Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az örökké tartó háború: 2001. szeptember 11. árnyéka

Tizenhét éve, 2001. szeptember 11-én történt a valaha volt legsúlyosabb terrortámadás az Amerikai Egyesült Államok területén. Unásig ismert történet. Bizonyára sokan emlékeznek a feszült pillanatokra a tévé előtt: repülőgépek, a lángoló Világkereskedelmi Központ, dráma és halál. A támadás átformálta a világot, az USA meghirdette a valószínűleg soha véget nem érő terrorellenes háborút, amely külpolitikájának a mai napig meghatározó eleme, hatásait pedig mindnyájan bőrünkön érezhetjük, hisz’ a terrorellenes hisztéria azóta – persze a közelmúlt eseményeitől sem függetlenül – mindennapjaink része.

A támadás után nem sokkal meghirdetett terrorellenes háború keretében az USA számos országban hajtott végre intervenciót a véget nem érő harc jegyében. Ezek sikeressége megkérdőjelezhető, miképp erősen kétséges az is, hogy hozzájárultak-e a helyi lakosság jólétéhez, de még az sem biztos, hogy Amerika biztonsága szempontjából jótékony volt a hatásuk.

Az amerikai hadiipar azonban minden kétséget kizáróan hatalmasat kaszált a globális csendőrösdiből, és nem látszik a nyerő széria vége.

A harcok, amelyeket a szerencsétlenebb periféria-országokban vívnak halottak – nagyrészt civil áldozatok mellett elesett katonák – millióit termelik ki, tízmilliók kénytelenek a háború és az azzal járó lehetetlen helyzetek miatt elhagyni otthonukat – egy részük pedig Európa kapui előtt hal meg – és egész vidékek válnak élhetetlenné, társadalmak hullanak szét a föld-levegő rakéták és az improvizált bombák tüzében.

Mindezen kétes eredmények eléréséhez az Egyesült Államok hadserege rengeteg hadianyagot használ el a terrorellenes háború keretében, ide értve a kilőtt töltényektől kezdve a tankokon és harci repülőkön keresztül a kompjútervezérelt szárnyasbombákig minden harceszközt, amely amortizálódik vagy megsemmisül használat közben –  nem is beszélve a patikai állapotban az ellenség kezére került haditechnikáról, amelynek kiiktatására még több hadianyagot kell azután elhasználni.

Hatalmas üzletet jelent ez az amerikai hadiiparnak. A statisztikák szerint az USA katonai költései 2000 és 2011 között nagyjából lineárisan emelkedtek 301 milliárdról 711 milliárd dollárra, majd némi visszaesést követően, egy 2015-ös, hatszázmilliárd dollár alatti mélypont óta ismét emelkednek. Ez persze nem mind hadiipari kiadás, ebben benne van a dzsipek üzemanyagától (már ha épp fizetnek érte az aktuálisan megszállt országban) a katonák zsoldjáig minden. Azonban nem csupán abból húz hasznot az amerikai hadiipar ha az USA háborúzik – jó pénzt hoz a konyhára más országok felfegyverzése is.

Miután nem létező tömegpusztító fegyverei miatt 2003-ban megszállta, az Egyesült Államok hadserege egészen 2011-ig folytatott hadműveleteket Irak területén a tartós béke és persze a zavartalan olajkitermelés elérése érdekében. Ennek fényében 2005-ben nem túl meglepő módon Amerika-barát átmeneti kormány állt fel, amelynek külpolitikai irányultsága a 2006-os választások után sem változott, így egyértelmű volt hogy a teljesen újjászervezendő hadsereg is amerikai beszállítóktól fog fegyverrendszereket vásárolni.

Bár hadseregét végül különböző ad-hoc jellegű beszerzések miatt meglehetősen változatos forrásokból építette újjá, 2005 óta csak sikerült rásózni Irakra több, mint huszonkétmilliárd dollár értékű amerikai haditechnikát, ennek nagy részét az iraki állam fizette – magyarán a nyugatra olcsón eladott olajból befolyó pénzből nyugatról vett fegyvereket, hogy biztosíthassa a nyugati érdekszférába tartozó olajkitermelés zavartalanságát. A fegyverek között vannak harci repülőgépek, nehéz harckocsik, helikopterek és szállítórepülők, valamint az üzemeltetésükhöz szükséges alkatrészek, kiegészítők, lövedékek, miegymás.

