Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Diáktüntetéssel zárult a nemzeti ünnep – A forró március 15. percről percre

A választásokat megelőző március 15-e mindig izgalmasnak bizonyul, hiszen mindenki megpróbálja mozgósítani saját szimpatizánsait, és felhívni a figyelmet a közelgő választások tétjére. Orbán Viktor arról beszélt, ha nem a Fidesz nyer április 8-án, „elveszik az országunkat”. Az ellenzéki színpadon a választókerületi koordináció szükségességéről beszéltek, Gyurcsány Ferenc be is jelentette, hogy pártja visszalép az LMP-s Szél Bernadett javára.

A felfokozott hangulatban a Mérce egész nap követi az országos eseményeket és élőben jelentkezik a legfontosabb helyszínekről.

(címlapkép: Zsolnai Péter)

Élő közvetítés
Közvetítés
i
Az élő közvetítés véget ért.

Ezzel zárul mai közvetítésünk. Köszönjük Nektek az egész napos figyelmet, a nap tanulságait összegző cikkünket az alábbi linken éritek el:

Néhány fős csoportok még az Astoria felé veszik az irányt.

A tömeg egy része – körülbelül néhány százan – már befordult a Bródy Sándor utcába, a Nemzeti Múzeum mögé. A rendőrség is jelentős erőkkel vonult fel, az épület kapuját sorfallal zárják el.

Tarnay Kristóf főszervező egy perces néma gondolkodásra kérte a tüntetőket arra vonatkozóan, hogy ők személy szerint mit tennének az oktatás szabadságáért. A múzeum lépcsőjére felmászó diákokat közben kulturáltan és békésen lekísérte egy rendőr. A tömeg ezután közösen elénekelte a Himnuszt.

Kilenc diák felment a Nemzeti Múzeum lépcsősorának tetejére, és onnan hirdetik ki újra a januárban megfogalmazott 12 pontjukat.  A múzeum kerítésénél rendőrök is megjelennek, de az oszlopok előtt felszólaló, EU-s zászlót lengető fiatalok körül nem látszik rendőri mozgolódás.

Egyértelmű véleménynyilvánítás a diákoktól.

A Nemzeti Dal megzenésített változatának dallamára érik el az Operától vonuló diákok a Múzeumkertet. ” Mi vagyunk a jövő!”-skandálás hallatszik.

A Nemzetihez vonulnak a diáktüntetésről, hogy ott szavalják el a Nemzeti dalt. Indul új Facebook-közvetítésünk, miközben zúg a „Megbuktak” és az „Európa, Európa”:

Miközben a háttérben Oláh Ibolya Magyarország című slágere szól, Gyetvai Viktor zárásként arról beszélt, hogy a demokráciát mindenkinek működtetnie kell, és

„alap, hogy elmegyünk szavazni”.

A tüntetőket ez után a Nemzeti Múzeum lépcsőjéhez hívta, hogy ott szavalják el együtt a Nemzeti Dalt.

– szól Máté Péter örökzöld slágere az Andrássy úton. Telefonok újra a magasban.

A Független Diákparlament alapítója szerint szavazni alapvető jog, amellyel élnünk kell, mert ha nem nem szólunk bele a közéletbe, a politika fog a miénkbe. Ezért minden állampolgárnak tudatosítania kell magában, hogy „azért a víz az úr”.

„Ha feladjuk, lemondunk a hazánkról, és arról, hogy itt éljünk normális körülmények között” – tette hozzá. Mondandója végén újra felemeltette a tüntetőkkel világító telefonjaikat.

 

 

Tiszai Anett beszéde a Diáktüntetésen elsősorban a szavazás fontosságáról szólt április 8-án.

A diáklány szerint sokan azt hiszik, nincs értelme szavazni, hiszen ezzel nem változik semmi. Pedig ez nem igaz, és fontos, hogy erről minél több embert győzzünk meg április 8-ig.

Lehet, hogy a most összegyűltek csak egy „tavacskát” alkotnak, de a tenger is cseppek sokasága. Ha mindenki beszél az ismerősökkel, barátokkal, családtagokkal, akkor „meglesz az a tenger”.

„A népnek még van ereje, és ugyanazt a hajót, amit a tenger egyszer felemelt, a mélybe is taszíthatja” – a feltehetően a kormánypártokat célzó jóslatot nagy taps fogadta.

Amikor Tiszai Anett arra kért mindenkit, emelje fel a kezét, ha külföldre szeretne menni tanulni vagy dolgozni, rengetegen jelentkeznek.

A fiatalok tömeges kivándorlása miatt is fontos, hogy részt vegyünk a választáson a változás érdekében. A szónok azt is aláhúzza, hogy lényeges előre tájékozódni a pátokról, amiben segít pl. a szavazz.info.hu oldal.

Ezek ugyan csak ígéretek, de ők – az ellenzéki pártok – legalább ígérnek valamit.

Tiszai mindenkit arra kért, segítsen, adja tovább az infókat, csatlakozzon a mozgalomhoz, népszerűsítse a szavazást. Tegyünk a változásért, a szavazófülékben és az utcán.

A Független Diákparlament színpadon álló képviselői – köztük Kalló Dániel –  felsorolják januárban megfogalmazott, 12 pontból álló követeléseiket.

„Megbuktak, megbuktak” – skandálják még mindig a diákok az Opera előtt, miután osztályozták a kormány teljesítményét. Ismét levegőbe emelkedtek a korábbi tüntetéseken is gyakran bevetett világító telefonok.

A diákok „osztályozták” a kormány és médiájának teljesítményét, egyest kapott például a propagandamédia, amiért azt írták, néhány százan voltak a többezer fős tüntetésükön, és híradásaikban a szavaikat is kiforgatták, ezért szövegértésből buktak meg. Társadalomismeretből a kormány kapott elégtelent, mert azt gondolják, a diákok nem fognak kimenni tüntetni.

A diákok szerint a pótvizsga április 8-án esedékes.

(Fotó: Zsolnai Péter)

Tudósítóink szerint amúgy körülbelül 5000-en vannak az Operánál.

Nagy Blanka, kecskeméti diákparlamenti képviselő, a korábbi hozzászólókhoz hasonlóan demokratizálja a hős szó jelentését.

Szerinte ugyanis, mindannyian hősök lehetünk, már akkor is, ha például kinyitjuk az uborkás üveget, de még inkább akkor, ha kedvesek, türelmesek, elfogadóak vagyunk az emberekkel.

Nagy Blanka, Fotó: Zsolnai Péter

A diákképviselő szavaiból egy eléggé frusztrált ország képe rajzolódik ki, ahol szinte kivételes állapot kedvesen fordulni mások felé, pláne segíteni egymáson.

Nagy Blanka azt állítja, és ez még ijesztőbb, hogy az oktatási rendszer is arra nevel ma, hogy ha „segítséget kérsz, ostoba vagy”.

A fiatal lány úgy gondolja, a márciusi ifjak méltó utóda, aki el meri mondani a véleményét, aki megpróbálja jobbá tenni a világot. Külön érdemesek a tiszteletünkre azok, akik olyan segítő szakmákban dolgoznak, mint pl. a tűzoltók, mentősök, orvosok, ápolók , akik ráadásul március 24-én tüntetnek majd az egészségügy kilátástalan helyzete miatt.

