Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 2-3 legfontosabb cikkéről. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A magyar rezsim a bizonyíték arra, hogy a kapitalizmus lehet mélyen autoriter

Félrevezető lenne az állampolgárokon kérni számon egy vélt populista-antidemokratikus fordulatot. A magyarországi autoriter kapitalizmus nem jöhetett volna létre a hazai és külföldi gazdasági elit aktív közreműködése nélkül.

forrás: Orbán Viktor facebook-oldala

Az április 8-i országgyűlési választáson Orbán Viktor harmadjára is biztos győzelmet aratott. Habár egy évtizede még a demokratizálódás és a szabadpiaci reform sikerét ünnepelték az ország kapcsán, ma a liberális intézményeket felemésztő önkényuralom újabb példájaként szolgál.

Hogy Orbán meddig volt hajlandó elmenni a parlamenti többség bebiztosításának az érdekében, azt leginkább az ádáz menekültellenes kampány tette láthatóvá. Orbán, kihasználva a liberális politika kudarca által kiváltott indulatokat, 2010 óta saját berendezkedést épít: az autoriter kapitalizmust.

Ez a rendszer bár mélyen illiberális, de kapitalista: a magántulajdon és a profit logikája határozza meg, miközben az állami bürokrácia és intézményei alárendelődnek a pártfogolt nemzeti gazdasági elitnek.

Bourdieu-t idézve: elsorvasztja az állam bal kezét, míg a jobbat az egyet nem értők elnyomására, fegyelmezésére használja. A magyarországi tekintélyelvű fordulat megértése világszerte tanulságos lehet a demokrácia jövőjére, a liberális, toleráns, nyílt politikára nézve.

A gazdasági csalódottság kezdete

Az 1990-es, 2000-es évekig kell visszautaznunk, hogy szemügyre vehessük a liberális gazdasági reformok társadalmi és gazdasági hatását. A szocializmus összeomlását követően leginkább a krónikusan magas munkanélküliség és az ipar leépítése határozta meg a magyar gazdaságot. Az átmenet első áldozataiként a társadalom egy jelentős szegmense – az idősek, az alulképzett fiatalok, illetve a nem nagyvárosi, vidéki lakosság – kiszorult a technológiaközpontú, transznacionális vállalatok által dominált gazdasági centrumok növekedéséből. A globális gazdaság helyi központjain kívül esők egyre inkább lemaradtak.

Emellett az elmúlt harminc évben fájdalmasan, még közép- és kelet-európai mércével is alacsony bérek jellemezték Magyarországot.

Az alacsony bérek, a leépítések és a súlyos eladósodás rendkívül kiszolgáltatottá tették a dolgozó középosztályt. Ez pedig az első húsz év során a társadalmi feszültségek növekedéséhez, illetve a poszt-szocialista liberális kapitalizmus megítélésének drámai romlásához vezetett. A feszültségek és a kiábrándulás hatására a dolgozó középosztály jobbra tolódott.

A nemzeti tőkés osztály forradalma

Félrevezető lenne azonban az állampolgárokon kérni számon egy vélt populista-antidemokratikus fordulatot. A magyarországi autoriter kapitalizmus nem jöhetett volna létre a gazdasági elit jóváhagyása, sőt, aktív közreműködése nélkül. Az 1990-es évek során a poszt-szocialista kormányok alacsony vállalati adókkal és nagylelkű adókedvezményekkel csalogatták a transznacionális vállalatokat az országba. Ennek következtében a gazdaság két részre szakadt: egy hatékony, export- és tőkeintenzív, csak csekély munkahelyet teremtő transznacionális szektorra, illetve a hazai vállalatok stagnáló munkaintenzív szektorára, kevés kapcsolattal a kettő között.

Ez a kettészakadt gazdaság a gazdasági elit polarizálódásához vezetett, eltérő politikai érdekekkel és preferenciákkal.

Orbán autoriter kapitalizmusa a nemzeti tőkés osztály támogatásán alapul, ezt biztosítja az állam részleges szembefordítása a transznacionális vállalatok és a centrista-liberális politikai szövetség alkotta koalícióval.

