Világ gazdag bűnözői, egyesüljetek!

Amikor november 13-án a hazájában két év börtönre ítélt macedón exkormányfő, Nikola Gruevszki közzétette Facebook-oldalán a hírt, hogy Budapesten tartózkodik, és politikai menedéket kért a magyar hatóságoktól, kevesen lehettek olyan optimisták, hogy a kérelem elutasításában reménykedjenek.

Bármennyire is hangsúlyozták a különböző fideszes megszólalók, hogy ez pusztán jogi kérdés, vagyis a mindenkire érvényes menekültjogi szabályok fognak érvényesülni, az elejétől egyértelmű volt, hogy ez politikai ügy. És épp ezért az is egyértelmű volt, hogy – mondjon bárki bármit – a kormány be fogja ezt vállalni, Gruevszki meg fogja kapni a menekültstátuszt. Ennél sokkal nagyobb botrányokat, konfliktusokat is bevállalt a kormány, miért pont most ne tenné?

Pár dolgot azonban ezen túlmenően is bizonyított ez az ügy a NER természetével kapcsolatban, és egyúttal tágabb összefüggésekre is rávilágított.

  1. A menekültügyi kettős mérce

Az az első pillanattól nyilvánvaló volt, hogy a menekültstátuszért folyamodó Gruevszki teljesen más elbánásban részesül, mint azok az ezrek, akik a Közel-Keletről, Afrikából vagy Ázsiából menekültek az erőszak, az éhínség, az üldöztetés és rengeteg más szörnyűség elől.

Míg utóbbiaknak embertelen körülményeket nyújtó kvázi-börtönökben (ún. „tranzitzóna”) kell kivárniuk az előre borítékolható visszautasítást (hónapok óta Gruevszki az első, akinek kedvezően bírálták el menedékkérelmét), addig a bukott macedón politikus ötcsillagos hotelben várhatta a biztos pozitív választ.

Hiába idézett különböző törvényhelyeket Orbán Balázs államtitkár, hogy alátámassza a megkülönböztető bánásmódot, a kettős mérce ripityára törte az állítást, hogy itt csupán formális, jogi kérdésről lenne szó. És akkor még nem is beszéltünk a macedónt a Balkánon végigcsempésző magyar diplomatákról, akiknek valaki a külügy-miniszterelnökség vonalon (politikai) utasítást kellett adjon minderre.

Ez a cikk a Mérce napi véleményrovatának, az AMércének a mai cikke. A rovat célja, hogy naponta tudjunk nektek adni egy olyan véleménycikket, ami kitekint a mindennapi megszokott nézőpontokból, új dinamikákat ad a gondolkodásunknak, leveri azokat a falakat, amiket a politika körénk épít. A rovat többi cikkéért kattints ide!

A probléma nem is az, hogy Gruevszkit miért nem suvasztották be egy drótkerítésekkel körülvett konténerbe. Hanem egyrészt az, hogy egyáltalán miért kényszerítenek ilyen helyzetbe bárkit is.

Másrészt pedig a kettős mérce igazolására kiizzadt kormányzati állítások a magyar állam jelenlegi szervezőelvét adó rasszizmust is pompásan példázzák. A legtöbb figyelmet a politikai jellegű mosdatás kapott, hogy hát ugye, Gruevszki egy Soros által üldözött pária, és ezért kell mindenképp befogadni.

Az érv abszurditása rámutat a kormánypropaganda hazugságára: ha ugyanis a Soros általi üldöztetés sokkal könnyebben befogadásra készteti a magyar államot, mint mondjuk az Iszlám Állam vagy Asszád elnök vegyi fegyverei elől való menekülés, akkor abból automatikusan következik, hogy az iszlamista terrorizmus kisebb veszélyt jelent a magyar társadalomra.

Pedig épp a terrorveszélyre hivatkozva élünk már évek óta állandósult „válsághelyzetben”, és ezzel kerül igazolásra a déli határon elkövetett összes bűn a menekültek ellen. Ám akkor ezek szerint ez a veszély mégis eltörpül egy milliárdos öregemberhez képest.