Nagy Blanka szerint a tanulás célja elsősorban az, hogy több eszközünk legyen arra, hogy jobbá tehessük a világot, és pl. tehessünk azért, hogy minél kevesebb honfitársunk legyen az utcán.

Elutasította Gyurcsány Ferenc meghívását a vasárnapi megbeszélésre Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója. Gyurcsány erre a találkozóra azért hívta volna meg őket, hogy az „Orbán-rendszer lebontásáról” egyeztessen velük, de úgy látszik ez nem fog összejönni.

(Index infó)

Másodikként a Független Diákparlament szóvivője, Ország Olivér szólalt fel. Ország vázolta az oktatásban uralkodó körülményeket: „omladoznak az iskolák, az egész rendszer elavult, dúl a funkcionális analfabétizmus” – mondta.

Amikor azonban ezt leginkább érintett csoport, a diákok szóvá teszik a nyilvánosságban, a szóvivő szerint Soros-bérencnek, nemzetárulónak kiáltja ki, vagy egyszerűen csak ignorálja őket a kormány.

„Ez felháborító, megérdemeljük, hogy meghallgassanak minket!” – mondta Ország.

Az FDP szóvivője kitágította az érintettek körét: „ez nem csak a diákokról, és iskolán belüli problémákról szól” – szögezte le -, hanem „az egész ország jövőjéről. Utalt a januári diáktüntetésre is:

2018. január 19-én a diákok beléptek a közéletbe

a jövő vezetői kézbe vették sorsukat, akik elvezetik hazánkat a 21. századi Európába.

 

A diáktüntetés elején a Nemzeti Dalt mondták el közösen diákok, majd Orosz Fanni beszéde következett.

A Diák Vagyok Mozgalom aktivistája szerint a ’48-as forradalom tanulsága az, hogy a szabadságot a tenni akaró emberek vívták ki, noha csak néhány névre emlékezünk.

Összeért a két tömeg az Opera előtt, élő videónk a nap utolsó tüntetéséről:

Az idei március 15. utolsó nagy eseménye, a diákok tüntetése az Operaház előtt élőben a Mércén!

Posted by Mérce on Thursday, 15 March 2018

Bevárják ugyanis a Fővám térről érkező ellenzékieket is bevárják. Így fél órával csúszik a diáktüntetés. Helyszíni tudósítóink szerint ott már kb. 2 ezren várakoznak.

Reméljük, tényleg a diáktüntetésre tartanak:

Karácsony Gergely után a Mi vagyunk a Grund dallal zár A Pál utcai fiúkból a Fővám téri ellenzéki összefogás rendezvénye, majd a Szózat első versszakát szavalják az összegyűltek. Végül Galkó Balázs is a diáktüntetésre invitál mindenkit.

„Álljunk bele, ha kell/  bármi jöjjön is el/ neked szabad a grund.

Véssük ide ma fel/ hogy megmarad ez a hely / vagy egyszer belehalunk.”

Az ellenzéki tüntetés résztvevői átvonulnak a diákok tüntetésére az Operához!

Posted by Mérce on Thursday, 15 March 2018

Az ellenzéki tüntetés részvevőit is ide várják.

„Úgy kell az ördögöt elűzni, hogy mi ne váljunk ördöggé” – hangsúlyozta Karácsony Gergely. Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje megígérte, hogy az Orbán-rendszer Alaptörvényére nem fog esküt tenni, mert olyan ország kell, amelyikben nem a nép szolgálja a hatalmat, hanem a hatalom a népet.

Karácsony szerint csendes forradalomra van szükség, mert valójában a békét kell visszaadni az embereket, azt vette el tőlük az Orbán-rezsim.

Cserébe megígértette a hallgatósággal, hogy elmennek szavazni április 8-án.

„Esküszünk, hogy ott leszünk” -skandáltatta beszéde végén a tömeggel Karácsony.

 

Az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje Vasvári Pált idézve azt mondta: „Én csak egy pártot ismerek, az igazságét”.  Úgy fogalmazott, szocialisták és saját pártja is még több áldozatra kész, és

„ki fogjuk taposni a pártokból, hogy szélesebb körű együttműködés jöjjön létre.”

 

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök jelöltje szerint az elmúlt 170 évben először nem kívülről jön a zsarnokság, hanem Felcsútról, és ezúttal rajtunk múlik, hogy tegyünk ellene.

Karácsony Gergely szerint ma a nemzet sokak szemében lemondott önmagáról.

Pedig a Fidesz valójában kisebbség, jól szervezett kisebbség, sok ellopott pénzzel. Dávid és Góliát küzdelme ez, csak épp Góliátnak nincs igaza. A többség pedig nem lehet ellenzékben.

A DK-MSZP-P megegyezése után Karácsony további demokraták csatlakozásában bízik, ezért ott lesz vasárnap a Gyurcsány által javasolt egyeztető randevún.

Karácsony Gergely meghívására felbukkant a Fővám téri színpadon Hajós András is, aki elmondása szerint büszke vagyok arra, hogy itt mer lenni. Szerinte most nem az ordítás és a tombolás ideje van, mert indulatosan nem lehet kormányt váltani. Elég hozzá azonban két apró csuklómozdulat. Hajós előre elnézést kért, hogy „minden idők leghalvérűbb” tüntetési mondatával támad:

„Eljött csendes matek korszaka”

-mondta.

Az erő nem az elsíbolt közpénzekben van, hanem a szavazókban és Karácsony Gergelyben. Szerinte nem „egy a zászló, egy a tábor”, hanem „több a zászló, több a tábor”.

A DK elnöke vasárnap 17 órára hívja tárgyalni a parlamentbe való bejutásra esélyes pártok vezetőit, így a Jobbikot is, az MSZP és az LMP mellett.

Gyurcsány szerint a haza megér egy tárgyalást.  A Jobbiktól elsősorban azt várja, hogy a Parlamentben majd együttműködhetne az Orbán-rendszer leépítésében.

Mindez eléggé szembemegy Kunhalmi szónoklatával, amelyben hosszan ostorozta a Jobbikot, a rájuk leadott szavazat szerinte a kukába megy, szinte egyenértékű a Fideszre leadott szavazattal.

 

A párt mától azért kampányol, hogy minden demokrata Szél Bernadettre szavazzon a körzetben.

Gyurcsány szerint a jelöltek koordinációját kéri a „haza hangja”, erről hosszan beszélt.

Orbán Viki, Kósa Lajos tiszta ciki! – hangzott fel a Fővám téri tömegben, közvetlenül azelőtt, hogy Gyurcsány Ferenc lépett volna a színpadra. A Demokratikus Koalíció elnöke kiállt Czeglédy Csaba mellett, és a határon túli magyarok választójoga ellen.

(Fotó: Zsolnai Péter)

Elmondtunk már mindent az embertelenségről, a gazemberségről, kezdte a DK elnöke. Aki szerint „tiszták vagyunk, soha nem alkudtunk meg”, ez ad reményt a győzelemhez.

Gyurcsány szabadulást ígért a politikai státuszfoglyoknak, reményt az elesetteknek, ezért kell szerinte győzni.

