Így hízelgi ki Orbán a sajtot a szánkból
Pillanatnyilag Orbán Viktor a magyar népszuverenitás legnagyobb akadálya.
Pillanatnyilag Orbán Viktor a magyar népszuverenitás legnagyobb akadálya.
A K-Monitor blogja, a K-Blog szúrta ki, hogy a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány (FUNA) nem regisztrált a külföldről támogatott szervezetek listáján, pedig 20,4 millió forintnyi támogatást vett fel az Európai Futballszövetségtől (UEFA).
Bár 2015-ig az Orbán család vagyonosodása nem volt szembetűnő – legalábbis más kormányközeli vállalkozókéhoz képest – az elmúlt három évben a kormányfő rokonai rohamtempóban kezdték el kivenni az osztalékokat cégeikből.
A szlovén Medián tett közé exit pollt nem sokkal az urnazárás után. Eszerint az Orbánnal szövetséges SDS meg fogja nyerni a választásokat, de kormányt feltehetőleg nem fog tudni alakítani.
Magyarországon sokan abban reménykednek, hogy majd Brüsszel vagy Berlin megbuktatja Orbánt. Ennek nem sok jele mutatkozik, miközben legutóbb Olaszországban láthattuk, hogy ha kell, az európai elit még egy puccstól sem riad vissza.
Egy civil szervezet az ország orbanizációjával riogat.
A Helsinki Bizottság 2007-es akciójával érte el, hogy a rendőrség elismerje, fölösleges és jogsértő volt a kordonozás. Akkor Orbán Viktor is egyetértett ezzel. Vajon mi változott?
Jávor Benedek szerint lex Magyarország és lex Polt is van az Európai Bizottság költségvetési javaslatában.
Bártfai-Mager Andreát a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternek javasolja Orbán Viktor.
Félrevezető lenne az állampolgárokon kérni számon egy vélt populista-antidemokratikus fordulatot. A magyarországi autoriter kapitalizmus nem jöhetett volna létre a hazai és külföldi gazdasági elit aktív közreműködése nélkül.