Idén is elkeserítő képet festett a hazai lakhatási helyzetről a Habitat for Humanity Magyarország éves jelentése. Az elemzés alapján olyan fontos problémákkal nem foglalkozik érdemben a kormány mint az elképesztő mértékben növekedő albérletárak, az egyre leromló szociális bérlakásállomány és a devizahitel-adósok helyzete. A jelentésből világosan kiderül, hogy a kormány támogatási formái továbbra sem a lakhatási lehetőségekből kiszorulókat, hanem a tehetősebbek lakáshoz jutását támogatja. 

Kilakoltatás egy önkormányzati lakásból, fotó: Bankó Gábor

A jelentést szeptemberben hozták nyilvánosságra, és az abban megtalálható átfogó elemzés, amely nem csak a lakásszegénységben élőkre, de a lakástulajdont célzó támogatásokra, a devizahitelesek helyzetére és az energiaszegénységre is kitér, azért nagyon fontos, mert az állam hasonló jelentést nem készít.

Ami ennél is nagyobb probléma, hogy a központi kormányzat átfogó lakáspolitikai tervezetet sem jelentet meg, nem tudjuk tehát, hogy azokon a lakástulajdonhoz jutást célzó programokon túl, mint például a Családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK), milyen célokat fogalmaz meg a kormány többek között a lakásszegénységben élők helyzetének javítására.

A Habitat for Humanity Magyarország éves jelentéséből mindenesetre az derül ki, hogy ilyen céljai a kormánynak nincsenek. Hiába nőtt 2016-ban a lakhatásra fordított forrás és közpolitikai figyelem, se a költségvetési kiadásokból, se a figyelemből nem nagyon jut a legszegényebb rétegeknek. Miközben évről évre nőnek a CSOK-ra fordított kiadások, a kifejezetten a lakhatás megfizethetőségét célzó támogatások, például a devizahitelesek, a hajléktalan emberek vagy az állami gondozásból kikerülő fiatalok támogatás,a vagy változatlanok maradnak, vagy bizonyos esetben csökkennek.

Összességében a költségvetésben meghatározott lakhatási támogatásoknak 77 százaléka elérhetetlen az alacsony jövedelmű lakosoknak – éppen azoknak, akiknek a legnagyobb szüksége lenne a lakhatása támogatására.

Lakásszegénységben élők segítség nélkül

De kik is azok, akiket az államnak támogatnia kellene?

• Több tízezer hajléktalan embert, akik közterületen, a hajléktalanellátásban, családok átmeneti otthonaiban élnek;
• A szívességi lakáshasználókat, akik nem jutnak lakástulajdonhoz és kiszorulnak az albérletpiacról, de (még) nem kerültek be az ellátórendszerbe;
• Az albérletekben élő alacsony jövedelműeket, akik átlagosan az egyébként is alacsony jövedelmük 40,9 százalékát lakhatásra költik;
• A rendkívül rossz minőségű, túlzsúfolt lakásokban élőket, akik között fél millió gyermek is van;
• A lakhatási költségek – jelentsen ez rezsi-, bérletidíj- vagy hiteltartozást – miatt eladósodott lakosságot – A jelentés szerint 2016-ban 1,6 millió lakosnál fordult elő, hogy anyagi okok miatt nem tudta befizetni tartozását (az uniós országok közül csak öt olyan ország van, ahol ennél több az adósok száma: Bulgária, Horvátország, Szerbia, Montenegró és Görögország);
• Az energiaszegénységben érintetteket, vagyis azokat, akik nem tudják melegen tartani otthonaikat a fűtésszezonban – ez a probléma 900 ezer embert érint Magyarországon.

A legfőbb gond az, hogy nincsenek átfogó, rendszerszintű programok, amelyek ezeket a csoportokat céloznák, és amelyekkel a kormányzat érdemi változást tudna elérni a fenti csoportok helyzetében. A jelenlegi kedvezmények vagy a tehetősebbeket támogatják, vagy pedig csak nagyon kicsi hatásfokú, kevés lakásszegénységben érintettet segítő programok, amelyek nagy része leginkább EU-s forrásokból valósul meg.

