Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Vidéki tüntetésekkel kezdődött a hétvégi demonstrációhullám! Percről percre a Mércén

Ez a cikk több mint 5 éves.

Ma már volt két útlezárás (Pápán és Szombathelyen, ezekről itt írtunk), emellett három vidéki helyszínen (Gödöllőn, Pécsen és Szombathelyen) tartanak demonstrációt a rabszolgatörvény ellen.

A Mércén percről percre követjük az eseményeket, illetve a Facebookon élőben is közvetítjük a tüntetéseket.

Kiemelt kép: Tiltakozás a rabszolgatörvény ellen 2018. december 8-án. Fotó: Csoszó Gabriella / Free Doc
Élő közvetítés
Közvetítés
i
Az élő közvetítés véget ért.

Véget értek a vidéki demonstrációk, Gödöllőn, Szombathelyen és Pécsen is viszonylag sokan voltak a cudar idő ellenére.

Gödöllőn és Pécsen a közvilágítás érdekes hiánya miatt viszonylag hosszan vonultak sötétben a résztvevők. Gödöllőn a jobbikos Brenner Koloman jelentette ki, hogy pártjában lezajlott a megtisztulási folyamat, és a formálódó ellenzéki összefogás erejét méltatva még azt is megjegyezte:

„a Jobbik lesz ebben a tisztességes polgári-nemzeti párt, erre a szavamat adom.”

Pécsen Péterffy Attila független polgármesterjelölt felszólalása után jelentették be az ellenzéki pártok, hogy a jelöltet támogatja az MSZP, a DK és a Momentum is.

Szombathelyen a hivatalos megmozdulás után több száz fő vonult át a helyi Fidesz-irodához, hogy az épületen hagyja a kézjegyét.

Ma koradélután két helyen, Pápán és Szombathelyen is tartottak forgalomlassító félpályás útlezárást a szakszervezetek.

Gödöllőn körülbelül 3-400 fő demonstrált, Szombathelyen körülbelül ezren, Pécsen pedig még ennél is többen, a Szabad Pécs tudósítói szerint 1000-1500-an vehettek részt a tüntetésen.

Holnap pedig még ennél is több helyen lesznek megmozdulások, Budapest mellett 7 városban lesznek demonstrációk, de New Yorkban, Torontóban, Londonban, Dublinban és Linzben is szerveznek szimpátiatüntetéseket, illetve lesz útlezárás is, méghozzá Nyíregyházán.

A pontos menetrendet itt lehet megnézni.

Aki Budapesten tüntet (vagy éppen nem tüntet), annak még egy hasznos információ holnapra: a különböző megmozdulások miatt változik a közösségi közlekedés menetrendje, több helyen lesznek bizonyos időszakokban útlezárások, illetve villamosok, buszok, trolik menetrendje és útvonala is módosulhat. Érdemes tehát indulás előtt tájékozódni a BKK honlapján.

Mára zárjuk közvetítésünket, köszönjük a figyelmet, és reméljük, hogy holnap is találkozunk.

A Mérce az eddigiekhez hasonlóan élő videókkal és percről percre tudósítással is követi majd az eseményeket.

Donáth Annát büszkeséggel töltötte el, hogy végigsétálhatott a tüntetőkkel Gödöllőn. Észrevette, hogy sokan félnek, például azért, mert kirúghatják őket, ezért értük is tüntettek. Szerinte ezért kell még többen lenni: egy-egy embert ugyanis ki lehet rúgni az állásából, tömegeket azonban nem.

A Momentum alelnöke szerint nem stúdiókból és színpadokról lehet megváltoztatni ezt a rendszert, hanem az emberek erejével, ezért arra buzdított mindenkit, hogy beszéljenek arról, ami az országban történik, hogy miért vannak itt. Elmondta, hogy rengeteg helyen tartanak tüntetést a napokban, és ez valaminek a kezdete, 2019 pedig az ellenállás éve lesz. Meghívta az embereket a holnapi, fővárosi tüntetésre is, mire a tömeg válaszul skandálta, hogy mennek holnap Budapestre.