Szinte a semmiből jöttem, mondta a ma már kényelmes anyagi helyzetnek örvendő volt kormányfő, aki „túl sokat tud” a pénztelenségről, a cselédlakást elárasztó doh illatáról, ezért már soha nem is felejti el.

Azokért harcolunk, akik még nem mondtak le egy élhetőbb világról, velünk győzhetnek – ígérte az elnök, aki elismételte másik fontos kampányüzenetét is: ne szavazhasson, aki soha nem élt Magyarországon.

„Ellenállok minden hatalmi csábításnak, nem engedek semmilyen külső nyomásnak és fenyegetésnek” – ígérik.

„Minden erőmmel azért dolgozom, hogy a magyarság ügyének hű szolgája legyek, amennyiben a Jobbik országos választmányának kétharmados döntése szerint alkalmatlanná válok, képviselői mandátumomat azonnal visszaadom.”

– szólt a terjedelmes esküszöveg záró része.

„Miért kell nekem egy tisztességes jobboldali emberrel, egy tisztességes baloldali emberrel harcolnom?”

-ezek után a képviselőkre mutatva arról beszélt, hogy mind a baloldal, mind a Fidesz háromszor kaphatott eddig esélyt a kormányzásra, most pedig ők kérik, hogy egy „sikeres és boldog országot építhessenek.”

„Ha mi győzünk, Magyarország is győz, de ebben a három hétben még tegyetek meg ezért mindent!” – szólított föl Vona, hozzátéve

„Mi Attila unokái vagyunk, és Attila unokái nem félnek senkitől, csak a Jóistentől” – zárta a pártelnök.

 

„Azt a betyárját, budapestiek, demokraták! Hát hogy vagytok? Viszket-e a tenyeretek?” – köszöntötte az MSZP budapesti elnöke a Szabadság hídnál összegyűlt ellenzéki tömeget.

(Fotó: Zsolnai Péter)

Kunhalmi közönsége dicséretével indított: szerinte akik ma is megjelentek a téren, voltak azok, akik tartották a lelket az országban, és az elmúlt években utcára vonultak, ha igazságtalanság érte honfitársaikat.

Az ellenzéki pártoknak címezve így folytatta: akik a múlt sérelmeit rágják, el fogják veszíteni a jövő alakításának lehetőségét. Ellenpéldaként hozta a márciusi ifjakat, akik felismerték, hogy egyedül senkinek nem megy, és a reformkori politikusaink is félre tudták tenni személyes sérelmeiket és ideológiai különbségeiket.

Kunhalmi kiszólt a Jobbiknak is: demokráciát szerinte csak demokratákkal lehet építeni, cukiskodókkal nem. A Jobbikban többen vannak, akik Orbán politikáját szeretik, mint akik ellenzik- mondta. Leszögezte: a Jobbik pedig így nem a megoldás, hanem a probléma részét képezi.

A Békemenetet az Alkotmány-Bajcsy saroknál ellentüntetők várták. Tudósítónk megkérdezte Bayer Zsolttól, kommentálná-e az ellentüntetést, de a publicista nemmel válaszolt. Ez után azonban a mellette álló molinóvivőknek méltatlankodva magyarázott valamit, amiből annyi érthető tisztán, hogy

„három fasszopó odaáll”

– itt vélhetően a Szolidaritás színpadán tüntetőkre utal. Ez után még annyit hallani, hogy

„azt mondja, hogy kommentáljam”.

Szerinte választói összefogást kell. A Jobbik miniszterelnökjelöltje viszály helyett megegyezést, probléma helyett megoldást keresne, hiszen túl sok a gyűlöletre épülő kampány.

„Mikor vesszük már észre, hogy ha a keserűségre, haragra építjük a politikánkat, az még több keserűséget, haragot, félelmet szül. Mikor vesszük már észre, hogy ebből elég??? Meddig várjunk még? Az óvodásoknak kell utcára menni?” – teszi fel a kérdést.

A pártelnök úgy folytatta, eddig a kommunizmusban érezte magát, de manapság már leginkább a középkor jut eszébe a kastélyokról, hintókról, és a „magyar bor helyett ibizai kokainban” való dőzsöléstől, de az első éjszaka jogának visszavezetését már nem várná meg.

Ő viszont olyan országot ígér amiben „Jó élni, és ahova jó visszatérni.”

Ezek után a „kormányváltást akarók, és a kormányváltást kiharcolók 12 pontjának” ismertetésébe kezd, amely összességében a határok védelméről, valódi demokráciáról, „kíméletlen elszámoltatásról,” működő szociális és egészségügyi rendszerről, modern,21. századi oktatásról szólt.

De Vona 12 pontja között szerepel az „igazságos nyugdíjrendszer;” korszerű államigazgatás, önkormányzati reform, több önkormányzati autonómia; a falvak megmentése; igazságtétel a devizahiteleseknek; az elvándorlás megállítása, méltó családpolitikai és bérlakásépítési program; a multinacionális tőke helyett hazai vállalkozások támogatása; és 12. pontként még a párt régebbi követelése a bérunió is befért.

Kollár-Klemencz László, a Kistehén zenekar frontembere „egy dallal járult hozzá a változáshoz”. Ez a harmadik Erdős Virág-mű ma a Fővám téren, a már slágerré vált Elviszem magammal hivatalos videóklipje:

Balázs Péter volt külügyminiszter a V18 csoport alapítójaként a mozgalom üzenetét hozta az ellenzéki ünnepségre. Szerinte a V18 keretein belül hat korábbi kormány miniszterei és államtikárai – akik amúgy nehezen állnak szóba egymással – bebizonyították, hogy lehetséges a párbeszéd. Mint mondta, Bod Péter Ákos kollégája ma az LMP-nél vendégeskedett, akiknek az ünnepségén elhangzott az az üzenet hogy

a sorsközösség felülírhatja az értékközösséget.

Balázs szerint a V18 is ezt képviseli.

Hozzátette, hogy a mozgalom közvetítésével rendezik meg hamarosan a miniszterelnök-jelölti vitát, amelyre aki nem jön el, az nem demokrata – utalt előre Orbán Viktor várható távolmaradására.

„Leköszönő miniszterelnöknek” nevezete, és hozzátette, „utoljára Grósz Károly fenyegette meg úgy a magyarokat” mint ma ő, és Vona szerint úgy is fog járni.

Szabó Szabolcs, az Együtt országgyűlési képviselője kijelentette a Fővám téren, hogy azok vannak többen, akik le akarják váltani a „tolvaj zsarnok kormányt”.

Szerinte Orbán ellopta a szabadságunkat, de vissza fogjuk szerezni április 8-án. A szabadság pedig az alapja mindannak, ami az Együtt számára fontos: a nagyobb átláthatóságtól a politikába való beleszólás lehetőségén át az igazságosságig.

Hódmezővásárhely ismét iránymutató példaként merül fel, mert azt üzente, hogy lehet ez egy boldogabb ország. llletve Szabó szerint azt is, hogy az ellenzéki pártoknak koordinálniuk kell a jelölteket. „Rezsi Szilárd”, azaz Németh Szilárd legyőzője Csepelen és Soroksáron a valóban fontos problémákat akarja a politikai középpontjába helyezni a propaganda helyett.

