Ilyen az, amikor Magyarország miniszterelnöke teljesen elveszíti a kapcsolatot a valósággal

Kicsit elsiklottunk a fölött a “párbeszéd” fölött, amely tegnap Z. Kárpát Dániel jobbikos politikus és Orbán Viktor miniszterelnök között zajlott le az Országgyűlésben.

Z. Kárpát a devizahitelesek megsegítése érdekében sürgetett egyfajta szakmai konszenzust, amely a pártok felett talál megoldást a problémára.

A jobbikos politikus azt is kiemelte, hogy jelenleg van hazánkban mintegy 140 ezer ember, “akiken nem tudtak, vagy nem akartak segíteni”, és 90 napot meghaladó tartozásuk miatt könnyen kilakoltathatják őket. Z. Kárpát ezzel kapcsolatban azt kérdezte:

“mit üzen a kormányfő ezeknek az embereknek?

Orbán válaszában először természetesen elsorolta mindazokat a kormányzati intézkedéseket, amelyeket a Fidesz-KDNP foganatosított az elmúlt években: végtörlesztés, árfolyamgát, bankok elszámoltatása, forintosítás, áron aluli árverések tilalma, kilakoltatási moratórium kiterjesztése.

A miniszterelnök arra azonban nem tért ki, hogy például a kilakoltatási moratóriumot csak ebben az évben, vagyis hát az elmúlt hetekben hosszabbították meg, méghozzá érdekes módon úgy, hogy 2018-ban pont a választások utánig még kitartanak – ami nyilván jól mutat majd a statisztikákban, és bár a helyzetet nem oldja meg, de legalább elfedi…

Aztán Orbán áttévedt egy másik dimenzióba:

“Magyarország olyan ország, amire a legkevésbé jellemző az európai kultúrkörben, hogy az embereket ki lehet tenni az otthonaikból.”

Ami persze nagyon jól hangzik, de valójában semmi értelme nincsen.

Az európai országok (kultúrkörök?) lakáspolitikáit egymással összehasonlítani nem igazán lehet, hiszen mindenhol más rendszer működik, más a szociális segélyezés, nem mindegy, hogy hol mennyi állami lakás van, ezek hogyan aránylanak a lakáspiac egészéhez, hogy oszlanak meg a rászorulók között, és így tovább.

“Ha a számok úgy vannak” – de most pont nincsenek úgy… (Kép forrása: MTI/Balogh Zoltán)

Annak már lenne persze értelme, ha Orbán Viktor azt elemezgetné, hogy Magyarországon hogyan alakul a szociális lakhatás ügye, vagy úgy általában véve a kilakoltatások száma. És hogy minderre a Fidesz-KDNP által feljebb felsorolt intézkedéseknek milyen hatásai voltak.

Hogy a miniszterelnök ezt nem tette meg, és inkább nemzetközileg értelmezhetetlen összehasonlítása bonyolódott, az nem véletlen.

A devizahitelesek megsegítésére kitalált kormányzati intézkedések ellenére ugyanis azt látjuk, hogy Magyarországon a lakhatási szegénység ma tömegeket érint, miközben a szociális védőháló lyukas, és az embereket úgy fenyegeti a kilakoltatás réme, hogy esélyük sincs arra, hogy kimásszanak az adósságaikból.

A Fidesz-KDNP lakáspolitikájáról nagyjából annyit érdemes elmondani, hogy a szegények támogatása helyett a tehetősebbek (hovatovább a fideszes érdekkörbe tartozók) lakhatását egyengeti – a rezsicsökkentéstől az önkormányzati bérlakások gyanús elherdálásáig számtalan erre utaló jellel találkoztunk már az elmúlt években.

És bár Orbán Viktor szerint az áron aluli árverezés tilalmáról szóló törvény megalkotása után ma egyetlen családot sem lehet kiforgatni a lakásvagyonából, senkit nem fenyeget a kilakoltatás és mindig meg tudták akadályozni eddig azt is, hogy ez tömeges méretű legyen – a valóság valahogy rácáfol a miniszterelnök szavaira.

Nézzünk néhány számot is, csak a probléma érzékeltetésére:

  • 140 ezer háztartás nem tudja fizetni jelzáloghitele törlesztőrészletét.
  • Több, mint másfél millió embernek okoz problémát a rezsi rendszeres fizetése.
  • Több, mint 100 ezer embernek nincs lakcíme, így számukra nem elérhető az alapvető egészségügyi és szociális ellátás, valamint szavazni sem tudnak.
  • 2010 óta körülbelül 12 ezer kilakoltatás történt, és bár az idei adatokat nehéz megsaccolni (ősszel annyit lehetett tudni, hogy az év első felében közel 800 kilakoltatás történt, de még több mint 1000-rel lehetett számolni a kilakoltatási moratórium kezdetéig).

De a legfontosabb: minden egyes kilakoltatás emberek, családok, gyerekek életét teszi tönkre. Olyan, soha vissza nem fordítható károkat okoz, amelyek elkerülhetőek lennének, ha a kormány nem cinikus elfordulással viszonyulna a problémához – emberek sorsához! -, ha a szegénység nem üldözendő bűn lenne, ha a kormány nem kilakoltatná, hanem támogatná mindazokat, akik nehéz helyzetbe kerülnek. Egy felelős kormánynak ugyanis ez lenne a feladata, és nem az, hogy szemrebbenés nélkül figyelje, ahogy önkormányzatok inkább befalaznak bérlakásokat ahelyett, hogy kiadnák őket a rászorulóknak, akik – igen, Orbán Viktor, van ilyen – lakhatás híján utcára kerülnek.

Szóval álságos túlzásnak tűnik a miniszterelnök szájából, hogy senkit sem fenyeget kilakoltatás (leszámítva, hogy valóban benne járunk a kilakoltatási moratóriumban, amivel tényleg csak elcsúsztatni lehet a problémát).

Mert miközben az országban százezrek küzdenek azért, hogy meg tudják tartani otthonaikat, Orbán Viktor az Országgyűlésben mindezt újra csak arra használja fel, hogy valamiféle kifacsart logika alapján úgy tegyen, mintha a lakhatási szegénység nem létező probléma legyen.

A miniszterelnök szavai azonban nem gátolják meg, hogy emberek kerüljenek az utcára.

Ahhoz érdemi cselekvésre lenne szükség a szegénység üldözése helyett. Ilyen irányú kormányzati intézkedéseket azonban még a kanyarban sem látni.

Olvass tovább!