« – mondta Philip Luther ügyvéd.” (Amnesty International)

„A büntetlen előéletű Bandur János kamionsofőr Tatabányáról egy Budapest-környéki depóba vitt árut, amit ott át is adott. A 11 milliót érő szállítmány később eltűnt. Balszerencséjére, amikor átadta a szállítmányt, régi típusú, viseltes személyi igazolványából a kapus rosszul írta ki az adatokat: a nevében két betűt írt el, és a személyiigazolvány-számában az S betű helyett E-t rögzített. A rendőrség feltételezése szerint ügyfelünk maga diktálta be rosszul az adatait, hogy utóbb azonosíthatatlan legyen. Mikor egy év után a rendőrség azonosította Bandurt, éppen külföldön tartózkodott, ami kamionsofőrként nem túl meglepő. A rendőrségre maga ment be tisztázni a helyzetet, de letartóztatták. Bár mindez szükségtelen volt, mégis embertelen körülmények között, zsúfolt zárkában tartották fogva három hónapon át. Később kiderült: ártatlanul. Bandur János nem fogadta el a hatóságok magyarázkodását az ő indokolatlan sanyargatásáról, és a Helsinki Bizottság ügyfelének végül a strasbourg-i bíróság ítélt meg jóvátételt.” (Magyar Helsinki Bizottság)

Közben közzétették a Kossuth- és Széchenyi-díjasok névjegyzékét is. Törőcsik Mari nagydíjától eltekintve – legalábbis az írók, művészek, bölcsészek, társadalomtudósok között – csak kipróbált, rendszerhű, nacionalista személyiségeket találunk a lajstromban, köztük több régi kedves ismerősömet. (A HVG.hu adatai alapján)

„A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2017. évi adóadatbázisában 5 millió 46 ezer adóbevallás szerepel, ebből 661 ezer adózónak nem volt egyáltalán munkaviszonyból származó munkajövedelme. Ők más jellegű bevételeik miatt adtak be bevallást.

A maradék 4 millió 385 ezer munkaviszonyban lévő emberből 315 ezer vallotta azt, hogy fizetett adott évben szakszervezeti tagdíjat és/vagy kamarai tagdíjat. Ez az összes munkaviszonyban állónak 7,4 százaléka. Ha ebből levonjuk a kamarai tagdíjat fizetőket, akkor közelítő becsléssel azt lehet mondani, hogy 305-307 ezer olyan munkaviszonyban lévő van Magyarországon, aki szakszervezeti tag is egyben.” (szakszervezetek.hu)

Fraser Anning ausztráliai szenátor azt mondta a christchurch-i (Új-Zéland) náci merényletről (50 halott, 48 sebesült), hogy: „Kétsége vonhatja-e most valaki az összefüggést a muszlim bevándorlás és az erőszak között?” (A gyilkosságot nem muszlimok követték el, hanem ellenük irányult.) A balodaliak meg a médiák – írja a szenátor – most a fegyvertartási törvényekről és a fehér rasszizmusról fognak beszélni, de ez közhelyes értelmetlenség. „Az új-zélandi vérengzés valódi oka az a bevándorlási program, amely egyáltalán lehetővé tette muzulmán fanatikusoknak, hogy Új-Zélandra kerüljenek.” (Hasonló kommenteket százával lelni magyarországi hírportálok tudósításai alatt.)

A brit belügyminiszter, a jelenlegi és volt ausztráliai miniszterelnök tiltakozott Anning szenátor nyilatkozata ellen. – Az ausztráliai hatóságok a christchurch-i tömeggyilkosság után megvonták Milo Yannopoulos, a hazánkban is népszerű amerikai fasiszta beutazási vízumát iszlamofóbiás megjegyzései miatt. (The Guardian)

Budapesten Bayer Zsolt, akinek KORMÁNYHATÁROZATTAL FÖLÉRŐ blogposztjai a szélsőjobboldali hatalmi tömb autentikus hangját („kibaszott hisztérikus néger picsa”) szólaltatják meg, bátran kimondta, hogy lehetséges: a muszlimok elleni merénylet „a bevándorlásellenes erők” műve – de ha mégse, akkor is az ő érdekeiket szolgálja, a körülmények gyanúsak. (Mérce)

„Amúgy [Manfred] Weber tegnapi, budapesti látogatásának egyetlen igazi, őszinte, nem maníros, nem hazug pillanata volt, az az egyetlen pillanat, amihez [Manfred] Webernek nem volt köze: amikor levitte a szél a fejéről a kipát a zsinagóga kertjében. Hja kérem, a Jóisten sem tudja elviselni a farizeus szarjankókat!” (Bayer Zsolt blogját idézi a 24.hu)

Szombaton már 128 napja éhségsztrájkol Leyla Güven törökországi kurd képviselő (HDP), Nasır Yağız 115 napja, Sebahat Tuncel és Selma Irmak 60 napja. Dersim Dağ, Tayip Temel és Murat Sarısaç  képviselőket letartóztatták, mert csatlakoztak a tiltakozó éhségsztrájkhoz. Leyla Güven és Nasir Yağız egészségi állapota súlyos, aligha élik túl. (A HDP: Halkların Demokratik Partisi/Partiya Demokratik a Gelan közleménye)

„Barbarával és Miklóssal 5 éve találkoztam először, egy dél-borsodi faluban, ahova azért hívták helyi cigány közösség tagjai a TASZ-t, mert úgy érezték, elviselhetetlen a helyi gyermekvédelmi gyakorlat. Azokban az években majd’ negyven gyereket vittek el a faluból állami gondozásba, szinte kizárólag cigány családokból. Köztük Barbara öt gyermekét is.

Két legidősebb gyermeke aztán felnőtté válva hazakerült, de három fia továbbra is nevelőszülőknél maradt. Barbara és a többi roma szülő abban kérte a segítségünket, hogy sok év után hazakerülhessenek a gyermekeik. Pár hónappal később Barbara életet adott legkisebb gyermekének, Bencének, akire otthon vártak a gyermekjátékok, a kiságy. De hiába ment oda a TASZ jogásza a kórházba, tiltakozott a méltatlan eljárás ellen, az anyát hazaküldték 2014 májusában a kisbaba nélkül. Ekkor kezdtünk bele a hosszadalmas jogi eljárásokba annak érdekében, hogy a három nagyobb fiú és az újszülött Bence is hazakerüljön. Emellett minden héten látogattuk a családot, hogy tartsuk bennük a lelket. Helyi szociális munkát is végzünk már 5 éve, hiszen azt tapasztaltuk, ebben a faluban is hiányosan működik a gyermekjóléti alapellátás.

Hiába próbálkoztunk azonban egy éven át a gyámhivatalnak igazolni, hogy a szülők rendezett családi házban laknak, és Miklós hosszú évek óta dolgozik, ezért minden adott a gyermekek hazatérésére, a hatóság elutasította őket.” (Társaság a Szabadságjogokért)

„Már karcsú idomaira
pongyolát ölt a lég.
Az alkony a felhőn fésű…
Ülünk együtt, mint kedves és fia…

A fűben gyepként sarjad a sötét.
A homály pamutlombjai ingnak.

S mi várjuk, hogy mikor lesz
látható reszketésű
bennünk az első csillag.”

(József Attila: Alkalmi vers a szocializmus állásáról Ignotusnak, 1934. augusztus eleje)

Olvass tovább!