Szabó kétszer is elismételte, hogy a legesélyesebb jelöltre való szavazás a kulcsa annak, hogy a „helikopteres tolvaj bárók” uralma véget érjen.

(Zsolnai Péter fotói)

– kezdte beszédét Volner János, a Jobbik alelnöke, aki Orbán Viktort KISZ-ezte, Soros György tanítványának, és a Liberális Internacionálé egykori vezetőjének címezte.

Azt is mondta, hogy a választás ugyan harc lesz, a fideszesek azonban nem ellenségeink, hanem magyar emberek, akiket „meg kell győzni arról, hogy van egy jobbik lehetőség.”

Volner elítélte a korrupciót is, és a kettős gazdaság (a Fidesz-oligarchia) megszüntetését ígérte. Multik helyett kis- és középvállalkozásokat hozna helyzetbe, és megállítaná „a külföldiek beáramlását is.” Itt elsősorban a letelepedési kötvényekkel ideérkező „20,000 kínai állampolgárra” gondolt.

„Vissza kell venni a Tiborcz Istvánoktól, Mészáros Lőrincektől és Andy Vajnáktól önrendelkezésünket.” – tette hozzá.

Beszélt még az egészségügy és az oktatás siralmas helyzetéről is.

„A magyar jövőt a tantermekben jelenleg vívják meg.”

Mivel Volner szerint a Fidesz „nagyon jól mozgósít,” ezért magas részvétel és listás, valamint egyéni jobbikos szavazatok is kellenek, nem javasolja tehát a szavazatmegosztást.

„Szakértelemmel, hitelesen, a közpénzek iránt tisztelettel, és hitelesen irányítottuk városainkat, joggal kérjük hogy az országot is bízzánk ránk a választók” – zárta.

Szalay Kriszta színművésznő is színpadra állt a Fővám téren. Mondandóját három szóra, és az ezeknek tulajdonított különleges erőre fűzte fel.

A három szó: hatalom, szeretet, hála.

Szerinte ha ezeket „rendeltetésszerűen” tudjuk használni, akkor egészséges lehet ez az ország. Mint mondta a parlamentben dolgozók a nép alkalmazottjai. Arr kérte a politikusokat, ne hatalmat akarjanak. Ezt szóviccel is nyomatékosította: „Ne hat almat akarjanak, legyen elég négy alom!” Arra biztatta az embereket, ne legyőzni akarják egymást, hanem megérteni.  Beszéde után egy, külön április 8-ra írt dalt is előadott, amelyet a tömeg nagy tapssal és együtt énekléssel kísért.

 

A Liberálisok ügyvivője, óraadó egyetemi tanár és dzsúdóedző elsősorban azt szeretné, ha hazánk demokratikus jogállam lenne, ezért küzd minden egyes nap. A Fővám téri összellenzéki rendezvényére tovább szivárognak a résztvevők, Bősz Anett a második felszólaló.

Célja, hogy senkinek se kelljen lehajtania a fejét, bőrszíne, vagyoni helyzete, vallása, szexuális irányultsága, fogyatékossága vagy politikai véleménye miatt. Úgy véli, a kormány működése évtizedekkel veti vissza az országot, és minden nap milliókat aláz meg.

Bősz úgy érzékeli, az utóbbi hetekben valami megfordult, már nem tűnik úgy, hogy az ellenzék küzdelme hiábavaló.

Polgárok leszünk -e újra,vagy maradunk alattvalók? – tette fel a kérdést a szónok, aki szerint többek között fel kell szabadítani a sajtópiacot.

Független ügyészség, autonóm iskolák, jogállam: Bősz társaival azért dolgozik, hogy ez a kicsi Kompország végre kiköthessen Nyugaton!

Z. Kárpát Dániel alelnök arról beszélt, hogy a Fidesz célja az, hogy az embereket távoltartsa politikától. Szerinte egy ilyen helyzetben nem lehet hinni a közvélemény-kutatásoknak, és mint Hódmezővásárhelyen, április 8-án is ki fog kapni a Fidesz.

A politikus szerint a Fidesz rendszere diktatúra, aminek vége lesz, mint minden más diktatúrának.

(Fotó: Mérce / Zsolnai Péter)

Az ellenzéki nagyrendezvény első politikus felszólalója, a Szolidaritás Mozgalom elnöke elmondása szerint a Békemenetről esett be az ellenzéki rendezvényre, ahol méltóképpen köszöntötte az Elios részvényeseit és Orbán Viktort. De nem akar Orbán Viktorról és a Fideszről beszélni, hanem arról a Magyarországról, ahol az emberek nem gyűlölik egymást. Szerinte szolidaritást kell vállalnunk egymással és az országgal, de különösképpen a ma este tüntetni készülő diákokkal.

A Jobbik rendezvényén Jakap Péter, a párt miskolci jelöltje beszélt.

Szerinte a Fidesznek a nemzet csak egy dohányboltot jelet, a csodaszarvas egy svéd rénszarvasra cserélték – mondta Jakab Péter, aki szerint a magyarok április 8-án a Jobbikra fognak szavazni, mert ők a legerősebb ellenzéki párt. Orbán Viktor pedig „Jelassicsként fog Bécsig menekélni”.

A nemzeti elitet a széchenyik helyett a habonyok adják, akik nem adnak a nemzetnek, hanem elvesznek. A fideszesek ma menekülnek a közteherviselés elől, és megszüntették a törvény előtti egyenlőséget, utalt az ügyészség munkájára a szóvivő.

Ismét egy költemény, ezúttal a Tűz csiholója Adytól Balázsovits Lajos előadásában. Majd hirtelen váltással Erzsi, a Facebook leghíresebb magyar macskája következett, aki videóüzenetben állt ki az ellenzéki összefogás mellett. Üdvözlő videót küldött többek között Kuncze Gábor is.

Még soha ennyien nem vettek részt Békemeneten az eddigi adatok alapján – közölte Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtök kora délután az MTI-vel.

A kormánypárti politikus azt mondta: óriási tömegek érkeznek a Kossuth Lajos térre, köztük a Fidesz országgyűlési képviselői is, támogatóik kíséretében

Helyszíni tudósítóink szerint másképp áll a helyzet: épp ellenkezőleg, minden idők legkisebb Békemenetére került sor. Korábbi Békemenetek alkalmával ugyanis az Alkotmány utcát végig betöltötte a tömeg egészen a Bajcsy-Zsilinszky útig. Most nem.

A Battyhányi örökmécsesnél Vona Gáborról nézhettek momentumosan fiatalos imázsfilmet a megejelentek, ez a film a párt meghatározó kampányeleme lehet majd a következő hetekben.

A film szerint Vona az egyetlen képességes miniszterelnök-jelölt, aki az udvariasságtól a sportban való ügyességig követhetetlen mennyiségű jó tulajdonsággal rendelkezik. Miután Vona alkalmasságáról meggyőződhet a néző, az egészségügy és az oktatás problémáiról és a Fidesz hatalmi túlkapásairól hallgathatja beszélni a pártelnököt.

