Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Anyákból gyerekekké – Anyukázás és a basáskodó családpolitika

Vannak azok az emberek – indiszkrét autóstáskás nagybácsik, a személyes tér fogalmát nem ismerő nénik a piacon, az ismerős nő, aki szerint sose házasodtál/szültél eleget, pedig az anyaság kizárólag csillámpónikkal teli, gumicukorral meghintett virágos rét –, akikkel nem jó találkozni. Akik nem igazán ismerik az intim szféra fogalmát, és nem gondolnak bele, hogy az életed nem egy nyilvános Facebook poszt, amihez az szól hozzá, aki akar, és abba se, hogy sok esetben az ilyen kérdésekkel két lábbal taposnak egy-egy nő önbecsülésén. Például mi van, ha az adott nő éppen a harmadik vetélésén esik éppen át vagy a harmadik lombik-programon? Ha szeretne partnert, de nem talált, ha van partnere, de nem jó a kapcsolata? Tényleg azt gondolja, hogy ha épp élete legnagyobb tragédiáján megy át, akkor azt egy félig-meddig idegennek fogja kitálalni, hogy aztán az idegennek legyen min csámcsogni az ismerőseivel?

A jelenlegi családpolitika éppen ilyen. Sőt, Kásler Miklós kezébe illene már az autóstáska is, és a családi ebéd közbeni megrohanása a fiatal unokahúgnak, hogy szüljön már.

A magyar kormány is azt gondolja magáról, hogy válogatás nélkül tehet kijelentéseket arról, hogy a magyar nőknek és most már valami vélt egyenlőségi törekvés jegyében a férfiaknak mit is kellene kezdeniük a magánéletükkel.

Nyilván házasodni, a nőknek szülni kell, és ha ezt nem teszik, az probléma. Nem egyéni, hanem társadalmi, hiszen úgy beszélnek a kérdésről, mintha ezek az állampolgárok a társadalmat tennék tönkre. A saját maguk által elképzelt gyerekekről, akiket szerintük másoknak meg kellene szülni, pedig úgy, mintha azokat az önző, gonosz nők tartanák csak vissza a születéstől.

Összefoglalva: a kormány számára nem az a társadalmi probléma, hogy a már megszületett gyerekek egy része éhezik, penészes, közmű nélküli lakásban/házban él, a szegénység miatt elválasztották a szüleitől, és nevelőszülőknél, gyerekotthonban nő fel, a szülészeti erőszak miatt méltatlan körülmények között kell megszületnie, első napjait, heteit eltöltenie, és az sem, hogy már nem csak a szegény, de az alsó középosztálybeli nők is belerokkannak a gondoskodó munka terheibe. Ez nem gond, hiszen azok a gyerekek már „megvannak”. És onnantól nem az ő felelősségük.

A felelős családpolitika pedig azt jelentené, hogy a kormány vállalja a felelősséget, amivel a választópolgárai megbízták, és azok ellen a társadalmi problémák ellen küzd, amik léteznek, a mindennapi valóság részei.

Arról, hogy milyenek ezek a körülmények, a Friedrich Ebert Alapítvány készített átfogó kutatást Nőügyek 2018 címmel, és nem meglepő módon a nők által megélt valóságnak annyi köze van a kormány családpolitikájához, mint Káslernek a nyelvészethez.

A nők kizsákmányoltnak, kiszolgáltatottnak érzik magukat, rettegnek, hogy a gyerekvállallással elvesztik a megélhetésüket, és ez a félelem abszolút reális. A munka mellett ezek a nők gondoskodnak a gyerekekről, majd 40-50 fölött egyszerre kell gondoskodniuk a gyerekeikről és az idősebb generációról, miközben tudják, ha bármi baj történik – elveszítik a munkahelyüket, ők vagy a gyerekük beteg lesz – akkor összeomlik minden.

Hiába hangoztatja az EMMI, hogy meg akarják szünteni a nők számára a munka és magánélet közötti feszültséget, hogy ők támogatják a felelős gyerekvállalást (amibe ugye mindenki azt lát bele, amit akar), a valóságban ezek a nők, anyák magukra maradnak a gyerekeikkel. Nevetséges családi pótlékkal, hitelekkel, túlórákkal, az állandó stresszel, hogy mi lesz, ha beteg a gyerek, ha valami baj történik.