A lakásszegénység kezelése régóta nagy mértékben az önkormányzatokra hárul, mert az önkormányzatok rendelkeznek lakásállománnyal, amelynek egy részét szociális alapon a rászorulóknak adják ki. 2015 márciusától azonban a központi kormányzat még a korábbinál is jobban kivonult a lakásfenntartás támogatásából, ugyanis a korábbi normatív lakásfenntartási támogatást és adósságkezelési szolgáltatást megszüntették. Lakásfenntartásra azóta az önkormányzatoktól lehet támogatást igényelni települési támogatásként.

Hogy mi ezzel a gond? Legfőképpen az, hogy teljesen átláthatatlanná válik, kik, milyen jogcímen és mennyi támogatást kapnak, illetve kinek van olyan szerencséje, hogy éppen bekerül valamelyik uniós támogatású programba. Emellett a kormányzat a lakásszegénység kezelésének terhét teljes mértékben az önkormányzatokra hárítja.

A Lakhatást Most cikksorozatot az Utcáról Lakásba Egyesület és a Mérce indította el, hogy a legégetőbb lakhatási problémák a felszínre kerüljenek, és hogy megmutassuk, az olyan lakásgondok mint a lakásszegénység, az egekbe szökő albérletárak, a kizárólag a felső osztályoknak kedvező lakástámogatási programok, felelős lakáspolitikával felszámolhatóak. A sorozatban helyet kapnak a problémákat és megoldásaikat elemző, lakhatási jó gyakorlatokat, mozgalmakat bemutató cikkek és egyéni történetek is.

A sorozat elindítása egyben egy felhívás is a Kettős Mérce olvasóinak: ha szívesen írnál véleménycikket a lakhatási kérdésekről, ha megosztanád saját lakhatással kapcsolatos gondjaidat, küzdelmedet, ha olyan csoportnak, szervezetnek vagy a tagja, amelyik ilyen kérdésekkel foglalkozik, akkor itt a lehetőség! Küldd el írásod a [email protected] címre! (A cikkek szerkesztésének és közlésének jogát fenntartjuk.)

Ha szívesen olvasnál még ilyen szövegeket, legyél az egyik támogatónk: csináljunk együtt független médiát.

Eközben az önkormányzatok más eszközökkel próbálnak kivonulni a segítségnyújtásból, legfőképpen úgy, hogy folytatják a bérlakásállomány privatizációját, nem tesznek semmit a bérlakásállomány állagának megőrzéséért, így annak minősége addig romlik, míg a lakások lakhatatlanná válnak, majd egy részüket szükséglakásoknak nyilvánítják és üresen hagyják. Ez ahhoz vezetett, hogy a szociális bérlakások aránya már csak 1,5 százaléka a teljes lakásállománynak.

Ez azt jelenti, hogy

azoknak, akik nem tudnak maguknak lakás vásárolni vagy bérelni, szinte semmi esélye nincsen biztosítani maguknak a lakhatást.

Nincs érdemi közpolitikai válasz az elképesztően magas albérletárakra

Márpedig ha valamihez nehéz ma Magyarországon hozzájutni, az a megfizethető albérlet.

Öt év alatt, 2011 és 2016 között 87 százalékkal emelkedett a bérlakások átlagos, egy négyzetméterre számított ára

– állapította meg a Habitat for Humanity Magyarország a jófogás.hu adatait elemezve. Tehát nem is kell feltétlenül hajléktalanságban, mélyszegénységben élnie valakinek ahhoz, hogy ha nincs lakástulajdona vagy elvesztette azt, például valamilyen adósság miatt, akkor teljes mértékben kiszoruljon bármiféle piaci alapú lakásbérletből.

Az egyetlen albérleti támogatási forma, amit a kormány bevezetett, a mobilitási támogatás, amellyel a munkaerő-hiányt próbálják csökkenteni úgy, hogy a legalább 36 órában munkába állóknak a munkáltatón keresztül ajánlanak albérlet-támogatást, amennyiben a munkavállaló 60 kilométernél messzebb lakik munkahelyétől vagy az utazás több mint három órát vesz igénybe. Bár ez megoldás lehet bizonyos esetekben a munkavállalóknak, ez az egyetlen támogatási forma önmagában nem fogja megoldani azok helyzetét, akik a magas árak miatt nem tudnak lakást bérelni.

