Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kunhalmi Ágnes: Cukiskodókkal nem lehet demokráciát építeni

Ez a cikk több mint 6 éves.

„Azt a betyárját, budapestiek, demokraták! Hát hogy vagytok? Viszket-e a tenyeretek?” – köszöntötte az MSZP budapesti elnöke a Szabadság hídnál összegyűlt ellenzéki tömeget.

(Fotó: Zsolnai Péter)

Kunhalmi közönsége dicséretével indított: szerinte akik ma is megjelentek a téren, voltak azok, akik tartották a lelket az országban, és az elmúlt években utcára vonultak, ha igazságtalanság érte honfitársaikat.

Az ellenzéki pártoknak címezve így folytatta: akik a múlt sérelmeit rágják, el fogják veszíteni a jövő alakításának lehetőségét. Ellenpéldaként hozta a márciusi ifjakat, akik felismerték, hogy egyedül senkinek nem megy, és a reformkori politikusaink is félre tudták tenni személyes sérelmeiket és ideológiai különbségeiket.

Kunhalmi kiszólt a Jobbiknak is: demokráciát szerinte csak demokratákkal lehet építeni, cukiskodókkal nem. A Jobbikban többen vannak, akik Orbán politikáját szeretik, mint akik ellenzik- mondta. Leszögezte: a Jobbik pedig így nem a megoldás, hanem a probléma részét képezi.