A videó után a Himnuszt éneklik a jelenlévők.

Galkó Balázs színművész Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét szavalta el a Szabadság hídnál. A tér közben dugig telt, a tömeg jócskán kilóg a kiskörútra.

„A hazának szüksége van rátok!” – szólította fel őket, miután rövid leckét adott nekik arról, hogy az élet bizony rövid, nem tart örökké, és nekik is kell egy haza.

Zárásként elszavaltatja a tömeggel a Himnusz első strófáját.

„Magasba a zászlókat! Harcba! Fel a győzelemre!” – zárta beszédét Orbán egy klasszikus nyilas köszöntés második felét is elkölcsönözve.

Beszéde után a tömeg a Kossuth-nótát énekli.

Az ellenzéki rendezvény a Himnusz közös éneklésével indult, majd Erdős Virág következett, aki elmondta, hogy Karácsony Gábor meghívására jött.

De szerinte ez nem is számít, ami fontos, hogy a demokrácia nevében van itt. Majd a költőnő felolvasta versét, melynek harmadik strófája mintha kissé megidézné a mai nap történéseit is:

jó cimborám ne légy nyuszka

nincs mögöttünk már a muszka

belső ellen ütött rajtunk

levágjuk vagy fejet hajtunk

egy a tábor egy az ellen

induljunk hát magunk ellen

ne rugózzunk rajta mért is

ha mindjárt az ingemért is

A teljes költemény itt olvasható.

„Voltak történelmünkben sötét órák és hideg napok” – ismerte el a miniszterelnök. „De többet adtunk Európának, mint amennyit tőlük kaptunk.”

„Magyarország a magyaroké!” – tette hozzá.

Orbán szerint egyedül kezdtük a bevándorlás elleni harcot, „azután jöttek a lengyelek” majd a csehek, „Izrael kitart,” és „ma már Ausztriát is hazafiak kormányozzák.”

A kulturális megszállást a miniszterelnök szerint meg kell állítani mert visszafordíthatatlan lesz.

A Himnusz éneklésével nyitnak az ünneplők.

Az MSZP-Párbeszéd, a DK és az Együtt ünnepi megemlékezése. Beszédet mond Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely! Élőben a Mércén! Kövesd a nap minden eseményét percről percre tudósításunkban is: https://merce.hu/2018/03/15/bekemenet-ellen-bekemenet-osszefogas-tuntetes-diaktuntetes-a-forro-marcius-15-percrol-percre/

Posted by Mérce on Thursday, 15 March 2018

Kezdődik a Jobbik megemlékezése a Batthyány-örökmécsesnél. Élőben a Mércén!

Posted by Mérce on Thursday, 15 March 2018

Erről beszél most Orbán, miután azt mondta, ellenfelük „nemzetközileg szervezett, cinikus.”

Szerinte ahogyan a törököket, és a labancokat, úgy most

„hazaküldjük majd Gyuri bácsit is!”

A Batthyány örökmécsesnél gyülekeznek a Jobbik szimpatizánsai. A rendezvény rend szerint 3 órakor kezdődik, tudósítóink szerint jelenleg körülbelül 1500-an várakoznak Vona Gábor beszédére.

Szinte csak jelzésértékűen gyurcsányozott is. Azt azért újra elmondja, arra kell készülniük hogy „minden választókörzetben egy jelölttel kell” szembenézniük. De (nyilvánvalóan Márki-Zay Péter sikerére utalva) beszél az „álruhás független jelöltek” szerepéről is. Szerinte ők „eltitkolják, ki áll mögöttük.”

„A választás után elégtételt fogunk venni” Soros emberein, hozzátéve, hogy

mindenki, aki nem fideszes, az Soros embere.

Budapest, 2018. március 15.
Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából rendezett díszünnepségen az Országház elõtti Kossuth Lajos téren 2018. március 15-én.
MTI Fotó: Kovács Tamás

„Ha nem teszünk semmit, ránk fogják rúgni az ajtót.” – mondta. Szerinte Brüsszel nem véd meg ettől.

„Legyünk büszkék arra, hogy mi voltunk az egyetlen ország az egész unióban, akik ezzel szmbe mertek szállni!” – teszi hozzá nagy taps kíséretében.

Kezd megtelni a Fővám tér a 15:00-kor kezdődő eseményre. Beszédet mond többek között Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely is. Néhány perccel a kezdés előtt mintegy 3-5 ezer fős tömeg jelent meg a Szabadság híd pesti hídfőjénél. A legnagyobb számban középkorúak és az idősebb korosztályok képviseltetik magukat.

Soros György nevét is említette, melyre kitört a fújolás.

Orbán azonban csitít:

„A jó katona nem gyűlöletből harcol, hanem azért, mert szereti azt amiért harcol.”

„Mi soha nem gyűlöltünk, és nem is fogunk gyűlölni senkit […] De harcolni fogunk az ellen, amit Soros György birodalma tenni akar.”

A párt képviselőjelöltjei ünnepi esküt tesznek a Batthyány örökmécsesnél.

„Most nem egy választást akarunk megnyerni, hanem a jövőnket.” – mondja.

„Egyik oldalon mi, a nemzeti érzelmű milliók, a másik oldalon ők: a globalista elit.” – jelentette ki a miniszterelnök.

Szerinte előbbi csoport a határokban, és nemzetben gondolkodik, a másik nyitott határokat és multikulturalizmust akar, valamint „antidemokratikus.”

1848. március 15-én „nagybetűkkel írták be” a szabadság szót a magyarok a történelembe- kezdte. Most azonban szerinte „nagyobb csata vár” ránk.

„A helyzet az kedves barátaim, hogy el akarják venni a hazánkat.” más földrészről érkezők.

Orbán Viktor március 15-i beszéde – élőben a Mércén! Kövesd a nap minden eseményét percről percre tudósításunkban is: https://merce.hu/2018/03/15/bekemenet-ellen-bekemenet-osszefogas-tuntetes-diaktuntetes-a-forro-marcius-15-percrol-percre/

Posted by Mérce on Thursday, 15 March 2018

Értelmiségi Magyarország nem ország – további interaktív beszédek az Erzsébet téren az MKKP mikronfonjánál, a díszvendég Mátyás király.

Nem leszünk Brüsszel papucsának orrán a pamutbojt, ígéri az új szónok, viszont stadionból lesz a kerítés.

Mivel Békemenet nem telhet el hadüzenet nélkül, az idén az ENSZ-nek üzen a hadat, méghozzá, emilben Kovács Gergő.

Zárásképpen Mátyás király szólt a tömeghez. Majd a Diáktüntetésre hívták az egybegyűlteket:

Le a diákokkal, le az oktatással, éljen a párt!

szavalnak az Orbán Viktor beszédére várók a Kossuth téren.

Az állami ünnepséget lebonyolító hoszteszek osztogatták a Kossuth téren a Fidesz feliratú táblákat – írja az azonnali.hu.

A portál tudósítói arra lettek figyelmesek, hogy fiatal lányok az állami ünnepség „Munkatárs” feliratú nyakbaakasztójával a nyakukban osztogatják a téren azokat a táblákat, amelyeknek egyik felén a „Szavazz!”, másikon pedig a „Fidesz” felirat szerepel. Amikor megkérdezték a hoszteszektől, hogy mit csinálnak, egy férfi, vélhetően a főnökük kelt a segítségükre, és azt mondta, a lányok csak aktivisták, kampányidőszakban pedig mindenki osztogatjatja a kampányanyagait.