Penz András, a DK tagja Gödöllőn elmondta, hogy a Fidesz elárulta az eszméit, a köztársaságot, a demokráciát, a jogállamot, és a saját választóit is, így az árulás és az árulók ellenforradalmi pártjává vált.

Ezután tegnapi Gyurcsány-idézettel folytatta, miszerint „ha egy kormány elárulja az országát, a népét, akkor jön a lázadás.” Ez a lázadás pedig nem egy törvénnyel, hanem a rendszerrel megy szembe.

Végül felszólította Gödöllő polgármesterét és a helyi képviselőket, hogy a profit helyett az emberek és a polgárok mellé álljanak, és ne hagyják, hogy a város polgáraiból rabszolgákat csináljanak. Keressék meg az országgyűlési képviselőt, és kérjék meg a helyi vállalkozókat, hogy ne alkalmazzák a rabszolgatörvényt.

Élőben közvetíti az utolsó felszólalókat Varju László Gödöllőről.

3 órája tart a gödöllői demonstráció, és bár néhányan lemorzsolódtak a helyi kocsmasoron, még mindig több százan vonulnak a menetben, hogy hamarosan visszaérjenek a gödöllői Alsóparkba, ahonnan indult a tüntetés, és meghallgassák az utolsó szónokokat.

Péterffy Attila független polgármesterjelölt szólalt fel a Széchenyi téren, aki beszédében bejelentkezett a polgármesteri székre.

Péterffy elmondta, volt beosztott dolgozó és vezető is pécsi vállalatoknál. Szerinte egy üzemet vagy egy várost nem lehet akaratból vezetni, ahogy a Fidesz teszi, a vezetésnek együttműködésre kell törekednie.

Arról is beszélt, hogy Pécs el van hanyagolva, a város és cégei több mint 10 milliárd forintos adósságot halmoztak fel. A jelölt sorolta azokat a fejlesztéseket, amiket a vezetésnek nem sikerült átadnia.

Végül arra szólította fel a helyi közgyűlést, hogy hozzanak rendeletet a rabszolgatörvény bojkottjáról. Szerinte azok, akik partnernek tekintik a dolgozókat, ezt meg kell tegyék.  Ha nem tesznek így, megválasztása esetén polgármesterként az első dolga lesz, hogy ezt javasolja a testületnek.

Péterffyt Nemes Balázs, a Momentum országos szóvivője és pécsi elnöke konferálta fel, aki elmondta, őt fogják támogatni az őszi önkormányzati választáson a Fidesz jelöltjével szemben. Ezt követően a DK és az MSZP helyi vezetői is felszólaltak, mind a ketten kinyilvánították, hogy pártjuk Péterffy Attilát támogatja ősszel.

Nemes szerint a következő hónapokban további pártok fogják bejelenteni Péterffy Attila támogatását.

Brenner Koloman, a Jobbik országgyűlési képviselője a Gödöllői Járásbírósághoz érve elmondta, hogy fontos épület mellett állnak, ez az a hely számára, ahol sok kormánypárti képviselőt szívesebben látna, mint az Országházban.

Fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy szabály- és törvényellenes úton fogadták el a rabszolgatörvényt és a közigazgatási bíróságokról szóló törvényt, azonban ennél szörnyűbbnek tartja azt, hogy ugyanazokat az embereket látja ma a hatalom körül, mint a Kádár-korszak utolsó éveiben, akik most talán még aljasabbak, mint akkor voltak.

Brenner szerint a Jobbik egy fontos tisztulási folyamaton esett át, és egyetértett Varga Zoltán korábbi Jobbikos felszólalóval abban, hogy félre kell tenni az ideológiai különbségeket, amik az ellenzéki pártok között vannak.

