Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A tárgyalóterem, ahonnan kiszippantották az igazságot

Ma ültem egy szobában. Ez a szoba egy tárgyalóterem volt. De én úgy tudtam, hogy a tárgyalóteremben az igazságot mérik, itt pedig az ügyésztől a bíróig, a védőtől a sajtóig, mindenki a hazugságot szívta magába.

Ebben a teremben ugyanis azt hallgathattam, ahogy egy nő, akit csak egy kivetítőn át kapcsoltak be, egy 50 méterre lévő másik szobából könyörgött, higgyék el neki, ő nem akar az utcán lakni. Higgyék el neki, hogy csak a férje halála után került az utcára egy jogi vita miatt. Higgyék el neki, ő nem bűnöző, csak az utcára került.

Ebben a teremben, amit tárgyalóteremnek hívnak, ugyanis az a hazugság volt az igazság, hogy aki az utcán él, az bűnt követ el. Hogy aki az utcán él, az ott is akar élni, és ezért büntetni kell.

Ebben a teremben az igazságot az biztosította volna, ha a képernyőn keresztül a rosszul hallható információkat, a védőitől elzárva hallgató nőnek elhiszik, hogy ő ember (bocsánat, nem volt “egészen elzárva”, mert egy mobilon tudtak vele beszélni, ha szünetet kértek). Ebben a teremben az igazságot az biztosította volna, ha a magyar igazságszolgáltatást képviselő emberek felállnak, és kikérik maguknak ezt az egészet.

De ma nincs igazság, így a tárgyalás lezajlott, és az igazságtalanság ült tort, és hozott ítéletet. Ez a nő bűnösnek lett kimondva közterületen folytatott életvitelszerű lakhatás bűnében.

Bűnösnek lett kimondva, azért, mert az utcára került, és még nem tudott (bár tervei és jövőbeni lehetőségei is vannak) lakásba kerülni.

Milyen világ ez?

Aztán álltam az utcán. Megrökönyödve álltam 4 rendőr mellett, akik egy hajléktalan férfit kísértek egy kocsihoz, hogy előállítsák, és elszállítsák a Gyorskocsi utcába, hogy, majd lehet, ugyanabban a teremben, amit valakik tárgyalóteremnek neveznek, őt is elítéljék azért, mert nincs lakása.

Ott az utcán legalább volt mellette valaki: nem zárták el egy külön terembe a világ és a védői elől. Ott az utcán az emberek a rendőrökkel üvöltöttek, hogy tényleg ez lenne a magyar igazság?

És pont innen tudhatjuk, hogy ez nem a magyar igazság. Mert ott a tárgyalóteremben sem azért volt a vád képviselője, az ügyvéd, a bíró, a hajléktalan nő, a sajtó képviselői, vagy bárki, mert ezt akarták. Ahogy az utcán se azért volt rendőr, dühös lakó, arra járó üvöltő ember, mert ezt akarják.

Ezt a kevesek akarják, ott fönt. A hazugok akarják, akik a magyar igazságot a saját hatalmukra formálják. Ez azoknak az igazsága, akik soha nem nélkülöztek, akik kastélyokban élnek, és a közpénzt dézsmálják.

Vegyük észre, hogy ezek az emberek azért kerültek az utcára, mert azok a hatalmasok, akik állítólag képviselnek minket, nem jól vezetik az országot.

Vegyük észre, ez nem politika, hanem az emberek egymás ellen ugrasztása. Ez az a hatalmi játék, ahol a még szegényebbek elleni támadással ígérnek rendet azok, akik maguk gyártják a rendetlenséget. A kérdés már csak az, mikor jön végre el a magyar igazság?

Sok helyen jártam már, sok szenvedést láttam, halált, fájdalmat, nyomort, de mindig ott volt valami az igazságból, a jövőből, a reményből. De itt, ma ebben a teremben nem volt egy gramm igazság sem, kiszippantották belőle.

Ezt a termet a hazugság töltötte meg, hogy az, amit boldogabb időkben vagy boldogabb helyeken igazságszolgáltatásnak neveztek, igazságtalanságot szüljön.

Olvass tovább!