A nemzeti tőkések számára Orbán állama új lehetőséget jelent az 1990-ben lefektetett játékszabályok újraírására. Az állam, nemzetközi kapitalisták konkrét tulajdonjogait sértve, közvetlenül járul hozzá a nemzeti tőkés osztály vagyonosodásához, új, jövedelmező lehetőségeket teremt, miközben biztosítja az olcsó és rugalmas munkaerőt. Mindeközben Orbán tisztában van vele, hogy a nagy erejű nemzetközi befektetőkkel nem tud versengeni, ezért inkább rekord alacsony, 9 százalékos vállalati adóval illetve stratégiai partnerségi megállapodásokkal igyekszik őket megszelídíteni. Így Orbán autoriter kapitalizmusa egyszerre élvezi a hazai és nemzetközi gazdasági elit többségének a támogatását.

Az autoriter kapitalizmus, mint új politikai-gazdasági modell

A gazdasági elit kiszolgálása érdekében Orbán nemcsak leépített döntő jelentőségű demokratikus intézményeket, de elhallgattatta a potenciálisan az útjába kerülőket is, így szakszervezeteket és civileket; az új elit felemelése óhatatlanul vesztesekkel is jár.

Annak ellenére, hogy Orbán 2010-ben a dolgozó középosztály szavazataival nyerte meg a választást, neokonzervatív, tekintélyelvű politikájából a felső középosztály és a gazdasági elit profitál.

Bár 2014 és 2018 között a reáljövedelmek és a foglalkoztatottság is némi növekedést mutatott, az alsó negyven százalék továbbra is Orbán gazdaságpolitikájának a vesztese maradt. A veszteségeket elszenvedők ellene fordulását Orbán azzal előzi meg, hogy az autoriter államot a fegyelmezés eszközeként alkalmazza. Felülről kontrollálja a gazdaságilag kiszolgáltatott lakosságot, azzal fenyegeti őket, hogy kiesnek a közmunkából, nem férnek hozzá a közszolgáltatásokhoz.

A tekintélyelvű állam egy másik módszere a gazdaságilag kiszolgáltatottak támogatásának a megszerzésére az újraelosztás feszültségeinek kulturális újrafogalmazása. Hogy a nemzet megmentője szerepében tetszeleghessen, gyűlöletkampányokat indít a „haszontalan, érdemtelen” szegények (pl. hajléktalanok) illetve a bevándorlók ellen.

A legutóbbi országgyűlési választáson azért tűzte céltáblájára Soros Györgyöt, hogy ezzel a stratégiai húzással kösse össze ellenségképeit: a kérlelhetetlen globális befektetőt és a félelmetes bevándorlót, mindkettőt a törékeny dolgozó osztályra leselkedő fenyegetésként állítva be.

Orbán autoritarianizmusát nem lehet elkülöníteni a kapitalista modelltől, amelyet épít.

Hogyan tegyük megint naggyá a demokráciát?

A poszt-szocialista liberális reformok kudarcaira született autoriter ellenreakció rámutat, hogy pusztán a kapitalista berendezkedés még egyáltalán nem jelent garanciát a demokráciára. A választók gazdasági csalódottságát és a kapitalista elit megosztottságát kihasználva a Fidesz képes biztosítani a rezsim stabilitását. Ugyanakkor Magyarország nem egy elszigetelt eset, hanem éllovasa a Mark Blyth által „globális Trumpizmusnak” nevezett nemzetközi tendenciának, amely a vidéki dolgozó osztály csalódottságát és pszichológiai bizonytalanságát meglovagolva hergel a liberális status quo ellen. Orbán rezsime ennek a forradalomnak a végpontján helyezkedik el, bizonyítékául szolgálva annak, hogy egykori demokratikus rendszerekben is létrehozható autoriter kapitalizmus.

Az egyetlen kiút egy új, progresszív politikai identitás lehet, amely a gazdasági és pszichológiai bizonytalansággal szemben is oltalmat nyújt. Ez az új identitás azonban nem fog tudni gyökeret ereszteni társadalmilag mélyen beágyazott politikai szervezetek híján. A társadalom technokrata irányítása helyett tehát a közösségszervezés most a feladat. Természetesen fontos az új közpolitikai javaslatok, programok kidolgozása is, melyek egy demokratikus fejlesztő államhoz vezethetnek. Ugyanakkor a progresszív elemzés és a politikai szervezés alapoktól való újratervezése most a legfontosabb, első lépés az autoriter kapitalizmus globális elterjedésének megállításához.

A cikk az openDemocracy-n közölt írás fordítása, mely a Transnational Institute ’Challenging Authoritarianism’ sorozatának részeként megjelent hosszabb elemzésre épül.

Olvass tovább!