„A mai ellenzékben a jövendő Magyarországának minden politikai ereje benne van, és a Jobbik lesz ebben a tisztességes polgári-nemzeti párt, erre a szavamat adom” – zárta beszédét.

Ha nem harcolunk, rabszolgák leszünk, mert a saját kormányunk már beárazott minket a mukaerőpiacon – mondta Benke Norbert, a Magyar Szakszervezeti Szövetség Baranya megyei elnöke.

Elmondta, hogy éppen 100 éve sikerült Magyarországpn kiharcolni a 8 órás munkaidőt. Ma ugyanezért harcolnak szerinte.

Felháborítónak nevezte, hogy a tisztességes bérért és a normális életért kiálló dolgozókat megbélyegzi a Fidesz.

Elmondta, hogy januárban elkezdődnek az országos szakszervezeti akciók. Hangsúlyozta, hogy a sikerhez szükség van a dolgozókra, a diákokra, minden magyarra

Nehéz felmérni, hányan vannak Pécsen, de a a tömeg hosszú percekig vonult a Király utcán, majd megtöltötte a Széchenyi teret.

Tüntetés Pécsen a rabszolgatörvény ellen; kép: Barta Levente

A téren Nemes Balázs a pécsi Momentum elnöke szólalt fel, aki a tömeg köszöntése után felolvasta az 5 pontot. A tömeg elismételte a pontokat.

Nemes szerint komoly eredményeket értek el már az ellenzéki mozgalmak. 2012-ben elküldték Hoffmann Rózsát, 2014-ben visszavonták a netadót, és 2017-ben visszatáncoltak az olimpiarendezéstől.

2019 Nemes szerint az ellenállás éve lesz.

A tömeg Páva polgármester távozását követelte.

A bíróság épülete elé közvetlenül nem mentek, a rendőrség kérésére a tömeg megállt a szemközti járdánál. Mécseseket gyújtottak, hogy így emlékezzenek meg a független bíróságok elvesztéséről.

Fotó: Mérce

Fotó: mérce

Fotó: Mérce

 

– kiáltott fel örömittasan a gödöllői tüntetés egyik résztvevője, majd bele is fújt a sípjába.

Egyébként az alábbi rigmusok csendültek fel visszatérően a tüntetésen a eddig:

  • „Nem kell király!”
  • „Élni akarunk!”
  • „Ébresztő Gödöllő!”
  • „Tolvaj banda!”.

 

A tüntetés hivatalos lezárása után sem ért véget Szombathelyen a megmozdulás, amelyen összesen körülbelül 7-800 fő vett részt. Helyszíni tudósítóink szerint körülbelül 500 fő (vagyis a tüntetők többsége) a demonstráció vége után átvonult a helyi Fidesz-irodához, ahol a következő rigmusok zengenek:

„Fidesz maffia!” / „Orbánt a gyárba, népet a várba!

Fotó: Mérce

„Fidesz maffia!” / „Orbánt a gyárba, népet a várba!

A tüntetők „Nem leszünk rabszolgák!” molinót feszítettek ki az iroda falára, ahol a kézjegyüket is otthagyják.

Fotó: Mérce

A falon hagyta kézjegyét a tüntetésen is felszólaló LMP-s politikus, Vágó Gábor is:

Fotó: Mérce

És így nézett ki az üzenet a végén:

Fotó: Mérce

Mielőtt továbbindultak volna, a gödöllői tüntetés egyik szervezője elmondta, hogy a beruházás 3,6 milliárdról indult, majd négy év alatt ennek a kétszeresére duzzadt. Kevésbé a beruházás szükségességét vitatta, inkább a tájékoztatás és a párbeszéd hiányát, ami helyben és az országban is tapasztalható. A tüntető tömeg ezután folytatta útját a Gödöllői Járásbíróság felé, ahol egy „magyarország alakú mécses-formációval” emlékeznek majd meg a bíróságok függetlenségének elvesztéséről.

