A sztrájk kezdete előtt három nappal le kell adni a résztvevő pedagógusok névsorát
A PDSZ kisokossal készíti fel a sztrájk folytatására készülő pedagógusokat.
A PDSZ kisokossal készíti fel a sztrájk folytatására készülő pedagógusokat.
Szentkirályi Alexandra és Gulyás Gergely hosszú ideje először állnak az újságírók elé.
Kicsit több mint egy hét maradt a nyárból.
A kormány rendelete miatt az elsősök közül kétszer annyian kényszerülnek évet ismételni, mint a felsőbb évfolyamokban.
Nettó 140, illetve 180 ezres ösztöndíjakat kapnak, azt sem időben.
Két éven át tartott a pereskedés, mire kiderült, hogy a munkavédelmi előírásokat be kell tartani akár veszélyhelyzet van, akár nem.
Nagy Erzsébet felszólította a kollégákat, hogy lássanak hozzá a sztrájkszervezéshez, mivel aligha kapnak elfogadható ajánlatot a kormánytól a nyár folyamán.
A szakszervezet szerint a kormány ezzel elismeri, hogy a sztrájkolók követelései jogosak voltak.
Elsősorban energetikai kérdésekről esett szó.
Ezért fegyvereket sem szállítanak.