De itt meg is érkezünk a második fideszes érvhez, amelyre kevesebb figyelem irányult. Ezt legélesebben Halász János frakciószóvivő fogalmazta meg a HírTV-ben: Gruevszki nem terrorista, ezért be kell fogadni. Ebből akkor megint automatikusan következik, hogy a déli határon futószalagon visszautasított menedékkérők viszont mind azok?

Halász szavaiból ez következik, ahogyan az elmúlt évek fideszes lépéseiből is. Persze tényszerűen egy ilyen állítás nem bizonyítható – ahogy egyébként a rekordszintű terrorfenyegetés gondolata sem –, kivéve akkor, ha meghúzódik a mélyben egy előfeltevés, miszerint nem fehér ember = terrorista. Gruevszki mint fehér ember befogadható, mások viszont nem.

Ez a típusú gondolkodásminta rengeteg más helyen is megjelenik a jelenlegi magyar állam politikájában, még akkor is, amikor saját polgáraival kapcsolatban jár el. Elmondták már sokszor sokan, de azért a rend kedvéért itt is rögzítsük: ennek a mentalitásnak a logikus és elkerülhetetlen következménye a szélesedő, szofisztikálódó, belföldre is kiterjedő embertelenség. Ezt most már tényleg jó lenne az eszünkbe vésni, és levonni a konzekvenciákat…

  1. Világ korruptjai, ide gyertek!

Ha teljesen őszinték vagyunk, akkor be kell vallanunk, hogy Nikola Gruevszki nem igazán emelkedik ki régiónk korrupt wannabe diktátorai és a temérdek összelopkodott pénz által valódi kaliberénél fajsúlyosabbá nemesített tyúktolvajai közül. Jó, talán tízezrek – ellenzékiek, független újságírók, civil szervezeti dolgozók – illegális lehallgatása talán kicsit kiemeli a macedónt a mezőnyből, de minden környező országból tudnánk azért hasonló politikusokat mutatni.

Abban sem egyedülálló, hogy a kiérdemelt börtön elől – bátor Sir Robin módjára – elszökött. Csak a szomszédos Romániából tudunk jó pár hasonló példát mondani. Az egykori jobboldali fejlesztési miniszter, Elena Undrea, illetve a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség vezetője, Alina Bica évek óta Costa Ricában tartózkodik, hogy elkerülje a börtönt, igaz pár hete lekapcsolta őket az Interpol. A szociáldemokrata párt egykor emelkedő csillaga, Sebastian Ghiță üzletember és médiamogul Szerbiában lelt búvóhelyre a börtön elől, ahonnan időközönként bejelentkezik valamelyik tévécsatornán beszólni mindenkinek. De példákat hozhatunk Grúziától Ukrajnáig.

A megfelelő politikai összeköttetésekkel rendelkezők ezentúl tárt karokkal fogadtatnak hazánkban is.

De fontos azt látni, hogy a Gruevszki-ügy nem vízválasztó, csupán egy jó ideje elindult folyamat újabb állomása. A Rogán-féle letelepedési kötvények révén EU-s dokumentumokhoz és tartózkodási engedélyhez jutó különféle bűnözők – többek közt a szír diktátor pénzembere – már korábban bizonyították, hogy ha pénzed van, a szigorú magyar bevándorláspolitika a legkisebb akadály nélkül enged be.

Az agyonhangoztatott, a határok megerősítéséről szóló narratíva elfedi azt a tényt, hogy az Orbán-kormány valójában nem „megerősítette”, csupán a szokásosnál is töredezettebbé –  Natasha King kifejezésével –, kaleidoszkópszerűvé változtatta a magyar határt.

Miközben az emberek bizonyos kategóriái, főként a nem fehér szegényekből álló csoportok számára a magyar és európai menekültpolitika gyakorlatilag teljesíthetetlen akadálypályává változtatta az Európa Erődbe való bejutást, addig a más, „megfelelő” politikai kapcsolatokkal és anyagi erőforrásokkal rendelkező, gyakran sötét hátterű személyeknek annyira átjárhatóvá tette a schengeni határokat, hogy szinte lehetetlen azon fennakadni.