Helyszíni tudósítónk és élő videónk tanúsága szerint számos szakszervezet (pl. a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Vasas Szakszervezeti Szövetség), és számos párt helyi szervezete (LMP, Jobbik, MSZP, DK, Momentum) képviselteti magát. A tömegben látható EU-s és magyar nemzeti zászló is. Van, aki a francia tüntetőkkel szolidarítva sárga mellényt öltött.

A polgári tömörüléseken túl úgy tűnik, a pécsi forradalmi szocialisták is képviseltetik magukat, a tömegben a „Minden hatalmat a szovjeteknek (munkástanácsoknak – P. G.)!” kiáltás is elhangzott.

Tüntetés Pécsen a rabszolgatörvény ellen; Berta Levente fotója

Varga Zoltán Péter, a Jobbik Pest megyei elnöke a Gödöllői Uszoda előtt elmondta, hogy a kizsákmányolásnak nincsenek pártszínei, így az ellene való tüntetés sem a pártszíneken múlik. A felszólalók között különböző gondolkodású és habitusú emberek vannak, de ugyanaz ellen tüntetnek, azok ellen, akiket elvakított a hatalom és az erő illúziója.

Közel 20 percig vonultak a járdán és az utcán a tüntetők Gödöllőn, mire eljutottak az uszodáig. Itt fog hamarosan beszédet mondani egy-egy ember a helyi Jobbiktól és a Momentumtól.

Fotó: Mérce

Nagy Erzsébet (PDSZ) a pécsi tüntetésen elmondta: megalakult az Országos Sztrájkelőkészítő és Demonstrációszervező Bizottság, méghozzá 16 szakszervezettel, köztük három konföderációval (MASZSZ, SZEF, ÉSZT). Így közel 200.000 munkavállalót tömörítő szakszervezeti szövetség állt össze,m a cél pedig egyértelműen az általános sztrájk.

„Szintet kell lépni” – jelezte, ám azt is hozzátette, hogy sztrájkot szervezni nem könnyű, de nem is lehetetlen.

Mi meg tudjuk szervezni a sztrájkot, de nem tudunk helyettetek sztrájkolni – mondta Nagy Erzsébet, aki szerint csak együtt tudunk elérni eredményeket, ha mindenki aktív.

„Vége annak az időnek, amikor csak ülünk a fotelben és néha megosztunk néhány posztot, most az aktív jelenlét ideje jött el.”

Nagy Erzsébet jelezte: január 19-ére a szakszervezetek újabb akciókkal készülnek, ezek formájáról később fogják tájékoztatni a közvéleményt.

A pécsi tüntetés továbbra is sötétben botorkál, érdekes módon ugyanis a vonulás útvonalán valahogy eltűnt a közvilágítás.

A tüntetést kezdeményező Éljen Szombathely! részéről két képviselő is felszólalt a tüntetésen, akik elmondták, hogy kezdeményezték a képviselőtestületben a rabszolgatörvény önkormányzati bojkottját.

Dr. László Győző és Bokányi Adrienn önkormányzati képviselők helyi kérdésekről is beszéltek: arról, hogy a hatalomban lévők nem foglalkoznak a levegő szenyezettségével, a romló infrastruktúrával, a hulladékgazdálkodás problémáival.

A helyi városvezetés látványberuházásokkal próbálja kiszúrni a szombathelyiek szemét Bokányi Adrienn szerint, miközben a lakókkal nem egyeztetnek, valós igényeikre nem kíváncsiak.

Dr. László Győző arról is beszélt, hogy helyi összefogással le lehet győzni a Fideszt, ezt az októberi időközi választáson meg is mutatták a városban. Megemlítette azt is, hogy a városban azt is sikerült összefogással elérni, hogy Jordán Tamást nevezzék ki színházigazgatónak.