A Város Mindenkié (AVM) csoport idén október 14-én, szombaton tartja a már hetedszerre megszervezett Lakásmenetet a lakhatáshoz való jogért. Az AVM számos javaslatot megfogalmazott különböző állami szereplők felé, melyek a megfizethető és biztonságos lakhatást támogatnák.

A Rákóczi Kollektívával azért veszünk részt a Lakásmeneten, mert azt gondoljuk, hogy egy lakásszövetkezeti mozgalom mindig politikai mozgalom. Ahhoz, hogy kinyissuk azt a rést a jelenlegi rendszeren, amiben létre tudunk hozni egy lakásszövetkezeti hálózatot, folyamatosan, egyre többen kell közösen fellépnünk.

Felpörögnek a kilakoltatások

A Habitat for Humanity Magyarország szerint sokan azért kényszerülnek albérletbe, mert nem jutnak más lakhatási megoldáshoz, pedig valójában az albérlet aránytalanul nagy anyagi terhet jelent nekik, a jövedelmük nagy részét felemészti.

Mivel 2016 márciusától megszűnt a devizahitelesekre vonatkozó végrehajtási és kilakoltatási moratórium, a hitelintézetek számára már nincs akadály a végrehajtások kezdeményezésére.

Ez ahhoz vezet, hogy kevésbé motiváltak más eszközök, megállapodások keresésére. Ennek eredményeképpen már tavaly 226-ról 635-re nőtt a végrehajtás alá vont ingatlanok száma az előző évhez képest, és 3216 esetben történt kilakoltatás.

Az olyan hiteladósoknak, akik anyagi nehézségeik miatt más megoldásokat nem tudnak igénybe venni, a Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. tudott segítséget nyújtani. Ez azért jelentett újdonságot, mert a NET az egyetlen olyan intézmény, amelyen keresztül az állam gyakorlatilag szociális alapon nyújt lakhatást a rászorulóknak. Úgy tűnik azonban, az állam ebből is ki fog vonulni: a NET Zrt.-re fordított kiadások a következő években nagy mértékben csökkenni fognak. Már most is 400 olyan kilakoltatás történt, amelynek során a NET Zrt. által kezelt lakásokat kellett a bérlőknek elhagyniuk.

A leggazdagabb rétegeknek jutnak a legnagyobb kedvezmények

Az elmúlt években a kormány több olyan közpolitikai intézkedést is bevezetett, ami a lakástulajdonhoz jutást célozza, azonban ezek sem az alacsonyabb jövedelmű családokat támogatják, hanem azokat, akik megengedhetik maguknak új építésű lakások vásárlását. Az aránytalanságot az jelzi legjobban, hogy

míg a CSOK-ot igénylők 70 százaléka használt lakásra szeretné igénybe venni ezt a támogatási formát, a CSOK-ra fordított költségvetési kiadások csak egyharmadából támogatja az állam használt lakás vásárlását.

Az gyakorlatilag azt jelenti, hogy a CSOK-ot igénylők kevesebb mint harmada engedheti meg magának új lakás vásárlását, mégis ez a tehetős réteg kapja meg a legtöbb támogatást.

Ráadásul sokan abszolút nem engedhetik meg maguknak a lakásvásárlást, hiszen 2014 óta többek között a kormányzat erre irányuló intézkedéseinek (CSOK, adóvisszatérítés, új lakások Áfájának csökkentése) hatására a lakásárak is nagy mértékben megnőttek, és a CSOK-ra fordított támogatás nem követte ezt a növekedést.

Tehát hiába tűnik úgy, hogy az állam egyre több támogatást nyújt, valójában sokkal inkább fölveri föl a lakásárakat, amivel még nehezebbé teszi a a lakástulajdonhoz jutást.

Nem arról van szó tehát, hogy a kormány azoknak segítene lakáshoz jutni, akik ehhez önerőből nem vagy nehezen férnek hozzá, hiszen ők továbbra is a rendkívül drága albérletekbe, nagyon rossz minőségű lakásokba szorulnak vagy még ezekhez sem jutnak hozzá. Nekik marad a szívességi lakáshasználat és a hajléktalanság.