Az utolsó beszédek következnek az Erzsébet téren, bár a tömeg még szállingózik.

Elsőként az Összefogás Elleni Összefogás vezérigazgató helyettese Ország Tiborcz szólalt fel: engedünk a 48-ból, és megállhatunk, mert ez itt már a Kánaán!

Szónoklatának lényege az volt, hogy egységre szomjazó szívünknek elege van a demokráciának csúfolt cirkuszból. Elhangzott egy tanmese az egész nyáron demokratikus vitafórumokra járó tücsökről, aki aztán télen éhen halt, mert a demokrácia nem ehető. A hangya viszont Erzsébet-utalványból vehetett vadonatúj sportkocsit.

Ahogy ma már többször hallhattuk, nincs szükségünk több választásra, mert az akár még egy indokolatlanul sokszínű dologhoz is vezethet, ahol az utolsó vakondtúrásnak is megvédené valaki a jogait.

Az MKKP olyan országot javasol, ahol nálunk okosabbak megmondják hogyan érezzünk, hogyan gondolkozzunk, és mikor járjunk boltba.

Az Ökopolisz ünnepi rendezvényén beszédet mondott Szél Bernadett is, az LMP miniszterelnök-jelöltje. Szél a függetlenség fogalomkörére fűzte fel mondandóját, és üzent az ellenzéki pártoknak is.

Szél már beszéde első felében megszólította az ellenzéki oldalt vezetőit: mint mondta, a pártok felelőssége az, hogy felismerjék, sorsközösségben vannak azok az emberek, akik kormányváltást akarnak. Azt is hozzátette: országjárása során maga győződött meg arról, ezek az emberek vannak többen. Szerinte az LMP már felismerte az áprilisi választás tétjét, és „az asztalhoz várják a többi ellenzéki pártot is”, akiket Szél felszólított, hogy

„hozzák meg azt a döntést, amelyet az LMP már meghozott”.

Ahogyan Szél fogalmazott, egy nemzet annyira erős és annyira független, amennyire az állampolgárai azok. Az az ember pedig nem független, aki nem tud megélni a fizetéséből, és akinek a munkája a helyi polgármester jóindulatától függ, így az a dolgozó sem, akinek az állását kell féltenie, nem független az a művész, aki a véleménye miatt retorzióban részesül, és az a vállalkozó sem, aki megbízásokat veszít akkor, ha nem áll ki a kormány mellett.  Márpedig – mondta Szél –

a korszakváltás alapja az, hogy minden magyar ember független lehessen.

A jelenlegi rendszer kritikáját másképp is megfogalmazta az LMP társelnöke. Mint mondta, Magyarországon jelenleg nincs demokrácia, és ahol demokrácia nincs, ott nincs jogállam sem, és bármi bárkivel megtörténhet.

„Ahol pedig bárki sorra kerülhet, ott mindenki sorra is fog kerülni.”

Szél Bernadett szerint a Fidesz rendszerének teljes bukását mutatja az, hogy még mindig az elmúlt nyolc évre mutogatnak vissza, miközben nekik is volt már nyolc évük arra, hogy rendbe tegyék az országot. Kormányzása éveiben Szél szerint Orbán Viktor – miközben szabadságharcról beszélt, áruba bocsátotta Magyarország függetlenségét, példaként pedig a paksi szerződést hozta.

Az LMP miniszterelnökjelöltje arra mutatott rá, hogy a választás az utolsó eszköz az állampolgárok kezében, amelynek a segítségével újra szabadok lehetnek. Szél Bernadett végül Kossuth Lajos szavaival buzdított választási részvételre:

„Legyen hű a nemzet önmagához, vesztes pedig csak az a nemzet lehet, amely lemondott önmagáról. Jelentem, mi erősek vagyunk”

-zárta beszédét.

Az alábbi videón 25:00-tól látható Szél Bernadett beszéde:

Az Ökopolisz Alapítvány március 15-i ünnepsége.

Élőben március 15-i ünnepségünkről. Nemzeti függetlenséget, megújuló Magyarországot!

Posted by Ökopolisz Alapítvány on Thursday, 15 March 2018

A Nemzeti Együttműködés tracklistája alatt vonul át, mintegy 11 perc alatt az MKKP menete az Astorián, olyan örökzöldek ritmusára, mint a Kozmosz Schmitt Pál Köszöntése (N.E.R.), vagy a Listen to your heart…

A CÖF vezetője és a Békemenet főszervezője ezt a közmédia Híradójának nyilatkozta az imént. Azt mondta azért kell a békemenet, hogy ilyen párhuzamos (bevándorló?) társadalmak ne alakuljanak ki itthon.

Kérdés, meg tudjuk-e mutatni, például így?

Orbán Viktor beszéde a program szerint 2 órakor kezdődik.

A hangulat továbbra is elég jó, az immár ugye 8 milliósra nőtt tömegben.

A lap szerint  munkatársukat, Unyatyinszki Györgyöt rángatták, és meg is ütötték, a HVG videót is csinált az incidensről:

A Szolidaritás a Bajcsy Zsilinszky úton akciózott, közel az Alkotmány-sarokhoz, ahol a Békemenet is elhaladt.

A tüntetők az államszocializmusból ismerős nótákat játszottak hangszórókból, amikor egy férfi felpattant a színpadra, és azt kiabálta, hogy a kommunisták ölték meg a nagyapját. A rendőrök tudósítónk szerint nagyon gyorsan leszedték a színpadról a férfit.

A Mikulás többek közt örök virgácsot ígért Semjén Zsoltnak. Majd felolvasta Bayer Zsoltika levelét, aki változatos sértésekkel illeti – tudjuk miért – a finn migráns Mikulást, akit még korábban fotóztunk le, egy másik hírességgel:

Közben a tömeg szépen gyarapszik, a következő felszólaló szerint 8 millióan vannak a jelenlévők – tudósítónk 15-20 ezer főre tippelne.

Úgy hírlik, a becsületes osztrákok a hegyekbe menekültek, csak néha jönnek le egy kebabért. Ugye, nem ilyen országot szeretnénk?

 

Az Ökopolisz Alapítvány ünnepségének folytatásaként Hadházy Ákos, az LMP társelnöke mondott beszédet, ezzel párhuzamosan pedig rögtönzött közvélemény-kutatást tartott: arra kérte a megjelenteket, hogy beszéde alatt rangsorolják magukban a következő fogalmakat:

magyar, európai, ember .

Beszéde végén elárulta, beugratós volt kis felmérés, hiszen szerinte nem lehet rangsort felállítani ezekből.

Hadházy párhuzamot vont a jelen és 1848 között: szerinte a ’48-as sikerek egyik sajátossága az volt, hogy váratlanul jöttek.

Szerinte annak idején a császári udvar három tévedést követett el: azt hitték, a magyarok gyávák, buták, csak viszálykodni tudnak, és pontosan ugyanezt hiszi a jelenlegi hatalom is.