Pécsen szintén többszáz fő gyűlt össze a 18 órakor kezdődő demonstrációra, amely vonulással kezdődik.

A tüntetés egyik fő látványeleme egy koporsó, amelyre a „Munkavállalói jogok, Magyar demokrácia, Független bíróságok” hármas van rágravírozva.

Helyszíni tudósítónk szerint „nagyon érdekes, hogy PONT a vonulás útvonalán égett ki egyszerre az összes lámpa”, és így sötétben kénytelen vonulni a tömeg…

Itt lehet követni a tüntetést:

Az uszoda mellett korábban Vécsey László, a helyi Fideszes képviselő kampányolt, ebből pedig helyi politikai konfliktus is keletkezett. A tüntető tömeg, ami időközben 3-400 fősre duzzadt, hamarosan meg is érkezik a helyszínre, ahol beszédet mond Varga Zoltán, a Jobbik Pest megyei elnöke és Mészáros Bence Donát, a Momentum gödöllői alapszervezeti tagja is.

Fotó: Mérce

18 órára hirdette meg a Momentum a Második felvonás: Pécs nem kér a rabszolgatörvényből! című tüntetését.

Mint írták:

Új év, új lendület!

Azonban változatlanul követelik:

  1. A túlóratörvény azonnali visszavonását,
  2. kevesebb rendőri túlórát,
  3. független bíróságokat,
  4. Európai Ügyészséget,
  5. független közmédiát. (a hírhamisító Papp Dániel eltávolítását)

Egy emberként figyeli az ország azokat, akik utcára mennek és harcolnak a jövőért – kezdte Glázer Tímea, a DK győri politikusa.

Anyaként azt emelte ki, hogy a jövő nemzedékeinek esélyt kell adni, amihez tisztességes bérekre van szükség, nem pedig a dolgozókat kell kizsákmányolni. Ezt követően Orbán Viktort lemondásra szólította fel, és sajtószabadságot követelt.

A DK politikusa arról beszélt, hogy a kormány gyáván nem hajlandó megvédeni a lépéseit, a tegnapi rendkívüli ülésen meg sem jelentek a Fidesz képviselői.

Az ellenállás szerinte folytatódni fog.

Hajrá ellenállók, hajrá Szombathely – zárta beszédét.

A tömeg elég volt! skandálása követte a beszédet.

150 évvel ezelőtt az volt a cél, hogy elérjük a „3x nyolcat”, kezdte a Vasas szakszervezet Szombathelyen megjelent képviselője.

„Egyszer már kiharcoltuk, és újra ki fogjuk harcolni. Nem vehetik el tőlünk a szabadsághoz, pihenéshez, élethez való jogot.”

’48-ban és ’56-ban is az utcán mondta el a nép, hogy mit akar. Szerinte amikor a Fidesz sorosbérencezikk és bolsevistázik, akkor Petőfit köpi pofon. 

Elmondta, hogy a szakszervezetek azt követelik, hogy érdemi párbeszédet folytassanak az emberekkel az őket érintő kérdésekben. Ezt követően ismertette a szakszervezetek 4 pontját:

  • a rabszolgatörvény eltörlése,
  • a sztrájk törvény módosítása,
  • a minimálbér kétszámjegyű emelése,
  • tisztességes, rugalmas nyugdíjba vonulás

Arra szólította fel a megjelenteket, hogy lépjenek be a munkahelyükön működő szakszervezetbe.

Van egy jó hírem! – kezdte az MSZP-s Kovács Barnabás a felszólalását Gödöllőn, majd így folytatta:

„Mindegy, hogy mit hazudik a lakájmédia, mindegy, hogy mit mondanak a gerinctelen, újságírónak mondott bértollnokok, mert a szabály az, hogy nem nőnek az égig. Vége lesz, végük lesz”.