A fegyverbeszerzések forrását az országban állomásozó amerikai hadsereg mellett befolyásolhatták az Iraknak nyújtott katonai célú anyagi támogatások is, melyek keretében nagyjából kétmilliárd dollár értékben finanszírozta az USA (amerikai) lőszer, páncélautók, tankok vásárlását és az iraki katonák továbbképzésének, vagyis lojálissá tételének a díját – 2016-ban pedig 2,7 milliárd dolláros, nyolc év alatt visszafizetendő hitelt is folyósított, melyet Irak szintén amerikai fegyverek vásárlására fordíthatott.

Csúszott azonban némi hiba is a rendszerbe: mikor 2014-ben az Iszlám Állam megmozdulásaira reagálnia kellett az iraki hadseregnek, még nem érkezett meg a harminchat darab Lockheed Martin gyártmányú F-16-os többcélú harci repülőgép – a nem sokkal később leváltott Nouri al-Maliki miniszterelnök epésen meg is jegyezte, hogy talán inkább brit, francia vagy orosz gépeket kellett volna rendelniük – így gyorssegélyként Oroszországtól és Fehéroroszországtól vásároltak öt használt Szuhoj repülőgépet, emellett Irán is leszállított hét azonos típusú használt gépet melyek még az öbölháború idején kerültek hozzájuk – Irakból. Szintén 2014-ben rendeltek Oroszországtól 4,2 milliárd dollár értékben harci helikoptereket, e körül  az USA persze szép nagy botrányt csapott.

Irak tehát jelenleg párhuzamosan tart hadrendben NATO és szovjet, valamint orosz eredetű fegyverrendszereket melyek természetesen nem kompatibilisek egymással, azonban üzemeltetésükhöz a fogyóeszközök – például a repülőkről indítható rakéták – folyamatos utánpótlására van szükség. Ez a javarészt amerikai eredetű légierő esetében egyrészt biztos bevétel a hadiipari cégek számára, másrészt – a gazdasági függőség és a 2014 óta “ideiglenesen” ismét az országban állomásozó amerikai katonák mellett – biztosítja, hogy Iraknak eszébe se jusson keménykedni az Egyesült Államokkal, hisz abban az esetben várhatná a Sidewinder rakétákat – azok nagyjából annyi eséllyel érkeznének meg, mint a Mikulás.

Az Egyesült Államoknak láthatóan fontos a katonai együttműködés Irakkal. Egy kormányzati honlapon büszkén hirdetik: „Az USA-eredetű hadifelszerelések széles skálájának vásárlásával Irak demonstrálta elköteleződését egy erős és tartós USA-Irak védelmi és biztonsági együttműködés iránt”.

Próbálnának meg nem elköteleződni a világ ötödik legnagyobb olajkincsén csücsülve.

Tizenhét éve omlottak le az ikertornyok. Emlékezzünk tehát részvéttel az áldozatokra, akik a romok alatt lelték halálukat, és azokra is, akik az azt követő “terrorellenes” háborúkban estek és esnek majd el. És ne feledjük: ha érdekében áll, az USA eközben bármikor kész kifizettetni egy megszállt országgal a fegyvereket, amelyek megvédik gyarmati érdekeit.

Címoldali kép: Az USA haditengerészet hatodik ezred, első század „civil kapcsolattartó” alakulata, Camp Baharia, Fallúdzsa, Irak, 2009. december 4. / Fotó: 2nd Marine Division hivatalos oldala

A cikkben szereplő adatok javarészt a https://www.state.gov/, a https://www.sipri.org/, a https://tradingeconomics.com/ és a https://www.foreignassistance.gov/ honlapokról származnak.

Olvass tovább!