A pénzért árusított uniós tartózkodási engedélyekben nem csupán Magyarország van benne könyékig, de Málta, Ciprus, Lettország, Spanyolország, Portugália és az Egyesült Királyság is. Az elmúlt évtizedben majdnem százezer új tartózkodási engedélyt és hatezer új állampolgárságot osztottak ki EU-s országok ezen a módon „harmadik országból” érkező szupergazdagoknak.

Gruevszki csupán egyetlen apró epizód ebben a sorozatban. Ha valaha lesz rendes baloldali politikai diskurzus a határokkal és a bevándorlással kapcsolatban, akkor annak épp ezekre az ellentmondásokra kell rámutatnia: egyrészt a szegény menekültek elleni határerőszak valódi funkcióit kell feltárnia (ld. Kapelner Zsolt kiváló írását ez ügyben), másrészt pedig a jobboldal „erős határok” narratíváját kell szétbontania a határok kaleidoszkóp-valóságának felmutatásával.

  1. Balkáni építkezés

A magyar sajtóban több helyen is megjelentek spekulációk arra nézve, hogy vajon milyen szerepe is lehetett Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a Gruevszki-afférban. A bukott macedón politikus ugyanis – Orbán Viktorral egyetemben – egyike azoknak a feltételezett harci állásoknak, amelyekkel Putyin a NATO-n és az EU-n belül rendelkezhet.

Ennek a kérdésnek a magabiztos megválaszolásához rövid távon valószínűleg nem fogunk elegendő információval rendelkezni. Mindettől függetlenül azonban a mostani ügyhöz szervesen kapcsolódik az Orbán-kormány balkáni terjeszkedése, kapcsolati hálójának kiépítése.

A macedón és szlovén jobboldal médiabirodalmába való anyagi befektetéssel a Fidesz gyakorlatilag a Balkán politikai gyarmatosításába kezdett bele, megbízható vazallusokat hozva létre maga számára. És az ilyen irányú tapogatózások, kísérletezések megfigyelhetők Horvátországban és Szerbiában is.

Ha jól megnézzük, ez ugyanaz a modell, mint amit a Fidesz a magyar jobboldal felépítésénél is használt. A megvásárlás, kooptáció, illetve valamilyen központi ideológiai kép szimbolikus kötőanyagként való használata mind-mind szerepelt abban az eszköztárban, amellyel a Fidesz a kilencvenes évek végén felépítette az egységes („Egy a tábor, egy a zászló”), kézi vezérelt, magyar jobboldalt. Míg a kilencvenes évek végi belföldi építkezésben a határon túli magyarok játszották a szimbolikus kötőanyag szerepét, most a menekültek (a „migránsok”), illetve Soros tölti be ugyanezt a funkciót.

Nem véletlen tehát, hogy a mindkét téma kihasználásában úttörő Gruevszki kiérdemelte a magyar kormány oltalmát. A fideszes logikában ugyanis egymás megvédése, az összezárás fontos eleme a tábor egyben tartásának. A többé-kevésbé nyílt fegyelemsértésen kívül nincs olyan bűn vagy bűncselekmény, amely ezen a táboron belül bukást okozhat. Látjuk ezt belföldön jó ideje, és most már a régiós szintre emelt stratégiában is ugyanez érvényesül.

Ez a balkáni építkezés szintén olyan ügy, amellyel kapcsolatban a magyar ellenzéknek vajmi kevés mondanivalója van. Persze egyedül nem is lehetne mondanivalója, csak balkáni társaival szövetségben lenne ennek értelme. A Gruevszki-affér apró pozitívuma, hogy a magyar közvélemény egy jelentős része elkezdett figyelni a szomszédos országok nyilvánosságára. Csak úgy izzott a Google Fordító a különböző magyar szerkesztőségekben, hogy macedón, albán, montenegrói vagy épp bolgár cikkeket olvashassunk.

Ennek a rövid figyelemnek az intenzitásából érdemes lenne táplálkozni, és arra használni, hogy szorosabbra fűzzük viszonyunkat a déli szomszédságunkban létező progresszív mozgalmakkal, baloldali szereplőkkel.

Kiemelt kép: Balogh Zoltán / MTI
Olvass tovább!