Lengyel Szilvia, az LMP volt országgyűlési képviselője szerint megismertük a rendszer természetét. Eljutottunk oda, hogy nagyon sokaknak fáj az, amit a mindennapokban át kell élniük.

Feltette a kérdést, hogy hogyan nevelje fel a gyermekét egy olyan országban, ahol mérhetetlen mértékű a korrupció, csak barát és ellenség létezik, és egy új elit kialakítása folyik, akik tisztességes verseny nélkül, csupán a pozíciójukból fakadóan előznek meg mindenkit.

Lengyel szerint ez a kormány az erőből ért. Azonban ez az erő nem az agresszióból származik, hanem a „sokunk határozottságából”.

December közepe – a rabszolgatörvény elfogadása óta – a tüntetéseken rendre elhangzik az általános sztrájk követelése, mint az egyetlen olyan eszköz, amivel a dolgozók nyomást tudnak gyakorolni a kormányra.

Egy általános sztrájk megszervezése azonban nem könnyű feladat, nem csoda, hogy Magyarországon emberemlékezet óta nem is volt rá példa.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) meglehetősen elkötelezettnek tűnik, ha nyomásgyakorlásról van szó, elnökük, Szűcs Tamás már december végén, a Sándor palota előtti tüntetésen is a sztrájkról, mint szükséges eszközről beszélt.

„Januárban nem lehet más a program, csak az, hogy álljon meg az ország!” – mondta akkor.

Szűcs Tamás 2018. december 21-én, a Sándor palota előtt (Fotó: Mérce)

Szűcs Tamás ma este az ATV Start című műsorában arról beszélt, hogy másfél-két hónapja elindított petíciójukat már közel tízezren írták alá, amely ugyan „csak” a közoktatás problémáival foglalkozik, az utóbbi időben azonban az ott megfogalmazott követeléseik már sztrájkkövetelésekké változtak.

A PDSZ elnöke azt nyilatkozta, hogy bár csak kis esélyt lát arra, hogy a PDSZ egyedül marad a sztrájkszervezéssel, de leszögezte:

akkor is sztrájkot hirdetnek, ha rajtuk kívül senki más nem csatlakozik ehhez a felhíváshoz.

via atv.hu

Egy momentumos fiatal férfi is felszólalt, aki 8 éve külföldön él, de a mai napig Szombathely a legfontosabb számára.

Nem elég tüntetni, támogatni kell a független sajtót is, mondta. Kiemelte, hogy Szombathely az egyik utolsó olyan város, ahol van független helyi média. Arra kérte a megjelenteket, hogy a Nyugat.hu-t támogasssák, hogy független tudjon maradni.

A rabszolgatörvénynek köszönhetően jobban fogom értékelni a férjemmel töltött időt, mondta egy felszólaló, aki szerint a magyar emberek stabilitás-érzetét az évtizede változatlan családi pótlék növeli, és Orbántól azt is megtanulhattuk, hogy „a család a legfontosabb”.

„A magyar anyák nevében” ez után szólalt fel Kapri Anita, aki elmondta, nem akarja olyan országban nevelni a gyermekét, ahol gyűlöletre tanítanak, nincs szabad bíróság és a média a kormánypárt kezében van, politikai okokból rúgnak ki embereket.

A gyártósoron dolgozó barátaira utált, akik nem többet akarnak dolgozni, hanem rendes bért kapni.

Gödöllőn Varju László, a DK alelnöke volt az első felszólaló, aki elmondása szerint nem csak politikusként, hanem volt munkásként, bányászként van jelen. Szerinte akik a rabszolgatörvényt hozták, azoknak nem volt soha egyetlen munkahelyük sem. Nem dolgoztak éveken át két műszakban, nem jártak reggel fél öttől a munkásjárattal, és nem kellett többet tolniuk a csillét, mint a babakocsit.