Hadházy leszögezte: a kormányban nincsenek nagyjaink, csak nagy gazembereink. Az is kérdés szerinte sajnos, hogy az ellenzékben vannak-e nagyjaink. Történelmi döntés előtt áll az ellenzék. A Fidesz retteg attól, hogy egy ellenzéki jelölt mérettessen meg az EVK-kban. Ennek azonban csak akkor van értelme, ha hiteles, jó jelölt marad, és az együttműködés kellően széles körű, Hódmezővásárhely ezt igazolta.

Szerinte egyszerű a képlet a választás előtt:

Az ellenzéki pártok kit utálnak jobban? Egymást vagy a kormányt?

– tette fel a kérdést Hadházy.

Lányok, asszonyok, bízzuk a közéletet a férfiakra! – üzente a sokszor megtapsolt női felszólaló, aki úgy hallotta, hogy az idén nyílt szavazás lesz, hogy ne sunyi módon a szavazófülékben ikszeljünk.

Így praktikusan a hazaárulók szemébe nézhetnénk.

 

Változatos transzpik és zenei aláfestés, az eddigi legfurább a fókaüvöltés volt:

 

A menet eleje most ért a Nyugati térre, a menet vége pedig kb. 10 perce hagyta el a Bem teret. Innen az Alkotmány utcán keresztül fognak beérni a Kossuth térre.

A résztvevők a Kossuth Lajos azt üzentét és a székely himnuszt éneklik, valamint Bayer Zsoltot éltetik skandálva.

A Közös Ország Mozgalom aktivistái itt uniós bokszzsákkal, és szabadságharc-plakátos fényképezkedő-paravánnal várták őket.

Elkezdődött az LMP-közeli Ökopolisz Alapítvány március 15-i ünnepsége is. A rendezvényt vendégfelszólaló nyitja, Bod Péter Ákos a V18 Mozgalom képviselőjeként mond beszédet.  A volt miniszter és jegybankelnök taktikai szavazásra buzdít, erre pedig szerinte azért van szükség mert egy olyan hatalom kényszerített minket a taktikázásra, amelyet egy szűk klikk érdekei mozgatnak. 

Az Ökopolisz Alapítvány március 15-i ünnepsége.

Élőben március 15-i ünnepségünkről. Nemzeti függetlenséget, megújuló Magyarországot!

Posted by Ökopolisz Alapítvány on Thursday, 15 March 2018

A Békemenet angolul írt, a nemzetközi sajtónak szóló transzparensei szerint pedig csak mi védjük meg őket manapság:

Egy másik angol felirat Orbán Viktor azon szófordulatát tolmácsolta, mely szerint „Mi akarjuk eldönteni, hogy kivel szeretnénk együtt élni!”

Más felvonulók szerint Európa sorsa eleve másodlagos kérdés hiszen:

Ötezer és 15 ezer fő között lehet tudósítónk tág becslése szerint a most a Blahára érő tömeg:

Néhány perce elindult a Békemenet a Bem térről. Az első sorban ismerős arcok vonulnak: Bayer, ifjabb Lomnici, Stefka, Fritz, Széles, Csizmadia, Bencsik.

Pataky Attila is bevállalta a „Haza minden előtt” molinót, aki az újságíróknak elmondta, szerinte

a Békemenet a magyarság küldetését teljesíti, ami az idők kezdete óta a fény és a szeretet felmutatása.

Zeng a Párttal, a néppel, miközben az óriásira duzzadt tömeg elindult az Oktogonról a Blahán és az Astorián keresztül az Erzsébet térre:

 

Hatalmas tömeg hömpölyög a körúton az ős-Fidesz slágerére, a Listen to Your Heartra. Hoppá, a Roxette-szám hirtelen Zalatnay Sarolta örökzöldjére, a Tölcsért csinálok a kezemből-re váltott!

 

A Kétfarkúak 3. felszólalója, Bencsik Zsolt néven osztotta meg jövőképét. Ennek lényege, miközben a komcsi ürülékek is szóba kerültek, hogy nem kell voks, nem kell választás. Se kormány, se párt – király kell ugyanis, és a tömeg hamar kitalálta, hogy hívják a leendő uralkodót.

Éljen az új dinasztia, Viktor a Király!

Merjünk nagyok lenni.

Hamarosan indul a Békemenet a Parlament elé

Nem választásra buzdít a „Kósa”jeligére felszólaló következő beszélő az MKKP részéről. Szerinte a nemzetközi szervezetek el akarják venni azokat a jogokat, amelyek őfelsége, az orosz uralkodó harcolt ki számunkra. Megtudtuk azt is, hogy szociális hálónkat mindeközben idegenek szaggatják szét, de hálistennek a borunkat nem isszák, mert azt a migránsvallás nem engedi.

Kovács Gergő annyira sűrű és rövid beszédet tartott, hogy csak a lényeget tudjuk kiemelni: Hajrá Magyarország! Éljen a kormány!

Ezen kívül még leválthatatlan nemzeti bankárokat, rendet és rabszolgaságot is ígért a pártelnök.

A magyar családok ne mehessenek külföldre, a külföldi családok ne  jöhessenek ide!

Az európai uniós kezdeményezés az összes őshonos kisebbség jogait védelmezné hathatósabban. Tudósítónk szerint azonban az aláírásgyűjtő ezt nem tudta a helyszínen ilyen kereken elmondani.

Többezren várakoznak a Margit híd lábánál, megtelt a Bem tér, és a környező utcákban is sokan gyülekeznek. Helyszíni tudósítóink szerint még mindig folyamatosan érkeznek résztvevők a Békemenetre.

A 2014. április 6-i választások előtt is izgalomban telt a nemzeti ünnep, és az akkori koreográfiából a mai nap eseményeire is következtethetünk.

Orbán Viktor a Múzeum-kertben mondott beszédet, amely akkor még nem Soros György és a migránsok, hanem a rezsidémon jegyében süvített. A miniszterelnök ki is vonta a szablyát és egy huszárvágással megrajzolta a folytonosságot önmaga és a negyvennyolcasok között:

„A Nemzeti dalban nem mutatna jól az a szó, hogy rezsicsökkentés, de azt könnyű belátni, hogy éppen úgy, mint ma, az igazságtalan és méltánytalan terhek csökkentése volt számukra az első és a legfontosabb feladat.”

Az azóta eltelt választási ciklusban mérséklődni látszott a rezsiharc, sőt Németh Szilárd még az alacsonyabb gázárakat is betámadta, de aztán a hódmezővásárhelyi bukta után mégiscsak felmelegítették a jól bevált receptet, és egy 12 ezer forintos Erzsébet-utalvány formájában az idei kampányban sem ússzuk meg a rezsicsökkentést.

De ha tippelnünk kéne, akkor ma Orbán bizonyára Soros, az ENSZ és a bevándorlás ellen hadakozik majd. Kíváncsian várjuk, hogyan találja meg újra a párhuzamot Petőfi és szerénysége között.

