Ismét nőtt a sajátos nevelési igényű gyerekek száma, de továbbra sincs melléjük elég szakember
Az EMMI szerint az SNI-s tanulók száma valóban emelkedett, „de ez a differenciálódó, javuló, immár teljes körű diagnosztikának” köszönhető.
Az EMMI szerint az SNI-s tanulók száma valóban emelkedett, „de ez a differenciálódó, javuló, immár teljes körű diagnosztikának” köszönhető.
Mivel az nem lesz végül bevezetve.
Béremelésről ellenben nincs szó a kiszivárgott tervezet szerint.
Egyes elemzők szerint azonban a szakszervezetek fújtak visszavonulót.
A 2015-ös adatokhoz képest nem romlottak tovább a magyar fiatalok olvasási, matematikai és természettudományos készségei, de még így is jóval elmaradnak a fejlett országok átlagaitól.
Szakértők és aktivisták beszéltek az oktatás központosítása, az oktatói bérek letörése ellen.
A vidékről is buszokkal érkező pedagógusok 12 órakor az MTA előtt gyülekeztek, onnan vonultak át az EMMI-hez ahol átadták petíciójukat a minisztériumnak. 14 órakor a Kossuth téren kezdődnek beszédek.
Több mint egy hónapja sztrájkolnak a pedagógusok Horvátországban, előbb gördülő sztrájk formájában naponta más-más megyében szüntették be a munkát, majd november 18-án országos sztrájkba léptek.
A Pedagógusok Szakszervezetének kérdőívét kitöltő több mint négyezer pedagógus 90 százaléka többet dolgozik, mint a törvényes heti 40 óra – átlagosan 56 órát.