Varju elfogadhatatlannak tartja, hogy a hét szabad napjaiból most elvesznek egyet. Az MTVA-ban is ezt próbálták szerinte elmondani, de megakadályozták őket ebben. „Elég volt!” – kiáltotta többször is. A tüntetőkkel elmondatta az esküt, amit az ellenzéki képviselők tettek közösen a Parlament előtt.

Itt lehet nézni:

A Vas megyei jobbikos megkérdezte, hogy kinek van köze Soroshoz a tüntetők közül, szerinte a Fideszben sokkal többen vannak ilyenek.

A Vas megyei fideszes képviselőket kárhoztatta, akik a Fidesz minden javaslatát megszavazzák. Majd a helyi lapot, a fideszes Vas népét szidta, aminek a szerkesztőségét LMP-s képviselőkkel meg is látogatták. A lapot propagandalapnak nevezte, és lelkiismeretlennek nevezte őket, akiknek nem számít a szakmai önérzet.

Élőben jelentkezett be a DK-s képviselő a Facebookon a gödöllői demonstrációról, szerinte jó alkalom a mai arra, hogy a gödöllői emberek kifejezzék az elégedetlenségüket és demosntráljanak. Arra is felhívja a tüntetés szerinte a figyelmet, hogy holnap 14 órakor a Hősök terén találkozzanak és folytassák, hogy az egész országból azt üzenhessék, hogy a rabszoglatörvényt vissza kell vonni.

Már több, mint 150-en vannak a gödöllői Alsóparkban, innen vonulnak majd a további helyszínekre, végül pedig ismét visszaérnek a parkba, hogy meghallgassák az utolsó felszólalókat. Az eseményen a pártok is jelen vannak, a résztvevőknek pedig egyelőre teát osztogatnak.

Fotó: Mérce

Fotó: Mérce

Milyen társadalom az, ahol a melósok „látástól mikulásig” dolgoznak, és nincs pénzük élelemre, lakhatásra?  – kérdezte Vágó Gábor, az LMP Bács-Kiskun megyei politikusa.

Vágó arról beszélt, hogy a Fidesz-kormány eladták a hazát az oroszoknak, miközben az alapvető szolgáltatások épülnek le, kiemelte például, hogy a MÁV sorra zárja be a vidéki szárnyvonalait.

Vágó szerint törvényszerűség, hogy egyszer fizetni fognak a népellenes politikájukért.

Polt Pétert is kárhoztatta, aki „megvédi ezt a maffiát”, beszélt Mészáros Lőrinc csodás gazdagodásáról is.

Vágó szerint bal- és jobboldaliak, radikálisak és mérsékeltek háttérbe tudják szorítani a különbségeiket és együtt kell küzdjenek Magyarország putyinizálódása ellen. A nép eddig mindig elkergette a zsarnokait, az

O1G azt jelenti valójában, hogy Orbán egy Gruevszki, mert szerint Orbánból egyszer ugyanolyan menekült lesz, mint Gruevszkiből.

Éljen Szombathely, éljen Magyarország!

Úgy tudjuk, hogy párszáz fő már ott van a tüntetés helyszínén, de folyamatosan érkeznek még érdeklődők a Domus Áruház elé.

A Vas megyei városban az Éljen Szombathely! Egyesület mellett az MSZP, a DK, az LMP, a Momentum, a Jobbik és kétfarkúak helyi és megyei szervezetei szerveztek tüntetést.

A tüntetésen szakszervezetek, civil közösségek, ellenzéki pártok képviselői fognak felszólalni.

Élő videós közvetítésünket itt tudod követni.


 

Csatlakozna több ellenzéki vezetésű városhoz a szombathelyi ellenzék. Az Éljen Szombathely! frakció ugyanis december 28-án kezdeményezte a rendkívüli közgyűlés összehívását, amit törvényi kötelezettségének eleget téve Puskás Tivadar polgármester (Fidesz-KDNP) január 8-ra össze is hívott.