A Jobbik megemlékezése még nem a néppártosodás jegyében telt, mindenesetre Vona Gábor már akkor is vitára hívta Orbán Viktort, nem túl nagy sikerrel. Szerencsére tegnap megtudhattuk, hogy Orbán nem gyávaságból nem áll ki vitázni, hanem mert riválisai „vitaképtelenek”…

Az ellenzéki összefogás Szabad sajtó útjára meghirdetett nagy demonstrációját a mostoha időjárási viszonyok miatt a szervezők lemondták. De nem elég korán ahhoz, hogy mindenkihez eljusson a hír, úgyhogy a kormányváltást ambicionáló politikai vezetők végül a szomszédságban lévő Petőfi-szobornál bébiméretű hangosbeszélőn keresztül szóltak a szimpatizánsokhoz.

Idén már nincs összefogás, csak koordináció, de legalább az időjárás valamivel kegyesebbnek ígérkezik.

Ó, és mielőtt elfelejtenénk, van még egy különbség 2014-hez képest. Akkor a szocialista Simon Gábor botrányaitól volt hangos a média, idén a Fideszre járt rá a rúd, eddig Tiborcz István elcsalt EU-s forrásai, Semjén Zsolt svédországi vadászata, Matolcsyék 400 millás villája vitték a szalagcímeket, és egy egész nemzet próbálja eldönteni, hogy Kósa Lajos teljesen idióta-e csupán, vagy csaló is.

Csak nem a Slejm Youtube-sorozat egy újabb epizódja készül épp?

Kétfarkúaknál a molinók és transzparensek nem csak angolul, hanem olaszul is beszélnek:

Nem bírta a járda a Kutyapárttal vonuló tömeget, a rendőrség lezárta a körutat.

A hivatalosan az MKKP 2. Békemenete nevet viselő esemény résztvevői próbára teszik tudósítóink értelmezési képességeit. Ez például vajon mi?

És ez? Az ötleteket a Facebook poszt alatt várjuk…

Erről is élőben közvetítünk!

Volt jobbikosok, Lungo Dromosok és hagyományőrzők teljes egységben

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt Békemenete az Oktogontól indul, a Blaha Lujza téren és az Astorián keresztül halad az Erzsébet térre.

– hirdeti a kétfarkúak nagymolinója. A tömeg közben 2-3 ezresre duzzadt, és egyre csak nő. A menet vezetői viccekkel szórakoztatják a megjelenteket a hivatalos kezdésig.

A tömeg a Bem térről a Kossuth térre vonul, ahol 2 órakor Orbán Viktor tart majd beszédet.

Indul a Békemenet a Kossuth tér felé. Élőben a Mércén! Kövesd a mai nap eseményeit percről percre tudósításunkban is: https://merce.hu/2018/03/15/bekemenet-ellen-bekemenet-osszefogas-tuntetes-diaktuntetes-a-forro-marcius-15-percrol-percre/

Posted by Mérce on Thursday, 15 March 2018

Kódolt üzenet, bár annyira azért nem nehéz megfejteni.

– szól a hangszórókból az Oktogonon. Rengeteg a fiatal az MKKP bkemenetén.

Kellemetlen kora tavaszi hideg, eső és mintegy 200 fő az Oktogonon eddig.

– mondta Fekete-Győr András a Momentum ünnepi rendezvényén. A párt elnöke erős kontraszttal állította szembe beszédében a jelen politikusait a reformkori nagyokkal: mint mondta, amíg Széchenyi , művelődni járt Bécsbe, naprakész európai tudást hozott onnan Lázár János ma riogatni jár oda.  Szerinte a külföldről hazaáramló tudást elhozta a reformkort, ma pedig Magyarország 21. századi reformkor előtt áll. 

Fekete-Győr András ünnepi beszéde a Momentum Remény köpontjából! Élőben a Mércén! Kövesd a mai nap eseményeit percről percre tudósításunkban is: https://merce.hu/2018/03/15/bekemenet-ellen-bekemenet-osszefogas-tuntetes-diaktuntetes-a-forro-marcius-15-percrol-percre/

Posted by Mérce on Thursday, 15 March 2018

Az áprilisi választással kapcsolatban Fekete-Győr nagyjából ugyanazt mondta el, mint a párt kampánynyitóján:  mint mondta, a Momentum számára nem az a kérdés, hogy a parlamenti pártok hogyan osztják fel egymás között a mandátumokat, hanem, hogy hogyan győzzék meg azokat a szavazókat, akiket elárultak a pártok. A Momentum-generáció számára pedig nem az a tét, hogy hogyan hívják majd a következő kormánypártot, hanem, hogy szétszélednek-e a nagyvilágban. 

A Fidesznek címezve azt is hozzátette: sokan csalódtak a kormánypártban, akik bezárkózott a parlamentbe, a méregdrága vadászkastélyba, és nem hallják a magyar emberek szavát. 

Helyszíni forrásaink szerint az előzetes programmal ellentétben mégsem tartott ünnepi beszédet Kósa Lajos Debrecenben. A 10 órától kezdődő eseményen szólalt volna fel a botrányba keveredett egykori polgármester, de végül mégsem tette. Viszont megjelentek ellentüntetők, akik „Vejed vagyunk Lajos!” és „Éljen és virágozzék Tiborcz Istvánka!” feliratú transzparenseket hoztak.

„Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön.” Emlékeztek még?

Ebben felsorolják az oktatás problémáit, majd arra buzdítanak, hogy április 8-án ne szavazzunk a jelenlegi kormányra:

„A Tanítanék Mozgalom pártpolitikától független, szakmai mozgalomként indult – és most sincs ez másként. Hogy most mégis arra buzdítunk mindenkit, hogy április 8-án ne szavazzon a jelenlegi kormánypártra, a mögött nem áll egyéni érdek, nemzetközi háttérhatalom, sőt, még Soros György sem. Mögöttünk még mindig csak a tábla áll – már ahol nem szakadt még le az omladozó falról. „

Kecskeméten a központi megemlékezést a fideszes önkormányzat átette március 14-ére, ezért az LMP kezdeményezésére a helyi közgyűlés ellenzéki pártjaival, az MSZP-vel,  Jobbikkal és a DK-val külön koszorúzást és megemlékezést tartanak.

Kb. 150 helyi lakos gyűlt össze az összellenzékinek mondható megemlékezésen.

A helyszíni tudósítóink szerint magyar békemenetezők is érkeznek, de még kisebb számban.

Hódmezőváráshely újdonsült polgármestere március 15-i beszédében elmondta, kormányváltó hangulat van, de az ellenzéki pártok összefogása nélkül nem fog menni. Szerinte a kormányváltó hangulat mellett ellenzékváltó hangulat is lehet, ha nem következik be „radikális összefogás”.

Ugyan csak délben, a Margit-híd melletti Bem-szobortól indul a Békemenet, de a Belvárosba már megérkezett az első CÖF-jelzésű busz: kb. 30-40 lengyel szimpatizánst hozott.

Az ünnepi zászlófelvonással indul a nap. Tudósítónk szerint, aki évek óta megszállottja a nemzeti lobogó felvonásának, sokkal kevesebben vannak, mint szoktak lenni.

De a lényeg. Lobog:

És nézzetek pacikat:

{{pp_author_avatar}}
{{pp_author}}
{{pp_time}}
{{pp_content}}
Olvass tovább!