Amit a kormány, elsősorban az EMMI tesz vagy leginkább nem tesz, sokkal rosszabb, mint a nyíltan tolakodó, tiszteletlen magánéletbe furakodás. A kormány az anyaságot értékelő, támogató szerepben tetszeleg, miközben semmi más nem érdekli, mint az, hogy a nőket meggyőzze arról, gyereket szülni mennyire jó lesz nekik, csak épp elzárkózik bármiféle érdemi törvényi, szakpolitikai változtatástól, amivel a gyerekek felnevelését valóban segítené.

Miközben a kormány úgy reklámozza az anyaságot, mintha az valami eladandó termék lenne, két lábbal tapos bele azokba az anyákba az általuk felvásárolt propagandagépezet segítségével, akik szeretnének valóban segíteni magukon és társaikon, vagy pedig, ha éppen nem lehet leliberálisozni őket, ignorálja a követeléseiket.

Anyák napján két anya szervezett egy minitüntetést Budapesten Anyaforradalom címmel, anyák egy molinóra írhatták fel követeléseiket, amit azután kifüggesztettek a Margit-hídra. Az esemény mellett egy Facebook kampány is indult, az egyik kép arról szólt, hogy mennyire infantilizáló, megalázó, hogy a nőket a saját nevük vagy bármilyen más megszólítás helyett a lekicsinylő „anyuka” szóval szólítják meg az egészségügyi és oktatási intézményekben, tehát egyenlőtlen hatalmi helyzetben. Ezt a képet sokan megosztották, ami nem meglepő, hiszen ez sok problémára rámutat. A fotót egy liberális politikus, Bősz Anett is megosztotta, aminek kapcsán a kormánypárti média (a Pesti Srácok és a 888.hu) egyből azt hangoztatta, hogya gonosz liberálisok forradalma abból áll, hogy az LMBT jogok nevében betiltanák az anya szót.

Mondhatnánk, hogy ez csak ártatlan félreértés, de a fotó alatti kommentekből világosan kiderül, miről volt szó, és a kormánypárti média ártatlanságáról sem kell, hogy illúzióink legyenek. Azzal kapcsolatban sem, mekkora veszélyt jelent a kormányzati kommunikációra – és ezzel magára a kormányra, hiszen ma a kormányzás nagy részben inkább kommunikáció –, ha kiderül, hogy az anyák abszolút nem elégedettek a helyzetükkel, és azzal sem, ahogy az állami intézmények bánnak velük. Más helyzetekben, amikor az anyák nem fenyegetik ennyire nyíltan a kormányzati kommunikációt, egyszerűen ignorálják őket. Megaláztak szülés közben? Szegénység miatt vették el a gyerekeid? Kit érdekel? Jó, küldünk egy e-mailt, hogy utánanézünk ennek-annak, majd értesítjük, anyuka.

A kormány épp úgy áll az anyákhoz, mint az anyukázó nővér, orvos, tanár. Na jól van, anyuka, mondja el, ha annyira bántja valami, de inkább örülnie kellene, hát van gyereke, akkor mi a baj? Ha pedig „panaszkodik”, akkor egyből ő a probléma, akitől meg kell szabadulni, lejáratni a saját probléma-megfogalmazását, vagy tudomást sem venni róla.

Van abban valami egészen durva cinizmus, hogy a nőket éppen akkor infantilizálják leginkább, amikor gyerekük lesz, és még inkább akkor, amikor ennek kapcsán a saját igényeiket vagy a gyerekeik igényeit fogalmazzák meg. Erről szól az anyukázás társadalmi és kormányzati szinten. Nyilván azért van ez így, mert ilyenkor látják át leginkább a nők, mennyire kiszolgáltatottá válnak, és mennyivel erősebbek lehetnének, ha támogatáshoz jutnának. Az anyaságban, főleg ha valóban értékelik is, rengeteg erő és potenciál van, de ez csak akkor tud érvényesülni, ha nem a gyerekszületést, hanem a gyerekeket és a családokat támogatja a kormány.

Csakhogy nem ez a célja: a célja az, hogy legyenek kiszolgáltatott, az igényeiket megfogalmazni nem merő nők és gyerekek, akik fölött basáskodni lehet. Valójában a basáskodást, tehát önmagát támogatja a kormány a családpolitikával, és próbálja elnyomni azokat, akik rá mernek mutatni a rendszer hazugságaira.

(Kép: „Anya! Én is stadion leszek?” feliratú tábla a 2018. április 21-i tüntetésen. / Fotó: Mérce)
Olvass tovább!