A közgyűlés egyetlen napirendi pontja az a javaslat lesz, hogy a 100%-ban önkormányzati cégek esetében ne lehessen alkalmazni a rabszolgatörvényt, vagyis ne lehessen elrendelni a 400 órás túlórát.

A helyi kötődésű ugytudjuk.hu arról ír, hogy a fideszes képviselők egy részének külföldi tartózkodása miatt akát át is mehet a javaslat.

Korábban Szeged, Dombóvár és Salgótarján döntött úgy, hogy az önkormányzati alkalmazottak körében nem élnek majd a törvény adta lehetőséggel, és Budapest XV. kerületének polgármestere is jelezte, hogy csatlakoznak a kezdeményezéshez. Hasonlóra lehet számítani Újpesten is.

(ugytudjuk.hu)

A gödöllői tüntetés szervezői így harangozták be a Facebookon az eseményt:

„Szeretnénk kihívni a polgárokat egy békés demonstrációra, hogy közösen adjunk hangot elégedetlenségünknek és elkeseredettségünknek! Ahogy Pesten, úgy Gödöllőn SEM HAGYJUK SZÓ NÉLKÜL! Célunk, hogy a tüntetés keretében feolvasni kívánt követeléseink országygyűlési képviselőnkhöz, Vécsey Lászlóhoz, a Törvényalkotó bizottság tagjához is eljussanak, valamint válaszoljon rájuk. Nem zárkózunk el a nyílt vagy zárt ajtós konzultációtól sem!”

A demonstráció öt órakor veszi kezdetét, az eddig bejelentett felszólalók:

  • Lengyel Szilvia – LMP, volt országgyűlési képviselő, területi elnökségi tag
  • Kovács Barnabás – Az MSZP Országos választmányának elnökhelyettese
  • Varga Zoltán – A Jobbik Pest megyei elnöke
  • Mészáros Bence Donát – Momentum gödöllői alapszervezeti tagja
  • Brenner Koloman – Jobbik, országgyűlési képviselő
  • Holló István – MoMa, elnökségi tag
  • Penz András – DK, választó kerületi elnök, országos tanács tagja
  • Donáth Anna – Momentum alelnöke
  • Molnár Apor Vajk

Fotó: Facebook / Gödöllő sem hagyja! Tüntetés a törvénymódosítások ellen!

A gödöllői demonstrálók egyébként nagy távot tesznek meg ma este az eseményhez feltöltött kép alapján: 17:00-kor a gödöllői Alsóparkból indulnak, majd megállnak az uszodánál, ahogy a Gödöllői Járásbíróságnál is, ahol egy „magyarország alakú mécses-formációval” emlékeznek meg a bíróságok függetlenségének elvesztéséről, és ezt követően térnek vissza az Alsóparkba, ahol a beszédek többsége hangzik majd el.

December 12-én szavazták meg – az ellenzék szerint vitatható módon – a kormánypártok a Munka Törvénykönyvének módosítását, amelyet azóta is leginkább rabszolgatörvényként hallunk emlegetni.

Még aznap többezer fős demonstráció kezdődött Budapesten, a Kossuth téren (ahol a rendőrség hosszú évek után először könnygázzal oszlatta a tömeget), amelyet a fővárosban, vidéken és külföldön is tüntetések sora követett. A szakszervezetek, az ellenzéki pártok és a civil szféra soha nem látott egységbe tömörülve tiltakozik a dolgozók kizsákmányolását lehetővé tévő változás ellen. És bár sokan attól tartottak, hogy a karácsony és a szilveszter kiveszi a lendületet a megmozdulásokból, erről szó sincs.

Itt összegeztük, hogy holnap országszerte és külföldön hány tüntetés lesz.

A korábbi tüntetéseket is folyamatosan követtük, tudósításaink itt újraolvashatóak.

{{pp_author_avatar}}
{{pp_author}}
{{pp_time}}
{{pp_content}}