Orbán Viktor: A következő hat hónapban a kormány fizeti a Dunaferr dolgozóinak bérét
Közben keresik a dunai vasmű új tulajdonosát.
Közben keresik a dunai vasmű új tulajdonosát.
A hatalom addig tartja fenn az elitellenes hangulatot, ameddig tudja, de amikor már egyértelművé válik, hogy az új politikai irányítók is az elitnek dolgoznak, akkor indul be a fasisztoid ellenségképzés retorikája. Gerőcs Tamás szociológussal Marikovszky Andrea beszélget.
„Az ellenzék is a középosztály mobilizációját használja, és az eliten belüli váltógazdaság logikája szerint próbálja ezeket a szövetségeket újrakötni. Ebből a politikai taktikából nézve nem értelmezhető valós baloldali politikának, amit csinálnak.” Gerőcs Tamás és Marikovszky Andrea beszélget.
Bérünk elinflálódásának egyetlen gazdasági indoka a tőke profitrátájának szinten tartása.
Noha névértéken emelkedtek, az árdrágulás és az infláció miatt vásárlóértékük csökkent.
Két kézzel szórták a pénzt.
Keresztes László Lóránt a Facebookon jelentette be a zöld párt kezdeményezéseit.
Évtizedek óta nem látott dolgozói elégedetlenség bontakozik ki az Egyesült Királyságban.
Érdemi béremelésről beszél a magyarországi Bosch, valójában jóval kisebb béremelésre számíthatnak a dolgozók, a multi ajánlata messze elmarad a hazai inflációtól.
Ha nem csak az élelmiszereket nézzük, a magyarországi infláció a két és félszerese az uniós átlagnak.